Az istenekkel, a csillagokkal, de a távíróvezetékekkel is magyarázták egykor a járványok okát

A betegségek az élet velejárói, a járványok pedig az emberiség egész történelmét végigkísérték. A ma rendelkezésre álló tudományos ismeretek előtt a legtöbb kór magyarázata rejtély maradt az emberek számára, így egyéb magyarázattal kellett előállniuk a jelenségekre. Némely elképzelés – például a Kr. u. 3. századi, úgynevezett cipriáni járvány idején az, hogy elég volt egy fertőzött szemébe nézni ahhoz, hogy az ember maga is megfertőződjön – egészen nevetségesnek hat, azonban valamilyen magyarázatra szüksége volt a korabeli embereknek a körülöttük folyó katasztrófákra.

Dühös istenek

Amikor emberek tömegei kezdtek hirtelen meghalni, számos kultúra a bosszús, illetve haragtartó istenekre gyanakodott. A történelmet gyakran allegorikusan ábrázoló görög mitológia is szolgál számos ilyen példával: Homérosz Íliászában például Apollón isten küldi a dögvészt a görög seregre nyilai segítségével.

Az isteni büntetés, mint a járványok oka visszatérő elem a Bibliában is, a legismertebb ezek közül az Egyiptomra küldött csapások közül az előbb az állatokat ölő, majd az embereken keléseket okozó betegségek, végül pedig az elsőszülött gyermekek halála.

A csillagok és a levegő

A történelem során a járványok rendszerint hullámokban érkeztek – sok kórokozó egyes évszakokban aktívabb, mint másokban –, az emberek pedig felismerték ezek visszatérő jellegét. Mivel bizonyítható magyarázatot nem találtak rájuk, rendszerint kevésbé kézzelfogható okokra gyanakodtak: a középkori asztrológusok például a 14. századi pestisjárványért rendszerint a csillagok szerencsétlen állását tették felelőssé.

1348-ban VI. Fülöp francia király a párizsi egyetem legnevesebb orvosaitól kért jelentést arról, mi az oka az Európában terjedő ragálynak.

Az elkészült részletes dokumentumban „a mennyek állását” jelölték meg okként, egészen konkrétan egy 1345-ben történt eseményt: „Március 20-án egy órával dél után három bolygó [a Szaturnusz, a Mars és a Jupiter] állt együtt a Vízöntő jegyében.” Mindemellett, mint megjegyezték, csaknem ugyanebben az időpontban holdfogyatkozás is történt.

Mások a tudományos világban később is sokáig kitartó miazmaelmélet hívei voltak: eszerint a rossz, jellemzően büdös levegő önmagában egészségtelen, és ebből származnak a különféle fertőzések is.

Az ókori filozófusok írásai alapján VI. Fülöp orvosai igyekeztek összekötni a két elméletet. Arisztotelész és Albertus Magnus írásaira hivatkozva azt írták: „Mert a Jupiter, mivel nedves és forró, felhozza a gonosz gőzöket a földből, a Mars pedig, mivel mértéktelenül forró és száraz, meggyújtja a gőzöket, ezért voltak villámok, szikrák, mérgező füst és tűz a levegőben.”

A földi szelek – folytatták elméletüket – szerte a világban terjesztették e mérgező levegőt, és elvették az „életerejét” annak, aki belélegezte őket.

„E romlott levegő, ha belélegzik, szükségszerűen a szívhez hatol, megrontva ott a lélek anyagát és rohasztva a környező nedvességet, az így okozott hő pedig elpusztítja az életerőt, és ez az oka a jelen járványnak.”

A kora újkorban a miazmaelmélet volt az alapja a híres „pestisdoktorok” illatos gyógynövényekkel töltött „védőmaszkjainak” is.

Összeesküvés-elméletek

A természeti katasztrófák által keltett bizonytalan helyzetek rendszerint a félelemből fakadó, irracionális gondolkodásra és cselekvésre ösztönöznek sokakat, a traumát szenvedett közösségek pedig gyakran bűnbakot keresnek bajaikért, amelyekre nem látnak logikus magyarázatot.

A történelmi járványok idején emiatt mindig megugrott az idegengyűlölet és a tömegek által elkövetett erőszak mértéke.

A középkori Európában a pestisjárványok gyakran a zsidó közösségek elleni pogromokkal jártak – 1349 február 14-én Strasbourgban például 2000 embert égettek el élve, miután egy erre a célra felépített házba csalták a város zsidó lakóit.

A 19. és 20. század folyamán a zsúfolt ipari városokban újra és újra felbukkanó kolera szintén a legvadabb elméletekhez vezetett, ezúttal azonban osztályalapon: a betegség által leginkább sújtott szegény lakosok a gazdag elitek eszközének tekintették a járványt, amellyel „ritkítani” akarták soraikat.

Oroszországtól Olaszországon át Nagy-Britanniáig számos helyen fajult tettlegességig a helyzet, a feltüzelt tömegek rendőröket és orvosokat öltek, de volt, hogy kórházakat és kormányzati épületeket romboltak le.

A tudományos bizonyosság hiányában gyakran a legelképesztőbb elméletek is termékeny táptalajra találhatnak.

Az 1889-es, „orosznátha” néven ismert influenzajárvány idején például a New York Herald című hírlap felvetette, hogy a betegség bizonyára a távíróvezetékek mentén terjed, mivel a betegek közt rengeteg távíróközpontban dolgozó ember volt.

A postások megbetegedéseire azonnal úgy gondolták, az Európából érkező levelek hozhatták a tengerentúlra a fertőzést, amikor pedig banki alkalmazottak fertőződtek meg, a papírpénz lett a ludas. A korabeli sajtóban felmerültek még a por, a postai bélyegek, illetve a könyvtári könyvek is.

Ahogy a tudomány segítségével egyre többet ért meg az emberiség a világból, úgy akad egyre kevesebb alkalma az alá nem támasztott nézeteknek az elterjedésre.

Mindazonáltal egyes régi nézetek öröksége napjainkban is tovább él: a középkorban elterjedt nézet volt, hogy a tüsszentéssel az ember nem csupán betegségeket terjeszthet, de a lelke egy részét is kilélegzi. Ennek nyomán keletkeztek – minden nyelvben más alakban – a jó egészséget, illetve isteni áldást kívánó mondások erre az esetre.