Két futballedző hősiessége a budapesti ellenállásban

Kertész Géza 1944. december 6-án még megtartotta az Újpest edzését, de amikor a klubja keresni kezdte, már a magyar kémelhárítás fogságában volt. A Nemzeti Filmintézet (NFI) októberi közleménye szerint 15 millió forintos gyártási támogatással dokumentumfilm készül Kertész és korábbi csapattársa, Tóth Potya István második világháborús ellenállói tevékenységéről. A "Lajhár és Potya" munkacímű filmet a Bologna Bt. gyártja, rendezője és forgatókönyvírója Papp Gábor Zsigmond, aki korábban a "Budapest retró" és "Az ügynök élete" című alkotásokat is jegyezte. A készülő alkotás azt az embermentő hálózatot mutatja be, amelyet a két elismert futballedző épített ki Budapesten a német megszállás hónapjaiban.

Tóth és Kertész barátsága az 1920-as évek elején kötődött, amikor mindketten a Ferencváros játékosai voltak. Későbbi edzői karrierjük párhuzamosan, bár földrajzilag külön utakon ívelt felfelé. Kertész (Lajhár) Olaszországban szerzett hírnevet, ahol 1934-ben a Cataniát a Serie B-be juttatta, majd az Atalantát, a Laziót és az AS Romát is irányította, mielőtt 1943 őszén átvette az Újpestet.

Tóth (Potya) a Ferencvárossal bajnokságokat és Közép-európai Kupát nyert, forradalmasította a hazai edzésmódszereket, és szakmai naplójában egyéni fejlesztési terveket rögzített. Kettejük szoros kapcsolatát a Tóth hagyatékában fennmaradt, Olaszországból származó dokumentumok, köztük Kertész cataniai edzői névjegye is bizonyítják.

Szokolay Domokos a Századok című történelmi folyóirat 2025. évi harmadik számában megjelent tanulmánya levéltári források alapján tárta fel a két sportember illegális tevékenységét. Az 1944. március 19-i német megszállás után a sportolók civil kapcsolataikra építve hoztak létre egy embermentő hálózatot. Tóth tartalékos főhadnagyként hivatalos iratokhoz és pecsétekhez fért hozzá, míg Kertész légoltalmi tömbparancsnoki kinevezése kiváló álcát és találkozóhelyet biztosított a szervezkedésnek. A hálózat hamis vagy pénzért beszerzett valódi papírokkal, illetve búvóhellyel segítette a munkaszolgálatból szökötteket és az üldözötteket; a Józsefvárosi pályaudvaron például harmincnégy embert helyeztek el illegálisan pályamunkásként.

Az embermentés mellett a csoport 1944 októberében bekapcsolódott a katonai ellenállásba is, amikor kapcsolatba léptek az amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatalával (OSS). Az amerikai hírszerzés szálát a Stephen Cora fedőnéven dolgozó Kovács Pál hozta Budapestre, akit Kertész még római edzősködése idejéből ismert.

A történészi rekonstrukció szerint a két edző és az ügynök az 1944. október 15-i (Horthy kiugrási kísérlete miatt félbeszakított) Elektromos–Újpest mérkőzésen találkozott. Az amerikaiakkal létrejött, Dallam fedőnevű összeköttetés után a csoport katonai felderítést is végzett, és terveket készítettek a budapesti Duna-hidak felrobbantásának megakadályozására.

A hálózat működésének 1944. december elején szakadt vége, amikor a magyar katonai kémelhárítás lecsapott a szervezkedőkre. December 5-én egy Csengery utcai lakásban elfogták Kovácsot, másnap pedig Kertészt, Tóthot és a csoport több tagját is letartóztatták. A foglyokat a Hadik laktanyában hallgatták ki, majd átadták őket a német biztonsági szolgálatnak (SD).

A Fő utcai börtön és a Parlament pincéje után a budai Várban működő Belügyminisztérium épületébe szállították őket. A német és magyar tisztekből álló rögtönítélő bizottság döntése alapján Tóth Istvánt és Kertész Gézát 1945. február 6-án az Országház utca 28. szám alatti udvaron agyonlőtték; tragikus sorsukat a kivégzés helyszínén ma emléktábla hirdeti.