Meglepetést okozott a tajvani törikönyv
2007. február 8. 12:30
Korábban
Tankönyvekkel a világ körül
A térség történetéről szóló tankönyvek aktuálpolitikai fordulatokat követő újraírása csak az elmúlt két évben vált igazán jellemzővé. Kína Észak-Koreával vitázik, míg Japán a déli részekkel; a második világháborús japán tevékenység dicsőítését pedig szinte mindenki elítéli.
Bár a nemzetközi közvélemény viszonylag egységesen vélekedik Németország és Japán legújabb kori történelmi szerepéről, a német és a japán közélet eltérően viszonyul a XX. század első felének történelmi örökségéhez. Németországban a holokauszt tényét egyetlen felelős politikai tényező sem kérdőjelezi meg, Japánban viszont szalonképesek maradtak a szigetország történelmi szerepét radikálisan újraértékelők.
A délkelet-ázsiai országok egyöntetűen állítják: Tokió még mindig nem nézett szembe a birodalmi múlt bűneivel. A sebeket sorozatosan tépik fel azok a viták, amelyek a japán középiskolai történelemtankönyvek megjelenését kísérik. Legutóbb egy japán hazafias szövetség által szerkesztett, szélsőségesen nacionalista hangvételű tankönyv szította fel az indulatokat.
Ugyanakkor számos kísérlet történt a közös történelem kialakítására is, így Dél-Korea, Kína és Japán már közös történelemkönyvet is tervezett 2005-ben. Ehelyett azonban a szexuális rabszolgák ügyének elhallgatásából lett médiaszenzáció, ami végül egészen odáig fokozódott, hogy Japán az internetre is feltette vitatott történelemkönyveit. Mindez azonban gyakorlatilag kevés bajt okoz, hiszen amint egy felmérésből kiderült, elenyésző azok száma, akik ezekből a törikönyvekből tanulnának.
A közös japán-kínai múlt kérdése tavaly újra előkerült, amikor egy közös történelemtankönyv elkészítéséről állapodtak meg a két ország külügyminiszterei. A japán fegyelmet és tiszteletet visszahozó oktatási reform, és az új japán miniszterelnök által képviselt oktatási szemlélet azonban e közeledést megakaszthatja - főként, ha ezt egy a teljes tagadásra épített dokumentumfilm is segíti.
Az európai országok sincsenek sokkal könnyebb helyzetben, ha a közös törikönyvekre kerül sor, bár a franciák és németek példája azt mutatja, hogy lehetséges az összehangolt Európa-történet. Az izraeli tankönyvek átírása az ideológiai helyett inkább reálpolitikai lépés, ám ettől még ugyanolyan vitákat váltott ki. A brit oktatási reformban megszólaló történészek leginkább a könyvek lebutításától tartanak, s már azon sem lepődnek meg, ha kiderül, holokausztra számítanak a britek.
Nálunk jelenleg az Erdély-kérdés feldolgozása és a közös román-magyar történész-bizottság munkássága illeszkedik a történelmi megbékélést és közös múltszemlélet kialakítását sürgetők céljaihoz. A Múlt-kor által ismert legígéretesebb kezdeményezés viszont a Terra Recognita Alapítvány szlovák-magyar múltat feldolgozó tanulmánysorozata, amely a szlovák történelemszemlélet magyarokat is érintő pontjaira kíván reflektálni, úgy, hogy az érdeklődő olvasó kommentálhatja a tanulmányokat, illetve egyes kérdésekben leadhatja szavazatát is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Izraeli légicsapások rongálták meg Türosz ókori romjait
- A mai vitorlásokkal is versenyre kelhet az Abu-Dzabiban rekonstruált ókori hajó
- Végveszélybe került Jemen évezredes kulturális öröksége
- Az izraeli hadsereg elfoglalta a keresztesek libanoni erődjét
- Mesterséges intelligenciával azonosítják a hettita ékírásos agyagtáblák töredékeit
- A lakóépületek vallanak a szíriai „Halott Városok” ókori mindennapjairól
- A bibliai háborúk idején is szabadon legeltek a nyájak a határvidéken
- Ősi papiruszok árulják el a zoroasztrizmus és a zsidó vallás kapcsolatát
- Történelmi kéziratok ezreit mentette meg egy jemeni civil szervezet
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje 19:53
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház 18:48
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet 17:17
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét 16:50
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39














