85 éve zajlott le a második királypuccs

Nyolcvanöt éve, 1921. október 20-án kísérelte meg immár fegyveres erővel IV. Károly király a magyar trón visszaszerzését, ekkor zajlott le a második királypuccs.

A kudarcba fulladt húsvéti puccs

Az első világháború végén összeomlott a vesztes Osztrák-Magyar Monarchia, az 1916-ban megkoronázott Habsburg IV. Károly (I. Károly néven osztrák császár) 1918. november 11-én felfüggesztette osztrák császári, majd 13-án magyar királyi jogainak gyakorlását. Károly nyilatkozatában lemondott a részvételről a magyar ügyekben és előre elismerte a döntést az új magyarországi államformáról. 1918. november 16-án a királyságot a `független és önálló népköztársaság` váltotta fel, majd 1919. március 21-én deklarálták az augusztus 1-jéig létező Tanácsköztársaság megalakulását.

Károly koronázása

A Kommün leverése után az ellenforradalmi rendszer nemzetgyűlése 1920. február 27-én elfogadta az 1920. I. törvénycikket "az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről". A jogszabály hatályon kívül helyezte a forradalmak intézkedéseit és az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzó intézményét. A tisztségre március 1-jén Horthy Miklóst választották meg, létrejött a király nélküli királyság.

IV. Károly nem tett le szándékáról, hogy visszatérjen a trónra: ehhez a jogalapot a lemondó nyilatkozat formulájában találták meg, amely nem terjedt ki az uralkodói mivoltáról történő lemondásra. Itthon erős volt a legitimista párt, amelynek a szabad királyválasztók mellett karlista áramlata is volt, ők kifejezetten "a törvényes király" (azaz Károly) visszatéréstől várták a történelmi revízió megvalósulását. Az utódállamok és az antant nagyhatalmak természetesen ellenezték a Habsburg restaurációt, maga a kormányzó pedig ugyan korábban legitimistának tűnt, de új tisztségében már óvakodott az egyértelmű állásfoglalástól.

A király visszatér

Károly végül cselekvésre szánta el magát: svájci száműzetéséből 1921. március 26-án hamis útlevéllel és álöltözetben Magyarországra érkezett. (Útját hallgatólagosan támogatta Briand francia kormányfő és a Vatikán, és megakadályozására nem tett semmit az angol diplomácia sem.) Szombathelyen Teleki Pál miniszterelnökkel, majd másnap Budapesten Horthy kormányzóval találkozott, de órák alatt kiderült, hogy a restaurációnak semmi esélye. Az antant-hatalmak figyelmeztették Horthyt, hogy "nem tolerálják Károly visszatérését", a szomszédos államok pedig a tiltakozás mellett részleges mozgósítást rendeltek el. (Mivel az exkirály nem írta alá a trianoni békét, uralkodói és öröklési jogokat támaszthatott volna az 1914-ben Magyarországhoz tartozó területekre.)

Április 3-án a nagyhatalmak közös jegyzékben szögezték le: nem tűrik el a Habsburgok restaurációját, s hamarosan az országon belül is Károllyal szemben lépett fel a hadsereg, a kisgazdapárt és az antant támogatását élvező Horthy. Károly engedett a nyomásnak, április 6-án elhagyta Magyarországot: véget ért az első, ún. húsvéti királypuccs. Az események nyomán kiéleződött Horthy és Teleki kormányfő viszonya, ez utóbbi egy héttel később benyújtotta lemondását.

A tragikomikus csata vesztese

Károly 1921 őszén még egyszer kísérletet tett a trón visszaszerzésére, akkor azonban már nem bízott Horthy lojalitásában. 1921. október 20-án felesége társaságában repülőgéppel érkezett a Sopron közeli Dénesfára. Másnap a katonaság felesküdött rá, ő pedig Rakovszky István személyében miniszterelnököt nevezett ki. Ugyanezen a napon Bethlen István miniszterelnök Pécsett mondott beszédében leszögezte, hogy a kormányzat az 1920. I. törvénycikk alapján áll, de elismerte, hogy `vis maior` (például forradalom) esetén a király legitim joga nem szűnik meg, a királyi jog gyakorlásának feltételeit csak tárgyalás útján lehet rendezni.

Amivel Károly távozott

Károly 22-én vonattal indult Budapestre, az alig négyórás utat azonban két nap alatt tette meg: szerelvénye szinte minden állomáson megállt, ahol a katonai helyőrségek és a polgári vezetők hűségesküt tettek neki. Károly és csapatai akadálytalanul jutottak el Budaörsig, ahol hadállásokat foglaltak el. Természetesen most sem maradt el az antant tiltakozása, az utódállamok casus bellinek (háborús oknak) minősítették a volt uralkodó jelenlétét. Károly az országon belül sem számíthatott sok támogatóra: a hadsereg, a polgárság java része Horthyt támogatta, s nem állt mellé a legitimista, de szabad királyválasztó kisgazdapárt, valamint a stabilizációval elégedett nagytőke sem.

Útban Madeira felé

Október 23-án a tragikomikus budaörsi "csatában" a Gömbös Gyula által vezetett reguláris hadsereg és az egyetemista önkéntesek szétszórták a királypárti egységeket. A katonák többnyire egymás feje fölé céloztak, így a "csatának" alig 16 áldozata volt. Az exkirályt másnap - ugyan királynak kijáró külsőségek közepette, de mégis csak fogolyként - Tihanyba vitték, ahol megpróbálták rávenni, hogy mondjon le a trónról. Mivel Károly erre nem volt hajlandó, november 1-jén átadták az antant megbízottainak, akik családjával együtt a távoli Madeira szigetére szállították. Károly itt töltötte az életéből még hátralévő rövid időt, 1922. április 1-jén vitte el a spanyolnátha.

A második királypuccs után a Nemzetgyűlés 1921. november 6-án az 1921. XLVII. törvénycikkben kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, bár a királyság intézményét továbbra is fenntartotta. Az utolsó Habsburg császárt és magyar királyt 2004. október 3-án boldoggá avatták Rómában.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)