Michelangelo előtti homoerotikus költészetet tárnak fel német kutatók
A kora újkori itáliai irodalom eddig kevésbé vizsgált szegmensét, a 14. és 16. század közötti homoerotikus költészetet tárja fel egy új németországi tudományos projekt. A Volkswagen Alapítvány Opus Magnum ösztöndíjának támogatásával megvalósuló program elsődleges célja annak bizonyítása, hogy az azonos neműekhez szóló szerelmes líra már jóval Michelangelo Buonarroti ismert versei előtt megjelent az Appennini-félszigeten.
- A frankfurti Goethe Egyetem kutatója a 14–16. századi itáliai lírát vizsgálja.
- A projekt a kora újkori férfiközösségek homoerotikus irodalmi tevékenységét állítja a középpontba.
- A kutatás bizonyítja, hogy a téma nem csupán Michelangelónál jelent meg a korszakban.
A projektet vezető Christine Ott, az egyetem romanisztika professzora arra a széles körben elterjedt irodalomtörténeti vélekedésre reagál, amely szerint a híres reneszánsz festő és szobrász egyedülálló volt abban, hogy nemzeti nyelven írt szerelmes verseket fiatal férfiakhoz.
A kutatónő „Michelangelo és testvérei. Homoerotikus költészet a kora újkorban” munkacímmel készülő könyvében eddig feldolgozatlan forrásokat vizsgál meg a 14. és 16. század közötti Itáliából. A cél annak bemutatása, hogy a reneszánsz mester korántsem az egyetlen alkotó volt, aki vállalta a tiltott érzelmek megfogalmazásával járó kockázatot.
A kora újkori társadalmakban a homoszexuális cselekedeteket a világi és egyházi törvények egyaránt szigorúan büntették, a legsúlyosabb esetekben akár halálos ítélettel is. A szigorú jogi környezet elegendő okot szolgáltatott arra, hogy az érintettek titokban tartsák vonzalmukat. A német kutató vizsgálatai azonban arra utalnak, hogy már mintegy 150 évvel Michelangelo kora előtt formálódtak olyan költői közösségek, amelyek szövegeiben jelentős szerepet játszottak a férfiak közötti romantikus kapcsolatok. A professzort elsősorban az érdekli, hogy milyen társadalmi és irodalmi funkciót töltöttek be ezek a versek, valamint hogyan fogadta és hagyományozta tovább őket a korabeli közönség.
Az Opus Magnum ösztöndíjnak köszönhetően a kutató másfél évre mentesül az egyetemi oktatási kötelezettségek alól, így teljes mértékben a forrásfeltárásra koncentrálhat. A monográfia mellett egy mintegy 100 kiválasztott rövid szöveget tartalmazó forráskiadás is készül, amely a professzor szerint megdöbbentően aktuális férfiképeket és identitásmodelleket tár az olvasók elé. A történelmi vizsgálódás mellett a Volkswagen Alapítvány egy másik líratörténeti projektet is támogatott az intézményben, Zhiyi Yang sinológus a kínai költészet fejlődését kutatja az internet korában.
A kora újkori Itália irodalmi és társadalmi viszonyainak megértéséhez elengedhetetlen a reneszánsz eszmetörténeti hátterének ismerete. A 14. században kibontakozó humanizmus újra felfedezte az ókori görög és római szerzőket, akiknek műveiben a férfiak közötti szerelem, különösen a plátói vonzalom, gyakran idealizált formában jelent meg. Az antik szövegek tanulmányozása új szókészletet és hivatkozási alapot biztosított az itáliai értelmiség számára. Ugyanakkor ez a klasszikus rajongás éles ellentétben állt a korszak keresztény erkölcsi tanításaival, ami egy sajátos, kettős társadalmi normarendszert hozott létre a reneszánsz városállamokban.
Ez is érdekelhet
A jogi valóság rendkívül kíméletlen volt. Firenze, Velence és más itáliai központok hatóságai külön hivatalokat tartottak fenn a szodómiának nevezett cselekmények felderítésére és büntetésére. Emiatt az irodalomban megjelenő homoerotikus utalásokat az alkotók kénytelenek voltak finom kódok, allegóriák vagy egyértelműen az antikvitásba helyezett mitológiai történetek mögé rejteni. A zárt, megbízható baráti és mecénási hálózatok, amelyeket Christine Ott is vizsgál, kulcsfontosságúak voltak ezen művek biztonságos terjesztésében és megvitatásában.
A korszak leghíresebb példája, Michelangelo lírája is jól mutatja ezt a kettősséget. A mester időskorában számos szenvedélyes szonettet írt egy fiatal római nemeshez, Tommaso de' Cavalierihez. Bár a versek a művész életében kéziratos formában terjedtek a szűkebb környezetében, halála után a családja komoly erőfeszítéseket tett a szövegek "megtisztítására". Amikor unokaöccse, az ifjabb Michelangelo a 17. század elején kiadta a költeményeket, a férfi névmásokat nőire cserélte, hogy megvédje a család hírnevét. Az eredeti szövegváltozatok csak a 19. század végén váltak széles körben ismertté, utat nyitva a reneszánsz irodalom hitelesebb, a cenzúrától mentes társadalomtörténeti vizsgálata előtt.
