Szexualitás a görög és római vallásokban

2014. augusztus 7. 17:40 Hegyi W. György

Teirésziász, a görögök egyik leghíresebb jósa még fiatalemberként az erdőben sétálva párzó kígyókra bukkant. Botjával ráütött a kígyópárra, mire férfiból nővé változott. Hét évig élt így, amikor újra meglátott két összefonódó kígyót, s gondolván, hátha így megint átváltozhat, rájuk csapott. Igaza lett, újból férfivá vált. Éppen ekkoriban ingerkedett Zeusz feleségével, Hérával, állítván, hogy „Nektek, nők, több gyönyörérzés jut szerelem közben, mint juthat a férfiunépnek” (Ovidius). Héra tagadta ezt, és a vita eldöntésére felkérték Teirésziászt, aki férfiként és nőként is szerzett tapasztalatokat.

Korábban

Ő azonban elkövette azt az óriási hibát, hogy Zeusznak adott igazat: igen, a nők sokkal nagyobb darabot szakítanak ki a közös örömből, mint a férfiak. Héra dühében, hogy ez a féltve őrzött titok kiderült, megvakította Teirésziászt; Zeusz pedig ezért kárpótlásul ruházta fel őt jóstudománnyal. Ebben a mitológiai történetben a tudással, a valamely titok felfedésével együtt járó veszély örök témájával kapcsolódik össze a szexualitás. Az élet olyan titokzatos területeként jelenítődik meg, amelyen a nők a férfiak fölé kerekednek – méghozzá azok a görög nők, akik feleségként és ágyasként is ki vannak szolgáltatva a férfiak hatalmának. A Teirésziász által kifecsegett titokban ennek a hatalomnak a véges voltát, az e téren való kiszolgáltatottságukat ismerik fel a görögök: a nőt kénye-kedve szerint leigázó férfi mégiscsak alulmarad valamiben.

A szexualitás nagy hatalmú istennőjének, Aphroditénak számos idegen, nem görög vonása van, lakhelye is a görög világ peremén, a félig Kelethez tartozó Ciprus szigetén található. Különböző világokon átívelő hatalma már születési történeteiben megmutatkozik. A legismertebb szerint – amely az eget és a tengert köti össze – Uranosz („az ég”) levágott férfiasságát a tengerbe dobta az apját megcsonkító Kronosz, és ebből a tenger hullámain ringó testrészből született meg az istennő.

Lényének egyesítő voltát talán legjobban Árésztól, a hadi istentől született lányának neve fejezi ki: Harmónia, „az egyesítő”. A gyönyörű, vágyfakasztó istennő olyan melléknevein, mint például a Kallipügosz (’szép fenekű’), nem lepődünk meg, és a mitológiai történetek fényében az Androphonosz (azaz ’emberölő’) elnevezése is érthetővé válik. Aphrodité ugyanis kíméletlen pusztítóként is fel tudott lépni, amire Hippolütosz sorsa a legjobb példa. Hippolütosz Thészeusz athéni király fia volt, anyja pedig a fiatalon életét vesztő amazon királynő, Antiopé. A gyönyörű ifjúvá serdülő királyfi csak a vadászat szenvedélyének, a szűz Artemisznek hódolt, és – üresen hagyva Aphrodité oltárát – elutasította a szerelmet.

Ahogy egyetlen görög isten vagy istennő, úgy Aphrodité sem tűrte, hogy semmibe vegyék. Bosszúja szörnyűséges volt: Hippolütoszba beleszeretett a mostohaanyja, Phaidra, de a fiú természetesen nem kért ebből a szerelemből sem. Erre a sértett asszony a mostohája ellen elkövetett erőszakkal vádolta meg őt a férje előtt. Thészeusz haragjában Poszeidónhoz, a tenger istenéhez fordult, hogy végezzen a fiúval, s miután ez megtörtént, Phaidra felakasztotta magát bánatában. Aphrodité mindent elpusztító haragját úgy is értelmezhetjük: a görögök szerint az élet egyetlen aspektusát – ez esetben a szerelmet és a szexualitást, melyeket a ciprusi istennő jelenít meg – sem lehet büntetlenül elutasítani.

A pusztító szerelem

A „teljesedésbe menő” szerelem is lehet pusztító, főképp, ha egyenlőtlen feleket: embert és istent kapcsol össze. Hiszen az istenek ereje és nagysága, amely minden téren nagyobb az emberénél, a szexualitásban is megnyilvánul. Isteni voltukat, hatalmas erejüket általában el is kellett rejteniük, ha halandókkal kívántak „szerelembe vegyülni”. Így próbálta Zeusz isteni nagyságát elrejtve megkímélni Szemelét, Dionüszosz anyját is. De a thébai királylány nem hordhatta ki gyermekét, mert mikor kérésére a kedvese teljes isteni valójában jelent meg előtte, ő porrá égett. Apollón fellángolásai is roppant pusztítóak voltak, akár fiúkat, akár lányokat tüntetett ki a szerelmével.

Hegyi W. György írásának folytatása a Múlt-kor történelmi magazin nyári számában