A történelemhamisítás ókori gyökereit vizsgálja egy új kötet
A politikai propaganda és a történelemhamisítás nem modern jelenség, hanem már az ókor államigazgatásában is a hatalommegtartás alapvető eszköze volt. Alexander Demandt német ókortörténész újonnan megjelent, a történelmi manipulációkat átfogóan vizsgáló kötete a klasszikus korból fennmaradt írásos források hitelességét értelmezi újra.
- Alexander Demandt német ókortörténész új kötete a politikai propaganda és a történelemhamisítás antikvitásig visszanyúló gyökereit elemzi.
- A kutató rávilágít arra, hogy a római császárok és görög uralkodók tudatos csúsztatásokat használtak hatalmuk legitimálására.
- A könyv rámutat, hogy az olyan történelmi alakokról, mint Kleopátra vagy Caligula kialakult képet nagyrészt a politikai ellenfelek propagandája formálta.
A C. H. Beck kiadó gondozásában megjelent, Geschönte Geschichte (Kiszínezett történelem) című könyvében a nyolcvankilenc éves Alexander Demandt, a Berlini Szabadegyetem professzora évtizedes kutatómunkáját összegezte.
A kötet rámutat, hogy az uralkodói tettek utólagos kozmetikázása a mindennapi politika része volt. Augustus római császár a Res Gestae nevű hivatalos iratában a köztársasági szabadság helyreállítójaként hivatkozott magára. A valóságban azonban felszámolta az intézményrendszert, a teutoburgi erdőben elszenvedett vereség után pedig a germániai terjeszkedés is kudarcba fulladt. Hasonló kettősség jellemezte Nagy Sándort és II. Philipposz makedón királyt, akik békeközvetítőként tetszelegtek, miközben uralmuk hódító hadjáratokra épült.
A történelmi emlékezet manipulálásának leghatékonyabb római módszere a damnatio memoriae, azaz az emlékezetből való kitörlés volt. Demandt könyvében felteszi a kérdést, hogy az olyan hírhedt császárok, mint Caligula, Néró vagy Domitianus valóban őrült zsarnokok voltak-e, vagy csupán a forrásokat hátrahagyó római elit formálta ilyenné a róluk alkotott képet. A régi rezsimmel való kollaboráció eltussolása és az új uralkodóknak történő megfelelési kényszer gyakran vezetett a korábbi vezetők szobrainak elpusztításához, irataik megsemmisítéséhez és tetteik perverz végletekig történő felnagyításához.
A politikai legitimáció másik eszköze a származásmítoszok utólagos megkonstruálása volt, amelyet Hans-Joachim Gehrke történész az intencionális történelem fogalmával írt le. Athén demokratikus berendezkedését Thészeusz mítoszára vezette vissza, míg a spártaiak Héraklész leszármazottainak vallották magukat, igazolva területi igényeiket. A szerző szerint utólagos konstrukciók figyelhetők meg a vallástörténetben is. A kötet példaként említi Péter apostol római tartózkodását és kereszthalálát, amelyről a legkorábbi források még nem tesznek említést, a történész szerint ugyanis valószínűbb, hogy az apostol Jeruzsálemben hunyt el.
Ez is érdekelhet
A karaktergyilkosságok különösen sújtották az ókor befolyásos női alakjait. Kleopátra egyiptomi királynőt Augustus propagandája formálta szörnyeteggé, mivel Rómának politikailag kedvezőbb volt egy idegen uralkodó ellen háborút hirdetni, mint beismerni a Marcus Antonius elleni polgárháborút. Hasonló lejárató kampány áldozata lett Justinianus bizánci császár felesége, Theodora is, akit ellenfelei prostituáltként jellemeztek a forrásokban.
Demandt összegzése szerint a hatalmi célokhoz igazított történelmi narratívák folyamatos feladat elé állítják a modern kutatókat, akiknek felelőssége a manipulációk azonosítása.
