Luxusszállodává alakítják Athén ikonikus moziját
2026. június 7. 13:03 Múlt-kor
Jelentős átalakítás előtt áll Athén egyik ismert történelmi épülete, a Schliemann–Melas-palota. A tervek szerint az épületet ötcsillagos szállodává fogják átalakítani, miközben a benne működő Ideal mozi kulturális szerepét – a vonatkozó jogszabályi előírások miatt – részben szintén megőrzik.

(Forrás: Nikos Kokkalias)
Korábban
A görög Mitsis Hotels csoport bemutatta a Schliemann–Melas-palota felújításának előzetes terveit a Görög Kulturális Minisztérium műemlékvédelmi tanácsa előtt. Az 1890 körül, Ernst Ziller bajor származású építész tervei alapján épült, mintegy 7100 négyzetméteres palotát több mint 36 millió euróból (körülbelül 14,5 milliárd forintból) fogják átépíteni egy impozáns éteremmel, tetőkerttel és modern közösségi terekkel rendelkező, ötcsillagos szállodává. A nagyszabású projektet azonban jelentősen befolyásolja, hogy egy 2023-ban elfogadott határozat szerint az épületben működő, több mint százéves Ideal mozi kulturális funkcióját a jövőben is fenn kell tartani – még akkor is, ha az ingatlan többi része luxusszállodaként fog funkcionálni.
A tervek szerint a mozi eredeti, második világháború előtti részeit biztonsági okokból lebontják, és a helyére két kisebb termet építenek, amelyek filmvetítések, színházi előadások és konferenciák befogadására is alkalmasak lesznek. A mozi ikonikus bejárata is megmaradna, a kulturális terek technikai felszerelését pedig egy nemzetközi szórakoztatóipari vállalat biztosítaná korszerű hang- és vetítéstechnikai eszközökkel.
Mivel a palota műemléki védettség alatt áll, ezért a felújítást szigorú előírások alapján kell végrehajtaniuk a kivitelezőknek. Az utcafronti homlokzatokat például nem lehet megváltoztatni, hanem az eredeti díszítőelemeket kell újraalkotni az építkezés során – így az új nyílászárókat és a modern gépészeti rendszereket el kell majd rejteniük a kivitelezőknek. A munkálatok minden szakaszát a kulturális örökségvédelmi hatóság fogja felügyelni.
Az Ideal mozi megőrzése az elmúlt években jelentős társadalmi vitát váltott ki Athénban. A tiltakozások hatására a görög építészeti tanács 2023-ban kimondta, hogy az Ideal és az Astor mozik kulturális funkcióját jogi védelem illeti. A döntés indoklása szerint a történelmi belváros kulturális intézményeinek megőrzése nemcsak közösségi értéket teremt, hanem gazdasági szempontból is növeli az érintett ingatlanok vonzerejét és hosszú távú értékét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Ötven év után ismét kiadták a betiltott Franco-regényt
- Eredménytelenül zárult egy spanyol polgárháborús tömegsír feltárása
- Mussolini felemelkedése és bukása: A fasizmus születése
- Goebbels „utolsó éjszakája” – hat gyerek halála
- „Ép testben, ép lélek” – oktatás a fasiszta Olaszországban
- Hősök a Köztársaságban, rabszolgák a Szovjetunióban
- Életveszélyes sebet kapott a Nagy Háborúban Benito Mussolini
- Audrey Hepburn tiniként támogatta a holland antifasiszta ellenállást
- Békét kötött volna, hazaárulónak bélyegezté és kivégezte vejét Mussolini
- Felszínre hozták az amerikai függetlenségi háború elsüllyesztett ágyúit 10:11
- Személyre szabott eljárás lehetett az egyiptomi múmiák balzsamozása 09:29
- Élősködők árulták el, mit ettek és hogyan éltek a több száz évvel ezelőtti chełmi lakosok 08:01
- Nyolc évtized után azonosították egy hírhedt japán pokolhajó roncsát 06:52
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje tegnap
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház tegnap
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet tegnap
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét tegnap













