Tekintse meg az állandó holokauszt kiállítás építészeti koncepcióját, járja be a kiállítási egységeit.
A történeti forgatókönyv egyértelművé teszi a főbb rendezési elveket - meglehetős szabadságot adva a tervezésben -, a tervezett térsor forgatókönyvi mondanivalóját és abban foglaltak legteljesebb megjelenítését, átadását segíti. Látogatói szempontból is differenciált a kiállítás struktúrája: a forgatókönyvben javasolt mintegy 20 fős vezetett csoportokra tervezett a fő bejárási útvonal, amelyek 15 perces időközönként indulhatnak. A fő mondanivaló ehhez mérten összesűrített és dinamikusan szerkesztett. Az egyéni és visszatérő látogatók számára már a kiállításban is számos helyen adatbázisok, történeti fotó- és adattárak állnak rendelkezésre - további ismeretek szerzése céljából. A látogatás rendjét azonban javasolt - legalábbis a kezdeti időszakban - szabályozni. Egyidőben egyéni és csoportos látogatók benntartózkodása a tervezett program komplexitása miatt nem célszerű, gyengíti a koncepciót.
Az épület pályázat eredményeként nyerte el formáját, így tiszteletben tartva a tervezőket, azt tekintettük feladatunknak, hogy a kiállítás szerves részként illeszkedjen az eredeti építészeti koncepcióhoz. Az épület is a kiállítás szerves része, az élmény elkezdődik a Páva utcai bejáratnál, mi egy történetet folytatunk, nem új történetet kezdünk. Meggyőződésünk, hogy a kiállítás számára tervezett földalatti kiállítótér és a felújított zsinagóga - jól megválasztott térkoncepcióval, közönség-vezetéssel - alkalmas a kiállítás kompromisszummentes befogadására. Elsősorban belsőépítészeti eszközök jelképszerű alkalmazásával, vizuális kommunikációval, valamint a XXI. századi technika digitális lehetőségeinek használatával igyekeztünk elérni a hétköznapi emberek tragédiájának megjelenítését.
Az első és az utolsó stáció sajátos összevonásából született az induló és érkező tér, ahol szimbolikus üveg-plexi hengerek segítségével utalunk az egykori zsidóságra, majd a kiállítás végén a hiányra - ugyanazon installációval. A forgatókönyv lehetőséget kínált a sorrendiség alternatíváira; az ugyanoda visszatérő látogatói útvonal indokolta a változtatást. A zsinagóga terében a földszint és a karzat javasolt tematikáját is felcseréltük. A földszinti térbe került az egyének, családok, közösségek hiányát bemutató installáció, amely szerves folytatása a teljes tárlaton végigkövethető családfalnak. Szakrális térben ér véget úgymond a történet, ez véleményünk szerint erősíti a koncepciót, ugyanakkor méltóságot is ad a befejezésnek.
A karzaton tervezzük bemutatni az embermentők, ellenállók történetét, a kevés reménysugarat, szerencsét és bizonyos személyek kockázatos, önzetlen segítését, amire a forgatókönyv is hangsúlyt helyez. Az I. és a VII. stáció közötti lineáris jellegű rendezés a forgatókönyv szerinti, bár az egyes témakörök bemutatása, az alkalmazott installációs eszközök nagyban függnek a rendelkezésre álló tértől. Az induló-érkező tér rögtön mintegy 30 méternyi folyosószerű, szűk, derékszögben tört tengelyű térben folytatódik, ahol a családfal motívum indul és mintegy bevezeti a kiállítás mondanivalóját. A látogatók tudatos vezetése itt egyre erősödő-kaotikusabbá váló lépéshangokkal és az ezzel összhangban léptetett vetítéssel történik. Meg lehet állni pillanatokra, egy-egy felvillanó kép, portré, filmrészlet és családi fotók utalnak az egykori közösségek, családok nagy számára. Az üveg előtétfal sávosan tagolt felülete megannyi életvonalat, családtörténetet indít, amely a kiállítás végére szinte elfogy. Eltűnnek az életek, megszakadnak a családok, hiány lesz.
