Hogyan kerülte el Ferrara a pestist, miközben a környező városokban tízezrek haltak meg?

A fekete halál néven ismert hírhedt 14. századi pestisjárványt követően időről időre előfordultak a betegség kisebb-nagyobb hullámai Európa számos térségében az elkövetkező évszázadok során. Így volt ez 1629 és 1631 között Közép- és Észak-Itáliában: egyedül Velencében 45 000-en haltak meg, Parma és Verona lakossága pedig egyaránt a felére csökkent. Meglepő módon egyes településeket mintha „kihagyott” volna a járvány: ezek közül a legszembetűnőbb Ferrara városa, ahol utoljára 1576-ban halt meg ember a pestisben – a szóban forgó epidémia során már egy sem, annak ellenére, hogy a környező városokban gátlástalanul pusztított a kór. Hogyan volt lehetséges ez?

Határzár, köztisztaság, személyes higiénia

A rendelkezésre álló források szerint a titok nyitja a határzárakban, a köztisztasági törvényekben és a személyes higiéniában rejlett.

A bubópestis 1347-es első nagy feltűnése óta minden itáliai város kifejlesztette a járvány esetén bevezetendő intézkedések halmazát. Ebbe beletartozott a legtöbb esetben a fertőzöttek elszigetelése, a lehetséges hordozók karanténja, illetve a gócpontokból érkező forgalom korlátozása.

Az elkövetkező három évszázad során különösen a zsúfolt városokban rendszeresek voltak a pestis újbóli felbukkanásai, a hatósági válaszok pedig egyre összehangoltabbak és összetettebbek voltak.

Habár a városok többnyire hasonló intézkedésekkel operáltak, a 17. században körülbelül 30 000 lakossal bíró Ferrara sikertörténete egyedülálló.

A Ferrarai Egyetem mai kutatóinak egy csoportja tüzetesen átvizsgálta a város kora újkori levéltári anyagát, hogy megfejtsék a korabeli járványügyi protokoll hatékonyságának titkát.

A megvizsgált források alapján a határőrizeti és köztisztasági intézkedések mellett a személyes higiéniára vonatkozó programok abban voltak különlegesek, hogy különféle természetes antimikrobiális anyagokat használtak fel – egyes gyógynövényeket, olajokat, de még skorpió- és kígyómérget is.

A Pó egyik ágának partján fekvő körbefalazott város ma az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, a világ egyik első burkolt útrendszerével (1375), illetve a középkorban ritkaságszámba menő csatornázási rendszerével (1425).

Ferrara félúton fekszik Padova és Bologna között – mindkét város óriási veszteségeket szenvedett a pestistől 1630-ban.

A 15. századtól az olyan nagyvárosok, mint például Velence és Firenze folyamatosan kapcsolatban álltak az olyan kisebb városokkal, mint Ferrara az esetleges járványkitörések minél pontosabb és gyorsabb nyomon követése érdekében.

Az e kommunikációból származó ismeretek szabták meg a riadókészültség fokozatát, illetve a hatósági válaszok formáját.

Ferrarában a legmagasabb biztonsági fokozat azt jelentette, hogy a városfal mindössze két kapuja maradt nyitva, ezeknél pedig állandó ellenőrzőcsapatok állomásoztak, amelyek gazdag nemesekből, városi tisztviselőkből, orvosokból és gyógyszerészekből álltak össze.

Aki kintről valamely kapuhoz érkezett, annak be kellett mutatnia menlevelét, amely bizonyította, hogy pestismentes vidékről jött, és az ellenőrök ennek birtokában is tüzetesen átvizsgálták a betegség nyomai után kutatva.

Pestiskórház – a városfalon kívül

Ferrara falain belül ugyanilyen árgus szemmel figyelték az embereken a fertőzöttség lehetséges jeleit. Ha felfedeztek valakin ilyet, azt azonnal a városfalon kívül felállított valamelyik lazarettóba, azaz pestiskórházba küldték.

A lazarettókat minden nagyobb olasz városban közpénzből finanszírozták, Firenzében e járvány idején mintegy 10 000 ember fordult meg bennük.

Az orvostudomány korabeli vélekedése szerint a pestist „romlott levegő” okozta, amely földrengések alkalmával tör a felszínre, illetve a rothadó tetemekből, ürülékből és szemétből szabadul fel.

