A méreg nem hatott, az orosz főuraknak kétszer is le kellett lőniük Raszputyint
2020. június 21. 08:17 Múlt-kor
Korábban
Besült jóslatok
Raszputyin az évek során számos ellenséget szerzett magának. 1911-ben az egyház tekintélyének aláásása miatt két korábbi híve, Hermogen szaratovi püspök és egy Iliodor nevű szerzetes feszületekkel hagyta helyben a „Gonosz” megtestesülésének tekintett férfit.
Iliodor keze feltehetően a Raszputyinnal szembeni első „igazi” merényletkísérletben is benne volt: felbérelte a „mágus” egyik korábbi női partnerét, a szifiliszben szenvedő, vallási fanatikus Feonija Guszevát, aki úgy érezte, a férfi csúnyán kihasználta.
1914 júliusában (a Gregorián-naptár szerint) Raszputyin éppen szülőfalujában tartózkodott, amikor megkísérelte leszúrni, ám a gyomrába fúródó penge végül nem oltotta ki az „őrült pap” életét, mivel egy közeli falu orvosa elsősegélyben részesítette. Raszputyin többhetes orvosi ellátást követően felépült.
A szerzetes az udvarban még ekkor sem vált kegyvesztetté, sőt számos tanácsával tevékenyen hozzájárult az első világháború eseményeinek alakulásához. A növekvő hatalmától megrészegedő Raszputyin züllött életmódjával eközben a közvélemény haragját is kihívta maga ellen.

A feléje irányuló ellenszenv tovább mélyült háborúellenességével, és helyzetén az sem segített, hogy háborús jóslatai többsége sem vált be. Raszputyint a korrupció is elérte: idővel egyre több megvesztegetést fogadott el, az viszont csak a halála után derült ki, hogy ezen összegek jelentős részét egy, a cárné és barátnője által fenntartott hadikórház részére utalta át.
Ellenfelei, feltehetően alaptalanul, azt híresztelték, hogy szerelmi kapcsolatra lépett a cárnéval, akit német származása miatt a közvélemény egy része II. Vilmos német császár ügynökének tartott, Raszputyint pedig azzal vádolták: rá akarja venni az uralkodói párt, kössenek békét a németekkel.
Egykori népszerűsége 1915 júniusára mélypontra zuhant, a moszkvai Vörös téren a tömeg a felakasztásáért tüntetett, de a politikusok is egyre nyíltabban ellene fordultak. Az orosz szélsőjobboldal vezéralakja, Vlagyimir Puriskevics már az orosz parlamentben, a Dumában is azzal fenyegetőzött, hogy lelövi, „mint egy kutyát”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- A mai vitorlásokkal is versenyre kelhet az Abu-Dzabiban rekonstruált ókori hajó
- Végveszélybe került Jemen évezredes kulturális öröksége
- Az izraeli hadsereg elfoglalta a keresztesek libanoni erődjét
- Mesterséges intelligenciával azonosítják a hettita ékírásos agyagtáblák töredékeit
- A lakóépületek vallanak a szíriai „Halott Városok” ókori mindennapjairól
- A bibliai háborúk idején is szabadon legeltek a nyájak a határvidéken
- Ősi papiruszok árulják el a zoroasztrizmus és a zsidó vallás kapcsolatát
- Történelmi kéziratok ezreit mentette meg egy jemeni civil szervezet
- Mit árul el a DNS az európai genetikai eredet valódi történetéről?
- A pápa fogja megáldani a Sagrada Famíliát 08:26
- Tömegesen hasznosították újra a római császárportrékat Hispaniában 07:18
- Római kori leletek világítják meg Velence eredetét tegnap
- Szarmata kori településrészletet és római érmét találtak Őrbottyánban tegnap
- A viking hosszúhajók titka: technológia, amely meghódította a tengereket tegnap
- A tiltakozások ellenére is jóváhagyták Donald Trump diadalívének terveit tegnap
- Luxusszállodává alakítják Athén ikonikus moziját tegnap
- A szabadban hódoltak Mithrásznak Horvátországban tegnap





















