Ókori csatornarendszert tártak fel a Kanári-szigeteken

Több mint kétezer éves, a helyi őslakosság vízellátását biztosító csatornarendszert tártak fel a Kanári-szigetekhez tartozó Lanzarote szigetén. A Las Palmas-i Egyetem kutatócsoportjának az El Bebedero régészeti lelőhelyen végzett ásatásai nemcsak a szigetcsoport legkorábbi hidraulikus infrastruktúráját hozták felszínre, hanem az ókori mediterrán kereskedelmi hálózatok kiterjedtségét is bizonyítják.

A Teguise önkormányzatához tartozó El Bebedero területén zajló feltárásokat régészek, geográfusok és történészek bevonásával végzik a spanyol szakemberek. A felszín alatt azonosított, bonyolult vonalvezetésű csatornarendszer elsődleges feladata az esővíz összegyűjtése és egy központi ciszternába vezetése volt.

A kutatók megállapították, hogy az építményt a Kr. e. 1. században hozták létre, és a helyi közösség legalább a Kr. u. 4. századig folyamatosan használta. Ez a létesítmény a Kanári-szigeteken valaha talált legősibb és legösszetettebb vízgazdálkodási infrastruktúra, amely a korabeli lakosság magas szintű mérnöki ismereteit tükrözi. A városi tanács által finanszírozott projekt a következő hónapokban további ásatásokkal folytatódik a rendszer pontos méreteinek meghatározása érdekében.

Az El Bebedero és a szomszédos Buenavista település területén végzett kutatások az őslakosok gazdasági kapcsolataira is rávilágítottak. Mar Boronat önkormányzati képviselő tájékoztatása alapján az előkerült leletanyag egyértelműen bizonyítja az intenzív árucserét a szigetlakók, valamint a Földközi-tenger medencéjéből érkező római vagy romanizált tengerészek között.

Az előzetes vizsgálatok szerint a néhány család által lakott település fontos ellátóállomásként működött az ókori hajósok számára. A helyiek friss vizet és élelmiszert biztosítottak az utazóknak, cserébe pedig bort, olívaolajat és sózott halat kaptak az európai kontinensről. A cserekereskedelem révén apró római fémtárgyak és üvegipari termékek is eljutottak a vulkanikus szigetre.

A két régészeti helyszínen a kanári-szigeteki kutatócsoport rendkívül változatos mindennapi használati tárgyakat hozott a felszínre. A leletek között nagy számban szerepelnek különböző típusú és rendeltetésű kerámiaedények, amelyeket elsősorban élelmiszerek tárolására és főzésre használtak. A kerámiák mellett a régészek csiszolt kőkéseket, csontból faragott árakat, valamint különféle fémből készült eszközöket is regisztráltak.

A feltárt állati maradványok összetétele is sokat elárul a korabeli étrendről; a gödrökből kecskék, juhok, sertések és kutyák csontjai, továbbá halak, madarak és puhatestűek maradványai kerültek elő. A felszínre hozott növényi, állati és mesterséges eredetű anyagok részletes laboratóriumi elemzésének eredményeit a szakemberek a 2026-os év végére várják.

A Kanári-szigetek ókori történelme szorosan összefonódik az észak-afrikai berber törzsekkel rokonítható őslakosság, a guancsok múltjával. Bár a szigetcsoport pontos benépesedésének kronológiája a mai napig tudományos viták tárgyát képezi a régészetben, az elfogadott álláspont szerint a kontinensről érkező csoportok az első évezred folyamán telepedtek le a szigeteken. Az elszigetelt geográfiai környezet speciális túlélési stratégiákat követelt meg az ott élőktől, a vízgazdálkodás kiépítése pedig kulcsfontosságú volt az afrikai partokhoz közeli száraz éghajlati viszonyok között. A hosszan tartó elzártság ellenére az észak-afrikai partvidék közelsége időnként lehetővé tette a kapcsolatfelvételt a mediterrán civilizációkkal. A föníciai, majd később a karthágói és római hajósok atlanti-óceáni expedíciói során a szigetek fontos navigációs bázisként szolgáltak.

A római jelenlét a Kanári-szigeteken elsősorban gazdasági és logisztikai indíttatású volt, és nem jelentett tényleges katonai vagy adminisztratív megszállást. A Kr. u. 1. századtól kezdve a Római Birodalom észak-afrikai provinciáinak, különösen Mauretania Tingitanának a megerősödésével az óceáni kereskedelem is fellendült. Az antik források, köztük az idősebb Plinius írásai, Szerencsés-szigetek néven emlegették a földrajzi alakzatokat, ahonnan a hajósok értékes nyersanyagokat igyekeztek beszerezni. Az El Bebedero területén talált római importcikkek tökéletesen illeszkednek ahhoz a történeti képhez, amely szerint az ókori Mediterráneum peremvidékein a kereskedők békés, kölcsönös érdekeken alapuló árucserét folytattak a lokális közösségekkel az évszázadok során.