A Wulz nővérek antifasiszta fotóiból nyílik kiállítás Londonban
A fasiszta Olaszország elnyomó patriarchális rendszerével fotóművészeti eszközökkel dacoló Wulz nővérek munkásságát mutatja be egy őszi londoni kiállítás. A The Guardian brit napilapban közölt ismertető rámutat, a trieszti testvérpár a női emancipáció úttörője volt az 1920-as és 1930-as években, vizuális kísérleteik pedig évtizedekkel megelőzték a modern digitális képszerkesztési eljárásokat.
- Egy közelgő londoni tárlat az 1920-as és 1930-as évek fasiszta Olaszországában alkotó, a női emancipációt hirdető Wulz nővérek fotóművészeti hagyatékát mutatja be.
- A trieszti testvérpár az elsők között alkalmazott olyan modern fotómontázs-technikákat, amelyekkel a korabeli patriarchális ideológiával szemben a női függetlenséget hangsúlyozták.
- A kiállítás újraértékeli a korábban csupán asszisztensként számontartott Marion Wulz szerepét, egyenrangú alkotóként emelve őt nővére, Wanda mellé.
A londoni Estorick Collection galériában szeptember közepén nyíló, Federica Muzzarelli által rendezett tárlat Wanda és Marion Wulz avantgárd művészetét helyezi a középpontba.
Az 1903-ban született Wanda és a nála két évvel fiatalabb Marion eredetileg táncosi és festői ambíciókat ápoltak, ám nagyapjuk, majd apjuk, Carlo fotóstúdiójának megöröklése után felismerték, hogy a fényképezés jelentheti számukra a függetlenség egyetlen útját. A testvérek a trieszti belvárosban található lakásukban és műtermükben nem csupán dolgoztak, hanem egy informális női szalont is működtettek, amely menedéket és találkozási pontot nyújtott a kor modern gondolkodású művésznőinek, köztük Anita Pittoni divattervezőnek.
A páros munkásságának legkiemelkedőbb darabja az 1932-es Fasiszta Forradalom Tizedik Évfordulóját ünneplő Nemzeti Futurista Fotókiállításon bemutatott Én és a macska című fotómontázs. A tárlaton egyedüli nőként részt vevő Wanda Wulz egy tizenkilencedik századi eljárást újragondolva saját arcát mosta össze a család Mucincina nevű macskájának vonásaival.
Muzzarelli kurátor értelmezése szerint a kép a macskát mint a szabadság szimbólumát ábrázolta, határozott feminista üzenetet fogalmazva meg a női identitásról. A testvérek mesteri szintre emelték a negatívok manipulálását, árnyékok és fények utólagos módosításával érték el a portréalanyok tökéletesített ábrázolását.
A Wulz nővérek tevékenysége éles ellentétben állt Benito Mussolini Olaszországának hivatalos ideológiájával, amely a nőkre kizárólag anyaként és háziasszonyként tekintett. A stúdió ügyfelei között olyan független, dolgozó nők szerepeltek, mint Leonor Fini festőművész vagy Irene Camber olimpiai bajnok vívó.
Ez is érdekelhet
A londoni kiállítás egyik legfőbb célja, hogy újrapozicionálja a húg, Marion Wulz szerepét. A korábbi művészettörténeti kánon őt gyakran csupán asszisztensként kezelte, a most bemutatott anyagok és Claudia Baroncini, az archívumot gondozó Fondazione Alinari igazgatójának kutatásai azonban bizonyítják, hogy Marion egyenrangú alkotótárs volt. Ezt támasztják alá azok a felvételek is, amelyeket ő készített 1945 tavaszán Trieszt jugoszláv, majd angolszász felszabadításakor.
Bár a stúdió egészen az 1970-es évekig működött, a háború utáni időszakban a nővérek már nem tudták megismételni korábbi sikereiket. Anyagi nehézségeik miatt az üzletet 1981-ben zárták be, a fotózással azonban nem hagytak fel. Wanda 1984-es halálát követően Marion még kilenc évig élt, ezalatt naplók sorozatában dokumentálta közös munkásságukat. Baroncini összegzése szerint a nehéz sorsú testvérpár életében nem volt tudatában saját fotótörténeti jelentőségének, a londoni retrospektív kiállítás azonban több mint százhúsz évvel a születésük után elismeri pozíciójukat az európai avantgárd művészet történetében.
