Az El Pardo palota titkai: Azaña rózsakertjétől Franco utolsó napjaiig
Amikor Franco tábornok 1940. március 15-én először lépett be az El Pardo palota kapuján, az első dolga az volt, hogy hálószobáját az épület legbelső szárnyába költöztette egy kisebb katonai egység társaságában. Ezt követően a híres kastély szép lassan a franco-i diktatúra jelképévé vált – pedig története jóval régebbi ennél.
Franco tábornok és az El Pardo kapcsolata
A diktátor nemcsak államfői rezidenciát, hanem egy jól védhető központot is keresett akkor, amikor kiválasztotta magának az El Pardo-t. A palotát a korban laktanyák gyűrűje vette körül. Így – ha kellett volna – az El Goloso páncélos alakulat harckocsijai tíz percen belül elérhették volna Franco irodáját.
A spanyol polgárháború után a diktátor Diego Méndez építészt bízta meg a kastély felújításával. A nagyszabású renoválás után Franco innen irányította az országot – egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig.
Az El Pardo palota hét évszázados királyi múltja
El Pardo legrégebbi írásos említése 1312-ből származik, amikor XI. Alfonz volt Kasztília uralkodója. Az állatokban gazdag erdőség és a közeli Madrid miatt a hegyvidék a késő középkorban és a kora újkorban gyorsan a királyok kedvelt vadászterületévé vált. Az első vadászkastélyt III. Henrik kasztíliai király építtette 1405-ben, néhány hónappal a halála előtt.
1547-ben I. Károlyt (német-római császárként V. Károly, Spanyolország királyaként I. Károly) is rabul ejtette a vidék szépsége. Nyomban el is rendelte, hogy a korábbi vadászpavilon helyére palotát építsenek. Fia, II. Fülöp szintén sokat tett a hely szépségéért. Neki köszönhető például, hogy a falakat Tiziano, Alonso Sánchez Coello és Antonis Mor (Antonio Moro) festményei díszítik.
1604-ben egy hatalmas tűzvész elpusztította az épület nagy részét. III. Fülöp azonban annyira szerette El Pardót, hogy azonnal elrendelte az épület helyreállítását.
A 19. századi átalakulások
A 18. század közepén VI. Ferdinánd rendezte a birtok jogi helyzetét a korona javára. III. Károly uralkodása alatt az El Pardo már nem csupán lakatlan vadászterület, hanem egy konkrét falu volt.
1772-ben az olasz építész, Francisco Sabatini fejezte be a palota felújítását – ekkor nyerte el a ma ismert külső formáját. A 19. században VII. Ferdinánd tovább gazdagította berendezéssel, bútorokkal és híres gobelinekkel – azóta a kastély teljes fényében tündököl.
Rózsakert El Pardóban
A polgárháborút kiváltó, 1936 júliusában bekövetkező katonai puccs napján Manuel Azaña köztársasági elnök épp a La Quinta nevű rózsakertben sétált. „Nagyon szerette a vidéket. A kertészkedés még a kezdődő katonai felkelésnél is jobban érdekelte” – mondta az egyik kurátor. Azaña kíséretének vezetője végül kénytelen volt sietve kimenekíteni őt, mert az ott állomásozó ezred tisztjei váratlanul Franco oldalára álltak.
Egy évvel később Azaña még mindig erről a vidékről ábrándozott. A Minisztertanács elnökének, a kommunista Juan Negrínnek egyszer állítólag azt mondta: „Ha megnyerjük a háborút, engedjétek meg, hogy ne legyek többé elnök. Helyette nevezzetek ki El Pardo főfelügyelőjének és örökös kurátorának.”
Ez is érdekelhet
A Minisztertanács terme
El Pardo nagy része nem látogatható – kivéve az a terem, ahol a diktátor a Minisztertanácsot tartotta. A szoba eredetileg díszebédlőként szolgált, amelynek dekorációját Juan Gálvez festő készítette VII. Ferdinánd megrendelésére. A dekoráció legkülönlegesebb eleme talán a mennyezet, amelyet Francisco Bayeu freskója – a spanyol monarchia allegóriája – ékesít.
Az utolsó hónapok
1975. október 15-én Franco első szívrohama mindent megváltoztatott. Több orvosi beavatkozást követően a diktátor november 20-án a madridi La Paz kórházban hunyt el. Két hónappal később egy halottaskocsi vitte át özvegyét, Carmen Polót új otthonába, a Hermanos Bécquer utcába. Azóta a család egyetlen tagja sem lépte át az El Pardo palota küszöbét – amely ma már nemcsak a diktatúra emléke, hanem egy hét évszázados királyi és politikai történet megtestesítője is.