A jogfosztás terében ágaskodó lomha, bizarr alakú installációs dobozok a viszonylagos "békeidők" után már a tragédiákat vetíti előre. Az egyre-másra megjelenő, a zsidók szabadságát, jogait korlátozó rendeletek, törvények szövege kerül elhelyezésre, amelyek direkt olvasata egyértelműsíti és történelmileg hűen tükrözi a kor ideológiai vonulatait. Az írott, archív anyagokat monitorok, egyénileg is használható multimédia egységek egészítik ki. A jogfosztás teréből egy egykori gazdagságot megidéző "kifosztást" bemutató terembe jutunk, majd az egy csoportra méretezett vetítőhelységbe, ahol néhány perces filmvetítés segít a korszak megismerésében. A kifosztást egy gazdag enteriőrrészlet szürreális bemutatása érzékelteti, amely sajátos, felvont pozícióban mutatja az egykori berendezést, utalva a zsidó családok elvett világára. Az üvegvitrinekben tömegesen mutatnánk be jellemző, tömegesen elrekvirált tárgyakat: cipőket, órákat, ezüstöket, stb. Az enteriőrből nehezítve jutunk ki, fémből készült "forgó akadálykapun" áthaladva folytatódik a kifosztás története. Megjelenítjük a nemzetközi kapcsolatokat, és családfal történetei is folytatódnak, már egyre kevesebb életvonallal.
Egy vörösre festett átjáróban jelenítjük meg a méltóságtól való megfosztást, amelyre a forgatókönyv is nagy hangsúlyt helyezett. Az épületrész és a kiállítás tulajdonképpeni szimmetriatengelyében, az eddigi installációtól és színhasználattól eltérő módon utalunk a halált megelőző, legmegalázóbb helyzetekre, történésekre. A nagyméretű, megrázó totálképek helyett a bőséges forrásanyag kisméretű képeken történő, zsúfolt bemutatását javasoljuk, ahol a fotók szemlélése következtében megtorpannak a látogatók. Nyilvánvalóan mindenkire hatással vannak a dokumentumértékű fotók és ezek nélkül nem érzékeltethetők a borzalmak. Az egykori szenvedések és megaláztatások sokkoló látványa azonban ily módon kissé tompítható - de nem cél a háttérbe szorítás.
A következő egység jeleníti meg az élettől való megfosztás ipari jellegű gépezetét. Egy bizarr módon tükröződő, íves felületű térben a bizonytalanság érzete fokozott. Az áttetsző hajlított síkok mögött időzítve, a látogatók haladásához igazítva előtűnik egy kavargó füstgomolyag, amely közvetlenül a halálgyárak gázkamráit idézi. Közben holoscreen-felületeken kapcsolódó filmek, klipek jelennek meg, és az üvegfal mögött a Zyklon B gáz kristályait tartalmazó tartály. A szimbolikus értékű körbezárás és az időről időre ismétlődő "program" szintén tompított módon kell kifejezze az emberiség történetének ezen bűnös és fékevesztett tombolását.
A "kamrából" kiérve ismét utalunk nemzetközi kapcsolatokra, dokumentumokat mutatunk be, a családfalon megjelenítjük az élettől való megfosztás szomorú eredményét. Az egykor nagy számban létező életvonalak szinte teljesen elfogytak. Egy-egy család konkrét története, elsősorban a megcsonkításra és a szinte teljes megsemmisítésre utalva itt elmondható. A felvezető rámpa előtt egy erős fénnyel felvillanó stroboszkóp alatt kell áthaladni, amely minden látogatóra villan, mintegy jelezve a borzalmak végét, a megtisztulást. A villanófényt a táborokban használt tetovált számkódhoz hasonló vetített számláló egészíti ki, ahol az aktuális látogatószám kerül kiírásra - összevetve az elpusztítottak számával. A családfal folytatódik és visszaérkezik a kiinduló pozícióba a "szimbolikus emberek" közé. A rámpa melletti üvegpadlóba elhelyezett náci önkényuralmi jelképek "megtaposása" után élhetjük meg a felszabadulás és a felelősségre vonás epizódjait.
A háborús eseményeket követik a zsinagógában megjelenített újabb stációk; a következmények. A földszintre terveztük a bevezető-lezáró térhez kapcsolódó személyes történetek bemutatását, az állampolgárok és a családok hiányát, valamint a közösségek hiányát szimbolizáló elpusztult zsinagóga képeket. Az emeleten mutatnánk be a különböző válaszreakciókat az üldöztetésre, megmutatva a választható jó út lehetőségét. A karzaton kialakított kiállítási egységekhez kapcsolnánk egy olyan lezáró teret - meditatív teret - amely lehetőséget adna az emlékezésre. Itt kapna továbbiakban helyet a vizuális könyvtár - számítógépes kioszkok - is, ahol a kiállítás anyagaiban böngészhet az érdeklődő. A karzati kiállító térből a kávézó és "shop" érintésével terveztük a ruhatárhoz és a bejárathoz visszavezetni a látogatókat.
