Akitől a pápa idézett: egy feszültségkeltő mondat hátterében

Kétségbeesett levelek a világ egykori fővárosából

Az oszmán-veszélyt egyedül a bizánciak tartották aggasztónak, ezért személyesen V. János császár indult útnak, hogy segítséget kérjen. A magyar király fogadta ugyan az előkelő küldöttséget, de minden további együttműködést a katolikus hit felvételéhet kötötte. A szerbek is megpróbálkoztak az ellenállással, de 1371-ben a Marica folyó mentén, 1389-ben pedig Rigómezőnél (Kosovo polje) szenvedtek döntő vereséget. Ez utóbbival a középkori Szerbia sorsa is beteljesedett. I. Bajezid szultán (1389-1402) az 1390-es években tovább folytatta a Balkán meghódítását, beolvasztotta Bulgáriát, és Havasalföldet is a vazallusává tette. Ekkor már magyar területeket is felprédáltak török portyázók. Zsigmond megpróbált ellenállni, és nemzetközi hadsereget szervezett, de 1396-ban csúfos vereséget szenvedett Nikápolynál.

A pápa a regensburgi egyetemen a hit és a józan ész viszonyáról elmélkedve, szavainak illusztrálására II. Mánuel egyik könyvét idézte. Ebben a császár egy perzsa muzulmán tudóssal folytatott vitáját írja le, felidézve, hogy a szent háborúról és a vallásában meglévő erőszakról kérdezte őt. Az idézetben a császár úgy vélte: Mohamed próféta csak gonoszságot és embertelenséget terjesztett. A vitairat egyes fejezeteit kommentálva, XVI. Benedek ugyanakkor világos megkülönböztetést tett a kereszténység és az iszlám között a hit és a józan ész viszonyát tekintve. A pápa a vallás és az erőszak viszonyát akarta elemezni beszédében, "hogy annak végkövetkeztetéseként világosan és határozottan elutasítsa az erőszak vallási motivációját, bármelyik oldal is tegye azt" - hangoztatta a vatikáni államtitkár múlt szombati nyilatkozata, hozzátéve, hogy ami II. Mánuel császár értékítéletét illeti, azt a pápának semmiképpen nem állt és nem is áll szándékában magáévá tenni, s azt kizárólag példaként használta fel ahhoz, hogy tudományos szövegkörnyezetben bonthassa ki gondolatait, miután alaposan ismertette ezt a szöveget.

Ilyen reménytelenhez közeli helyzetben lépett trónra 1391-ben az 1373-tól társcsászárként uralkodó II. Manuel, akinek XVI. Benedek pápa A perzsa tudósnak címzett könyvéből idézett. Az ominózus mondat pedig a könyvben a birodalom széthullása felett érzett kétségbeeséssel magyarázható.

Egyébként a császár korának egyik legműveltebb, legtöbb tehetséggel megáldott uralkodója volt, aki békésebb időkben biztosan maradandóbban tudott volna alkotni. A nikápolyi csatavesztés után ő is útnak indult, hogy személyesen kérjen segítséget a kor nagyhatalmaitól. Bíztató szavakat kapott ugyan, de konkrét katonai segítséget nem.

Nem várt segítségként azonban megjelent a nagypolitika színpadán Timur Lenk mongol fejedelem, a kor egyik legzseniálisabb hadvezére. 1402. július 28-án az ankarai csatában Timur Lenk óriási győzelmet aratott I. Bajezid fölött, ezzel fél évszázaddal későbbre tolta ki a Bizánci Birodalom végső bukását. Manuel ugyan lélegzetvételnyi szünethez jutott, de azt már nem lehetett  kihasználni. Az idős császár nem sokkal ezután visszavonult a nyilvánosság elől, és Máté néven szerzetesként halt meg 1425. július 21-én. Egyik fia az a XI. Konstantin volt, aki utolsó bizánci császárként Konstantinápoly 1453-as elfoglalásánál halt hősi halált.

1. Akik átrajzolták a Balkán térképét
2. Kétségbeesett levelek a világ egykori fővárosából