Mészárlásokhoz vezetett a japán expanzió

Polgárháború és bábállamok

A két ázsiai ország közötti fegyveres konfliktus már a harmincas évek elején kezdetét vette, a nyílt és totális háború azonban csak akkor robbant ki, amikor a japán csapatok a Peking környékén lévő Liukoucsiao hídnál megtámadták a kínai alakulatokat.

A japán birodalmi törekvéseket kormányzati politikaként először Tanaka tábornok (1927 és 1929 között miniszterelnök) fogalmazta meg. Japán a népesség növekedésével és iparának fejlődésével egyre nagyobb függésbe került a külföldi nyersanyag- és élelmiszerforrásoktól. A katonai és politikai elit úgy látta, hogy a kiutat csak a katonai expanzió jelentheti, a gyenge lábakon álló köztársasági Kína pedig ideális terepnek tűnt a militarista szigetország számára.

A felkelő nap országa már az I. japán-kínai háborút (1894-95) követően komoly fenyegetést jelentett Kína számára, ahol 1912-ben véget ért a több ezer éves császárság. A belharcoktól sújtott kontinensnyi országban nem jött létre egység, az egymással harcoló hadurak sokszor japán katonai segítséget vettek igénybe hatalmuk növeléséhez. Japán 1931-ben létrehozta Mandzsukuo bábállamot, amelynek élére az utolsó kínai császárt, Pu Jít állították. A megszállók ásványkincsek végtelen táraként tekintettek Mandzsúriára, a bábállam emellett ütközőzónaként is szolgált a Szovjetunióval szemben.

A harmincas években fegyveres incidensek sora zajlott le a kínaiakkal, Japán azonban kínosan ügyelt arra, hogy ne törjön ki nyílt háború, mert ez a nyugati hatalmak beavatkozásával és a gazdasági kapcsolatok megromlásával járhatott volna. Befolyásukat és a megszállást inkább "autonóm" japán-barát államok és kollaboránsok révén próbálták fenntartani. Törekvésük - a Kuomintang és a kínai kommunisták által keltett megosztottság következtében is - 1937-ig sikeresnek bizonyult.

1. Polgárháború és bábállamok
2. 23 millió áldozatot követelt