A három nagy konferencája

1943. november 28-án Teheránban találkozott Winston Churchill, J. V. Sztálin és F. D. Roosevelt

Előzmények

Casablanca amerikai módra I.

Hatvan évvel ezelőtt, a második világháború derekán Roosevelt amerikai elnök és Churchill brit miniszterelnök két, taktikai elemekben bővelkedő tanácskozást tartott Kairóban, az elsőt Csang Kaj-sek kínai generalisszimusz, a másodikat Ismet Inönü török államelnök részvételével, mindkettőt Moszkva képviselőinek távollétében. A két kairói konferencia között volt Teheránban a második világháború első amerikai-brit-szovjet csúcstalálkozója a vezérkari főnökök bevonásával. Mindhárom értekezlet, de különösen a két kairói, a véres világháborús események mögött zajló katona- és hatalompolitikai taktikázás magasiskolájaként került a hadtörténelembe.

1943 tavaszán a sztálingrádi győzelem és az afrikai hadműveletek befejeződése időszerűvé tette a három nagy szövetséges hatalom háborús és béketerveinek, elképzeléseinek egyeztetését. Sztálin arról tájékoztatta Roosevelt elnököt, hogy már 1943 nyarán kész vele találkozni Alaszkában vagy Szibériában. Amikor azonban a szovjet vezetőhöz eljutott Roosevelt és Churchill június 4-i közlése a második front megnyitásának elhalasztásáról, elállt a találkozótól és visszarendelte washingtoni és londoni nagyköveteit. A kurszki győzelem után a Kreml átmenetileg úgy ítélte meg a helyzetet, hogy végső soron egy második front nélkül is elbánik Hitlerrel.

Casablanca amerikai módra II.

1943. október 19-én háromhatalmi külügyminiszteri találkozó kezdődött Moszkvában, a nyugatiak kilátásba helyezték 1944 tavaszára "az óceánon való átkelést" azzal a feltétellel, hogy a németek az invázió első két hónapjában ne tudjanak jelentős erőket átdobni a keleti frontról a nyugatira. Érlelődtek a feltételek egy háromhatalmi csúcstalálkozó megtartásához. A helyszínre vonatkozó döntés a háború folyamán angol-szovjet megszállás alá került Irán fővárosára, Teheránra esett. Churchill azonban nem akart úgy találkozni Sztálinnal, hogy előtte nem egyeztessen az amerikai elnökkel.

Megegyeztek, hogy úton Teherán felé, Kairóban tartanak konzultációt a kínai vezető, Csang Kaj-sej bevonásával, akitől azt kívánták megtudni, hogy miként lehetne a kínai részvételt a távol-keleti háborúban aktívabbá és hatékonyabbá tenni. Roosevelt felvetette ugyan a szovjet vezérkar képviselőjének meghívását a katonai jellegű megbeszélésekre, de Csang Kaj-sek meghívása - Churchill teljes megelégedésére - lehetetlenné tette a szovjet közreműködést. Moszkva akkor nem állt háborúban Japánnal és még a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy távol-keleti tárgyú véleménycseréken részt vesz.

Az amerikai-brit-kínai konzultáció Kairóban 1943. november 22-én kezdődött és öt napig tartott. Az első tanácskozási nap témája a Bengál-öbölben tervezett amerikai-angol akció és a kínai bekapcsolódás lehetősége volt. Az európai hadszíntér témakörében Churchill a mediterrán térségre tette a hangsúlyt, Rooseveltet pedig még mindig elsősorban Ázsia érdekelte.

Teherán, 1943. november 28 - december 1.

A három nagy

Az első kairói konferencia után november 28-án kezdődött a teheráni csúcsértekezlet az amerikai elnök, a brit miniszterelnök és a szovjet vezető részvételével. Winston Churchill visszaemlékezésében külön fejezetet szentelt Teheránnak. Rettentően nehezményezte, hogy a biztonságukat nem tudták a megfelelő módon garantálni. A repülőtérről a városba vezető négy és fél kilométernyi úton ötven méterenként állt egy lovaskatona, ami arra jó volt, hogy felkeltse az emberek érdeklődését, de arra nem, hogy bárkit is megvédjen a konvojból. Nem messze a brit követség épületétől még dugóba is kerültek, és percekig várakoztak, miközben hatalmas tömeg vette körül a magas rangú delegációt. `Rávigyorogtam a bámészkodókra, ők meg vissza rám` - írja a brit miniszterelnök naplójában.

Mivel Molotov azzal fogadta a vendégeket, hogy "valami készül" ellenük, Roosevelt elhelyezése gondot okozott. Végül a legbiztonságosabbnak ítélt szovjet követségen szállásolták el. Az első tárgyalás délután 4-kor kezdődött, amin az amerikai elnök szűkös kísérettel jelent meg, mivel Marshall ás Arnold tábornok félreértették a találkozó időpontját, és - lelkiismeretes turista módjára - rögvest városnézésre is indultak. Sztálin meglepő módon először a csendes-óceáni hadműveletek jelentőségét méltatta és közölte: a Szovjetunió nincs abban a helyzetben, hogy csatlakozzék a Japán elleni háborúhoz, de a nyugatiak a németországi háború befejeződése után számíthatnak Moszkva bekapcsolódására a távol-keleti hadműveletekbe.

