5 bizarr történet, amely az első keresztes hadjárat során esett meg

Közel négy év telt el II. Orbán pápa keresztes hadjáratra felhívó híres beszéde és Jeruzsálem keresztény kézre kerülése között. Az első keresztes hadjárat előkészületének évei és a Szentföldre vezető hosszú úton számtalan furcsaság, bizarr epizód és tragédia esett meg.

Az állatok keresztes hadjárata

Az első keresztes hadjárat közvetlen előzményeként zajlott a szegények keresztes hadjárataként elhíresült eseménysorozat. A Remete Péter és tanítványai, Volkmar és Nincstelen Valter neveivel fémjelzett gyülevész sereg több részletben haladt végig Európán. Vonulásukhoz számos gyalázatos tett kötődik, így például több német városban is lemészérolták a helyi zsidó közösségeket, míg magyarországi fosztogatásaiknak csak az vetett véget, amikor Könyves Kálmán sereggel vonult ellenük.

Érthető módon már a kortársak sem tartották sokra a leginkább vándorprédikátorok által fanatizált tömegekből és rablólovagok közül toborzott, egyébként végül csúfos vereséget szenvedő sereget. Egy korabeli krónikás, Aacheni Albert például elborzadva beszélt a soraikban uralkodó vallási nézetekről is:

„Volt egy másik gyalázatos bűne ezeknek a lábon gyülekező embereknek, akik hülyék és őrülten felelőtlenek voltak, ami pedig – és effelől nem lehet kétség – utálatos Isten szemében és hihetetlen minden hívő számára. Azt állították, hogy egy bizonyos ludat a Szentlélek inspirált, míg egy nősténykecskét megszállt a Szentlélek. És ezeket aztán megtették vezetőiknek a Jeruzsálem felé vezető szent úton, amelynek során lelkesen dicsőítették is őket…”

Gottfried és a medve

A Jeruzsálemet végül sikeresen elfoglaló keresztes hadjárat egyik legfontosabb vezetője Bouillon Gottfried volt, aki az újonnan megalapított Jeruzsálemi Királyság első uralkodójává is vált – igaz a királyi címet ő maga sosem vette fel. Nem sokon múlt azonban, hogy Gottfried már jóval a Szent Város falai előtt érjen igencsak dicstelen véget.

Aacheni Albert beszámolójából tudjuk ugyanis, hogy egy nap, amikor a keresztesek a mai Törökország területén fekvő Anatólián haladtak keresztül, Gottfried kétségbeesett kiáltásokat hallott. Mint kiderült az út menti erdőben egy medve megtámadott egy arra járó zarándokot. Gottfried természetesen azonnal a szerencsétlen férfi segítségére sietett és lóháton ülve megrohamozta a fenevadat. A medve azonban elkerülte a lovag kardcsapását, sőt karmával elérve Gottfried tunikáját, lerántotta őt a földre.

Az állattal való dulakodás közben Gottfried súlyos sérüléseket szerzett. Bár a folyamatos vérveszteség erősen elszívta erejét, mégis kitartott egészen addig, míg egy Husachin nevű harcos – akit a megmentett zarándok riasztott – vágtázva a helyszínre érkezett. Ketten végül legyűrték a medvét és pengéikkel átszúrták annak „máját és bordáit.”

A szaracén püspökfalat

A hadjárat egyik leghátborzongatóbb epizódja minden bizonnyal Maarra városának ostroma idején játszódott le 1098 őszén. A tél közeledte és a keresztesek ellátmányainak rohamos csökkenése miatt egyébként is igen kockázatos ostrom végül december 11-12-ért véget, miután a keresztesek bevették a falakat és lemészárolták a lakosságot.

A győzelmet követően azonban szomorúan vették tudomásul, hogy a város raktáraiban sincs elég ellátmány az ekkor már erősen éhező hadsereg számára. Az őrület határán álló keresztesek ekkor az egyetlen elérhető húsforráshoz nyúltak: a megölt szaracénok tetemeihez. A krónikás Foucher de Chartres beszámolója szerint elkezdtek darabokat levágni a hullák fenekéből és azokat megsütni és megfőzni, míg egy másik beszámolóban arról olvashatunk, hogy a gyerekeket nyársra húzva grillezték meg.

A szerencsétlenül járt boszorkányok

Amikor a Jeruzsálemet védő szaracénok felismerték, hogy a város falai nem tudnak ellenállni a keresztesek ostromgépeinek, végső elkeseredésükben már a mágiához próbáltak folyamodni. A keresztes háborúk egyik leghíresebb krónikása, Türoszi Vilmos őrizte meg ezzel kapcsolatban az alábbi történetet:

„Mikor a hitetlenek felismerték, hogy nincs oly képességük, ami ellen tudna állni ennek, két boszorkányt hozattak a falakra, hogy varázsigéikkel bűvöljék tehetetlenné az ostromgépeket. Ezek az asszonyok éppen a mágikus rítusaikkal foglalatoskodtak a falakon, amikor épp az egyik ilyen gépből elhajított hatalmas malomkő eltalálta őket. Őket és három nekik segédkező lányt azonnal halálra zúztak és testüket a falnak préselte. Erre a látványra hatalmas tapsvihar hangzott fel a keresztény sereg soraiból.”

A bujálkodó pátriárka

Amint Jeruzsálem elesett és a város a keresztesek birtokába került, azonnal megindult a vetélkedés az újonnan megszerzett területek vezetéséért. Azonban nem csak a frissen megalakuló keresztes államok trónjai képezhették vita tárgyát, hanem az egyházi tisztségek is. Különösen vonzó volt a kiépülő katolikus egyházszervezet élén álló jeruzsálemi pátriárkai cím, amelyre a hadjárat vezetői végül Chocques-i Arnulfot választották meg.

Az ékeszóló prédikátorként ismert Arnulf a normandiai seregeket vezető Róbert herceg káplánja volt és bár sajátjai körében igen nagy népszerűségnek örvendett, a hadjárat során számos ellenséget is szerzett magának. Rendszeresen felemlegették róla, hogy egy pap fiaként született és azt, hogy ő maga is egy korrupt gazfickó volt. A krónikások megörökítették továbbá, hogy bujálkodásairól rendszeresen énekeltek trágár dalokat a keresztesek táboraiban.