A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
2023. november 7. 18:05 Bern Andrea
Jószási Purgly Magdolna 1881-ben született Vásárhelyi Ilona és Purgly János lányaként. Családja apai ágának tagjai a XVIII. századtól éltek Arad megyében. Minden generációjuk elsőszülött fiúgyermeke a János nevet kapta, a múlt végtelenjébe veszően. Az egykori jószási szolgabíró, Purgly János (1772–1842) fiai és unokái egyre állandóbb szereplőivé váltak az Arad megyei közéletnek. Anyai ágon a Kézdi-Vásárhelyiek sok száz évre visszamenően éltek a Tiszántúlon. A tatárjárás után kapták nemességüket és első birtokaikat Szabolcs megyében és a székelyföldi Aranyosszéken. Családfájuk a XIX. században kapcsolódott össze a szász eredetű Brünek famíliával, amelynek tagjai sok nemzedéken át sótisztek voltak Parajdon. Brünek Júlia német hangzású neve szúrt szemet az 1930-as években a nyilas pártnak, miatta gondolták és hirdették Horthy Miklós feleségét zsidó származásúnak.
Magdolna négy bátyja és három nővére mellett legfiatalabb gyerekként nőtt fel Sofronyán, és 1901-ben ismerkedett meg Horthy Miklóssal. A tengerésztiszt Budapesten tolmácsolt épp a közös osztrák–magyar parlament delegációinak haditengerészeti kérdésekben, onnan kapott néhány nap szabadságot, s utazott nővérét meglátogatni Miskolcra.
Talán Horthy Erzsébet keze sejthető a megismerkedés mögött, aki esküvőről hallani sem akaró öccsét már kiházasította volna: Erzsébetnek hirtelen el kellett utaznia otthonról, férje pedig vendégségbe volt hivatalos, így sógorát kénytelen-kelletlen magával vitte a mulatságra.
Purgly Magdolna ekkor töltötte be huszadik évét. A háziasszony húgaként állt a báli figyelem középpontjában a törékeny, finom arcú teremtés. Purgly János képviselő odafigyelhetett lányai neveltetésére, hiszen a világ körüli útját már megjárt Horthy sorhajóhadnagy így emlékezett első benyomására Magdáról: „a legjobb táncosnő, akivel valaha találkoztam.” A hejőbábai vendégséget egy farsangi bál, majd egy velencei kirándulás követte. Esküvőjüket 1901. július 22-én tartották Aradon, nászútra Semmeringre utaztak.
Vidéki asszonyból nagyvilági dáma
A flottavezetés jóindulatúan az ifjú férjet egy pólai kikötőben állomásozó iskolahajó, a Kranich torpedónaszád parancsnokává nevezte ki az esküvő utáni hónapokra. A pár saját kertes házat építtetett az adriai város San Policarpo villanegyedében, gyermekeik itt születtek: először két leány, Magda (1902) és Paulette (1903), majd két fiú, akik közül az első a Horthy család hagyománya szerint az István nevet kapta (1904), a második pedig apja után Miklós lett. 1908- ban azonban költözni kényszerültek.
A gyerekek kicsik voltak még, de a folytonos helyváltoztatásra fel kellett készülnie egy tengerésztiszt családjának. Horthy Miklós első osztályú sorhajóhadnagyot az Isztambulban horgonyzó Taurus állomáshajóra vezényelték. A család a Boszporusz partján bérelt villában lakott, Horthy Miklósné is bekapcsolódott a törökországi diplomaták társasági életébe. A tiszántúli középnemeslánynak ajtó nyílt a világra: követségi estélyekre, vitorlásdélutánokra járt.
A politikai helyzet feszült volt, az Ifjútörök Mozgalom megfosztotta a szultánt trónjától, s helyébe fivérét emelte. A Monarchia és Törökország között kiéleződő konfliktusban meglehetősen higgadt jelentéseket író Horthy felkeltette Rudolf Montecuccoli flottaparancsnok érdeklődését. Valószínűleg ezeknek a jelentéseknek köszönhető, hogy egy év múlva az első osztályú sorhajóhadnagyot szárazföldi szolgálatra rendelték Ferenc József egyik szárnysegédjének, így 1909-ben a család a császárvárosba költözött. Az asszonynak itt meg kellett szoknia az egyedüllétet, férje négy hónapos ciklusokban dolgozott, melyből hármat éjjel-nappal Schönbrunnban töltött. A negyedik viszont összefüggően szabad volt, s ilyenkor a család részt vehetett Bécs társadalmi életében.
A bálok mellett itt szoktak rá a rendszeres színház-, opera-, hangverseny- és múzeumlátogatásokra. A vidékies Póla után Bécsben vált igazán a középnemesasszony Purgly Magdából a világvárosi társasági életben is megjelenni képes nő. Emlékirataiban Horthy Miklós úgy emlékszik, hogy későbbi pályafutását meghatározták a Bécsben eltöltött évek, ez a megállapítás hatványozottan igaz volt a feleségére.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. őszi különszámában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Kulcsfontosságú szerepet játszott Hlatky Endre az 1944-es sikertelen kiugrási kísérletben
- A Sztálin elleni harcra buzdított Andrej Vlaszov, de Hitler bizalmát nem nyerte el
- A rossz időjárási viszonyok mentették meg Hitler életét
- Versenyeztek a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Családját is feláldozta a propaganda mestere, Joseph Goebbels
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet 12:20
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek 10:34
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein tegnap
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről tegnap
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója tegnap
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t tegnap
- Mindenkit elvarázsolt, ha énekelni kezdett Édith Piaf, a „kis veréb” 2024.12.19.
- Alois Alzheimer egész életét a segítségnyújtás elve vezérelte 2024.12.19.