29-én délután négykor, a plenáris ülés előtt Churchill átnyújtotta Sztálinnak azt a díszkardot, amelyet Őfelsége terveztetett és kovácsoltatott Sztálingrád dicsőséges védelmének emlékére. Sztálin az ajkához emelte az ajándékot, majd átnyújtotta Vorosilov marsallnak, aki viszont elejtette. Az orosz díszőrség ünnepélyesen vitte ki a kardot a teremből.

Sztálin átveszi a kardot...

Sztálin az olaszországi hadszínteret alkalmatlannak minősítette a németországi további hadműveletek szempontjából és úgy vélekedett, hogy "az ellenségre Észak- vagy Észak-Nyugat-Franciaországban mért csapás lenne a legeredményesebb". Szóba hozta a második frontot jelentő Overlord-hadművelet lehetséges főparancsnokának kérdését is, "amelynek eldöntése nélkül az egész hadművelet csak szóbeszéd". A szovjet kormányfő kitért arra is, hogy ha a nyugatiak végrehajtják az inváziót, akkor annak időpontjával összehangolva nagyarányú szovjet támadás is várható a keleti fronton.

...aztán Roosevelt is megnézi

A teheráni konferencián Roosevelt elnök határozottan azt a véleményt képviselte, hogy a jövőbeli német veszély elhárításának egyetlen biztosítéka Németország öt részre való szétdarabolása. Churchill két konföderáció lehetőségét körvonalazta, az egyikbe Bajorországnak, Ausztriának és Magyarországnak kellett volna egyesülnie. Sztálin a délkelet-európai térségbe való angolszász behatolás szándékát vélte felfedezni a szóban forgó tervek mögött, és kategorikusan kijelentette, hogy "Magyarországnak és Ausztriának külön-külön kell léteznie". Egyébként egyik este Sztálin a végletekig felhúzta Churchillt azzal az ötletével, hogy a világbékét csak akkor tudják garantálni, ha kivégeznek legalább ötvenezer német tisztet. A brit miniszterelnök ezt kategorikusan elutasította, de Sztálin csak kötötte az ebet a karóhoz. Roosevelt próbálta oldani a feszültséget, és azt mondta, hogy "igen, az ötven tényleg túlzás, ezért legyen csak 49 ezer". Churchill azonban nem értette a tréfát (már ha az volt egyáltalán Sztálin részéről), és átment egy másik szobába. Az orosz vezér Molotovval ment utána mosolyogva, hogy kiengesztelje: tréfa volt az egész.

November 30-án Churchill felvetette, hogy az eddigiekkel ellentétben a vacsora ne a szovjet követségen legyen megtartva, hanem náluk - mivel aznapra esett 69. születésnapja. A negyven személyes vacsora előtt az NKVD ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt Sztálin betenné a lábát a követségre, a padlástól a pincéig átkutassa az épületet. Este tele volt a brit követség orosz katonákkal, minden ablaknál állt egy testőr. Roosevelt egy gyönyörű perzsa porcelán vázát ajándékozott angol kollégájának, ami a hazafelé tartó úton ripityára tört. Az egymást érő pohárköszöntők hajnali kettőig tartottak.

Teherán után

Teherántól elutazva Churchill és Roosevelt megtartotta 1943. december 4-7. között a második kairói konferenciát, amelyre meghívták Ismet Inönü török államfőt. A brit miniszterelnök ecsetelte előtte, milyen előnyökre számíthatna országa, ha csatlakozna a szövetségesekhez. Inönü feltételeit azonban Churchill nem tudta honorálni, így csupán azt rögzíthették, hogy a törökök 1944. február 15-ével hajlandók légitámaszpontokat átengedni, majd folytatják a tárgyalásokat.

December 5-én összeült a két vezérkar. Churchill az angolszász tábornokok és tengernagyok előtt azt fejtegette, hogy a dél-franciaországi partraszálló hadak megerősítése csak az ázsiai hadműveleti tervek elejtésével lehetséges. A vezérkari főnökök leszögezték, hogy az Overlord-terv végrehajtását semmilyen más hadműveleti elgondolás sem veszélyeztetheti. December 7-én Sztálin egy táviratból értesült a második kairói konferencia döntéseiről: visszafogják az ázsiai hadműveleteket, fokozzák a Németország elleni légitámadásokat, felfuttatják a partraszálláshoz szükséges kétéltű járművek gyártását. A szovjet kormányfő ugyanaznap egy másik táviratból arról értesülhetett, hogy Dwight D. Eisenhowert nevezték ki az inváziós erők főparancsnokává.

Fél évvel később, 1944. június 6-án megindult a szövetségesek normandiai partraszállása, majd augusztus 15-én a dél-franciaországi partraszállás.