1546-ban az orvos Girolamo Fracastoro nagy hatású írást tett közzé a fertőzés mikéntjéről, amelyben a fenti elméleteknél egy lépéssel tovább ment: bevezette a „fertőzés magjainak” gondolatát, amelyek a növényi magvakhoz hasonlóan szétszóródnak és fertőzés formájában növekedésnek indulnak az emberekben.

Fracastoro szerint a „magvak” igen ragadósak voltak, és a ruhákon és más tárgyakon is megmaradhattak, később okozva fertőzést.

A köztisztasági intézkedések, amelyeket Ferrarában és más városokban is bevezettek, a középkori tisztasági törvények régi hagyományából eredtek, ezúttal már Fracastoro fertőzéselméletével is kiegészülve.

Az utcákról rendszeresen kisöpörték a szemetet, és megtisztították az olyan „mocskos” állatoktól, mint a kutyák, a macskák vagy a baromfik – a patkányokat egyik forrás sem említi. Bármilyen felületet, amelyhez akár csak hozzáérhetett egy fertőzött egyén, bőségesen behintették mésszel.

Otthonaikon belül a városlakók számtalan módszert kipróbáltak környezetük fertőtlenítésének reményében. A repedt vagy egyéb módon sérült bútorokat kivitték az utcára, és elégették.

Az értéktárgyakat és pénzt tűz közelében melegítették, a házakon belül pedig 15 napon át illatszereket permeteztek. A ruhákat és egyéb textíliákat kifüggesztették a napra, lelocsolták illatszerekkel, és a szőnyegekhez hasonlóan porolóvassal vagy egyéb eszközzel ütlegelték tisztításképpen.

Antmikrobiális testkrémek

Ami a személyes higiéniát illette, a ferraraiak többféle népszerű természetes készítményben hittek a pestis távol tartására. Mind közül a leghatékonyabbnak a „Composito” néven ismert gyógyolajat tartották.

A város törvényei is előírták, hogy a városháza falában elhelyezett, zárt dobozban készen kell tartani bizonyos mennyiséget belőle, amely járványhelyzetben szétosztandó a lakosságnak.

A Composito titkos receptjét egy Pedro Castagno nevű spanyol orvos találta fel, aki egyúttal a „Reggimento contra la peste” (Eljárásmód a pestis ellen) című dokumentumot is szerezte – ebben azt is leírta, hogyan kell az olajat a testre kenni.

„Mielőtt felkelünk reggel, miután illatos fákból (boróka-, babér- és szőlőhajtásokból) tüzet raktunk, melegítsük a ruhákat, s mindenekfelett az inget, dörzsöljük előbb a szívtájékot, a tűzhöz közel a felszívódás megkönnyítésére, majd a torkot” – írta Castagno.

„Ezután mossunk kezet és arcot tiszta vízzel, borral vagy rózsaecettel keverve, ezzel időnként az egész testet is meg kell tisztítani, szivacs használatával.”

Méreg mint gyógyszer

Castagno sohasem adta közre a hozzávalók listáját, az általa leadott anyagrendelések alapján azonban a kutatók biztosan állítják, hogy tartalmazott mirhát, illetve jóféle sáfrányt (Crocus sativus) – mindkettő rendelkezik antibakteriális tulajdonságokkal –, illetve skorpióktól, valamint viperáktól származó mérget.

Utóbbiak visszatérő elemei számos középkori és kora újkori gyógykészítménynek – a korabeli gondolkodás szerint csak egy „igaz méreg” vehette fel a harcot a pestis mérge ellen.

Közel fél évezred távlatából nehéz kijelenteni, hogy Ferrara egyedülálló sikertörténete a fent leírt intézkedések kombinációjának köszönhető, mivel Itália városainak nagy többsége hasonlókkal próbálkozott, és nem kerülte el a pestis okozta pusztítást.

Valószínűbb, hogy a halálozások hiánya sokkal inkább annak eredménye, hogy a kisebb városban szigorúbban sikerült betartatni a határzár-, karantén- és köztisztasági intézkedéseket. Nem zárható ki teljességgel azonban, hogy Pedro Castagno különös készítménye is szerepet játszott.