Mészárlásokhoz vezetett a japán expanzió
2007. július 6. 17:00
Hetven éve, 1937. július 7-én tört ki a totális háború Kína és Japán között, ami egészen a II. világháború végéig, Japán feltétel nélküli kapitulációjáig tartott.
Korábban
Polgárháború és bábállamok
A két ázsiai ország közötti fegyveres konfliktus már a harmincas évek elején kezdetét vette, a nyílt és totális háború azonban csak akkor robbant ki, amikor a japán csapatok a Peking környékén lévő Liukoucsiao hídnál megtámadták a kínai alakulatokat.A felkelő nap országa már az I. japán-kínai háborút (1894-95) követően komoly fenyegetést jelentett Kína számára, ahol 1912-ben véget ért a több ezer éves császárság. A belharcoktól sújtott kontinensnyi országban nem jött létre egység, az egymással harcoló hadurak sokszor japán katonai segítséget vettek igénybe hatalmuk növeléséhez. Japán 1931-ben létrehozta Mandzsukuo bábállamot, amelynek élére az utolsó kínai császárt, Pu Jít állították. A megszállók ásványkincsek végtelen táraként tekintettek Mandzsúriára, a bábállam emellett ütközőzónaként is szolgált a Szovjetunióval szemben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.

kommunizmus
- A Dialógus békecsoport történetét bemutató kiállítás nyílik Budapesten
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget
- Diplomáciai vitát robbantott ki a szovjet katonai sírok áthelyezése Litvániában
- Archív videófelvétel dokumentálja a berlini fal utolsó hónapjait
- Elhalasztották a częstochowai egykori kommunista börtönépület eladását
- Továbbra sem lesz múzeum Tito hajója
- Hallgatás övezi a kínai kulturális forradalom hatvanadik évfordulóját
- Átnevezték és felszámolják a moszkvai Gulag Múzeumot
- Szerelme miatt lett sorozatos határsértő egy görög férfi a Kádár-korszakban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39
- Felfedezték a maják legkorábbi rögzített naptári dátumát 11:27
- Nincs magyarázat az Urál vidékén előkerült különös ezüstleletre 09:53
- Rendkívül gazdag kelta sírra bukkantak Németországban 08:22
- Új igazgatót keresnek a Stonehenge világörökségi helyszín élére 07:24













