Vita a lopott ókori műkincsekről
2005. november 24. 11:30
A New York-i Metropolitan Múzeumnak több tucat ókori műkincs eredetéről kell elszámolnia Olaszországgal. Görögország eközben pedig jogi útra terelte az amerikai Paul Getty Múzeummal fennálló vitáját.
Olaszország kontra Metropolitan
A lap úgy tudja, hogy a múzeum igazgatja, Philippe de Montebello kedden Rómában megkezdi a konzultációkat az olasz kulturális minisztérium illetékeseivel. Az igazgató ismertetni fogja, hogy a Metropolitan hogyan jutott az értékes amfórák, kelyhek, vázák, valamint ezüst tárgyak birtokába.Az egyik vitatott eredetű műkincs |
A Metropolitan nem az egyedüli múzeum, amely vitában áll kincsei egy részének eredete miatt. A Los Angeles-i Paul Getty Múzeum egykori kurátora, Marion True ellen a múlt héten kezdődött per Rómában azzal a váddal, hogy a nyolcvanas és a kilencvenes években több mint negyven ókori műkincset vásárolt mintegy húszmillió dollár értékben annak ellenére, hogy teljesen tisztában volt azzal, hogy azok illegális dél-itáliai ásatásokon kerültek elő.
Az olasz hatóságok már tíz év óta kutatnak az országból kicsempészett műkincsek után. A gyanút a New York-i múzeumra az olasz Giacomo Medici műkereskedő genfi raktárában lefoglalt illegális régészeti leletek mellett talált négyezer fénykép keltette fel, amely vázákat, amforákat, szobrokat ábrázol. A képeken szerepel néhány, a Metropolitan múzeumban kiállított műkincs is. A New York-i múzeum vitatja az olasz bizonyítékokat 15 darab ezüst tárgy kivételével, amelyek a szicíliai Morgantinából származnak. A The New York Times szerint a múzeum az ezüst kincs felét hajlandó visszaadni, ha a másik felét 25 évig kölcsönbe adott kiállítási tárgyként megtarthatja.
A per másik vádlottja az a Robert Hecht amerikai műkereskedő, aki illegális eredetű műkincseket adott el egyebek között a Paul Getty Múzeumnak, a Metropolitan Múzeumnak és a bostoni szépművészeti múzeumnak is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.