Bordélyokkal várták a Japánt megszálló amerikaiakat

Japán a második világháborúban több ezer nőt kényszerített arra, hogy szexrabszolgaként szolgálják csapatait. E szörnyű gyakorlatnak azonban van egy kevéssé ismert folytatása is.

Folytatódó állami prostitúció

Az Associated Press a történelmi dokumentumok átvizsgálása után - sokat még soha nem fordítottak angolra - arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai hatóságok hivatalosan is engedélyezték a bordélyházak működését, holott sok beszámoló szólt arról, hogy a nőket erőszakkal kényszerítik prostitúcióra. Az amerikaiaknak arról is tudomása volt már, hogy milyen rettenetes elbánásban volt részük a japánok által elfoglalt ázsiai országok asszonyainak.

Az iratokból kiderül, hogy a bordélyházakat 1945 augusztusában kezdték el működtetni, amikor egyre több amerikai érkezett Japánba. `Sajnos a rendőrségnek bordélyokat kellett felállítania a megszálló csapatok számára. A stratégia az volt, hogy a tapasztalt hölgyek révén megvédjék a rendes asszonyokat és lányokat` - olvasható a Tokió északkeleti részén illetékes Ibaraki rendőrség hivatalos történetében. A Belügyminisztérium parancsa 1945. augusztus 18-án érkezett, egy nappal azelőtt, hogy a japán delegáció elutazott a Fülöp-szigetekre, hogy tárgyaljon az ország kapitulációjának és megszállásának feltételeiről.

Az Ibaraki rendőrség haladéktalanul munkához látott. Az egyetlen használható épület egy rendőrtisztek számára fenntartott otthon volt, amelyet sebtében bordéllyá alakítottak. Az ágyneműt a haditengerészet adta, majd megérkezett a 20 kényelmi hölgy is. A bordélyház szeptember 20-án kezdte meg működését. "Ahogy várható volt, a nyitás után nagy volt a tolongás. A kényelmi hölgyek eleinte ellenálltak, hogy olyanoknak adják el magukat, akik előző nap még ellenségnek számítottak, a faji és nyelvi különbségek az elején nagy gondot okoztak. De jól megfizették őket, és lassan elfogadták sorsukat."

A rendőrtisztek és tokiói üzletemberek egy csoportja egész bordélyhálózatot hozott létre a szórakozásért és kikapcsolódásért felelős társaság (RAA) égisze alatt, amelyet a kormány finanszírozott. 1945. augusztus 28-án megszálló csapatok érkeztek a Tokiótól délre fekvő Atsugiba, és estére a katonák már meg is találták az első bordélyházat. "Odarohantam két vagy három RAA vezetővel, és meglepődve láttam, hogy 500 vagy 600 katona áll sorban az utcán"- írta Szeiicsi Kaburagi, a RAA sajtófelelőse, 1972-ben kiadott memoárjában. Szerinte az amerikai parancsnokok nem tudták ellenőrzésük alatt tartani a csapatokat.

A rendszert a rendőrség és a polgári kormány szervezte meg és felügyelte, mégis a japán hadsereg által külföldön létrehozott intézményekre emlékeztetett. Kubaragi beszámolója szerint az amerikai katonák előre fizettek, és pénzükért jegyeket, valamint óvszert kaptak. Az első bordélyban 38 nő dolgozott, de a nagy kereslet miatt számukat hamarosan százra emelték. Minden kényelmi hölgy naponta 15-60 férfit szolgált ki. John Dower amerikai történész szerint egy rövid menet díja 15 yen vagy egy dollár körül volt, ami durván egy fél doboz cigaretta árának felelt meg. Kaburagi szerint a nagy kereslet arra kényszerítette a bordélyház fenntartóit, hogy olyan nőket vegyenek fel, akik nem voltak hivatásos prostituáltak.

1945 végére mintegy 350 ezer amerikai katona érkezett Japánba, és Kaburagi szerint a RAA akkorra 70 ezer prostituáltat foglalkoztatott az amerikaiak szórakoztatására. Arra azonban nincs egyértelmű bizonyíték, hogy a program keretében nem japán kényelmi hölgyeket is behoztak volna az országba.

Nemi betegségektől tartva zárták be

Tosijuki Tanaka, a hirosimai Béke Intézet történelemprofesszora azonban arra int, hogy Kaburagi adatai túlzóak. Azt azonban ő is elismeri, hogy a RAA tevékenysége csak egy kis szelet volt, hiszen a magánbordélyok száma valószínűleg még magasabb volt. Tanaka kutatásai szerint az amerikai parancsnokság gondoskodott az intézményhálózatról, és penicillint szállított a japán kormánynak, hogy ossza szét a kényelmi hölgyek között. Ezzel párhuzamosan betegségmegelőző állomásokat hoztak létre a bordélyok szomszédságában, és eleinte megtiltották a katonáknak, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásokat.

A megszálló csapatok parancsnokai tisztában voltak azzal, hogy a Japán által a saját katonái számára munkára kényszerített kényelmi hölgyek intézménye semmiben nem különbözik attól, amit az amerikai csapatok kapnak. Hugh McDonald ezredes, az egészségügyi hadosztály tisztje 1945. december 6-án kiadott memorandumából például kiderül, az amerikai megszálló csapatok tisztában voltak azzal, hogy a nők legtöbbször kényszer hatása alatt végzik tevékenységüket.

"A lányokat a szülők kétségbeejtő anyagi helyzete és unszolása kényszeríti arra, hogy ekkora áldozatot hozzanak a családjukért. Informátorunk véleménye szerint a városi negyedekben a lányok rabszolgaságba kényszerítése még most is él, bár már ritkábban fordul elő" - írta McDonald.

A tábori lelkészek állandó panaszainak és a bordélyházak miatti állandó aggályoknak köszönhetően a megszállást vezető MacArthur 1946. március 25-én  minden bordélyt betiltott, és ezzel hamarosan az RAA is megszűnt. A tábornok indítékai azonban nem a morális skálán keresendők: akkoriban az amerikai katonák mintegy negyede szenvedett valamilyen szexuális úton terjedő betegségben. "A betiltások után hirtelen több mint 150 ezer japán nő maradt munka nélkül" - írta Tanaka a szexuális rabszolgaságról szóló könyvében. Legtöbbjük illegálisan folytatta tovább tevékenységét, míg sokan nemi betegségekben szenvedtek, és nélkülöztek.

A japán kormány 1993-ban külső nyomásra bocsánatot kért azért, hogy bordélyházakat működtetett az elfoglalt ázsiai országokban, és szexuális szolgáltatásokra kényszerítette a nőket. A téma azonban ma is nagyon ellentmondásos, amit a japán kormányfő magatartása is igazol.