Magyar gróf Madagaszkár trónján
2014. május 23. 11:00 Csernus Szilveszter
A gróf Amerikában
Benyovszky ezután a harmadik születésnapját ünneplő Amerikai Egyesült Államok (akkori) fővárosába, Philadelphiába hajózott, ahol lengyel barátjával, Casimir Pulaski gróffal a függetlenségi háborút támogatta. Míg Pulaski az életét adta az amerikai függetlenségért a harcmezőn, addig Benyovszky amerikai támogatókat keresett madagaszkári visszatéréséhez. Megnehezítette dolgát a becsületén esett csorba, amiért Pulaski testvérének adta ki magát és azt állította, hogy már harcolt az angolok ellen - amit persze azonnali lebukás követett.
A gróf követte Párizsba Benjamin Franklint, akivel barátságot kötött, majd az USA párizsi nagykövetének ajánlólevelével ment vissza a tengerentúlra. Itt George Washington tábornokot kereste meg újabb tervével: légiót szervez Európában az angolok elleni függetlenségi háborúhoz. Távlati célja az volt, hogy vezetésével Madagaszkáron alapítson kolóniát a fiatal állam, miután megnyerték a háborút. 1782 májusában nem más, mint Washington ismertette Benyovszky merész terveit a Kongresszussal, de a háborúból éppen kilábaló USA pénzügyi lehetőségeit a merész terv túlszárnyalta.
Benyovszky még utoljára megpróbálkozott Angliában, hogy védnökséget szervezzen madagaszkári „királysága" fölé, de ismét elutasításban volt része. A malgasok fejedelme immáron negyedjére látogatta meg az Újvilágot, ahol végül rámosolygott a szerencse. Egy baltimore-i kereskedőtársaság üzleti lehetőséget látott Benyovszkyban, s egy felfegyverzett hajót bocsátott rendelkezésére, hogy kereskedelmi telepet létesítsen a cégnek Madagaszkáron.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap