"Meg kell győzni a világot Egyiptom biztonságáról" - interjú Bács Tamással

Meg tudtuk őrizni a Kákosyék révén ismertté vált pozíciónkat a nemzetközi egyiptológiában - mondta el a Múlt-kornak adott interjújában Dr. Bács Tamás, akivel forradalomról, Záhi Havvászról, a régészet innovatív módszereiről és a pangó egyiptomi turizmusról is beszélgettünk. Az ELTE Egyiptológiai Tanszéke vezetőjének irányítása mellett lassan húsz éve folynak a feltárások a thébai nekropolisz területén. 

Magyar régészek Thébában

Ahogy arról mi is beszámoltunk, javában folyik az egyiptomi Újbirodalom előkelőinek eddig feltáratlan sírjainak kutatása a thébai nekropolisz területén. Miről szólt a legutóbbi szezon?

Az idei ásatás a korábbiak folytatása. Hosszú kutatásokról van szó, 1983-mal - a Kákosy László-féle expedícióval - kezdődik a magyar jelenlét Thébában, 1995-ben váltunk ki és kezdtük meg az önálló alprojekteket. Az ELTE égisze alatt folyó magyar régészeti thébai missziót én vezetem, de Fábián Zoltán kollégám önálló ásatást irányít, a tanszék adjunktusa, Schreiber Gábor pedig egy másikat - ebből a háromból áll össze a magyar thébai ásatás. Jómagam őszi szezonokat végzek, a másik két kollégám pedig tavasszal kutat - Egyiptomban nagyjából októbertől áprilisig tart az ásatási szezon, az időjárási viszonyok ezt a hat hónapot teszik lehetővé, igaz, maga az ásatás nem tart tovább 1-2 hónapnál. A thébai temető területén végzünk diakrón történeti kutatásokat, gyakorlatilag temetőrészleteket ásunk, amelyek remélhetőleg az adott terület egész történetét átfedik - ez a közös pont a kutatásainkban. Amiben eltérünk, az a lelőhely adottságaiból adódik, azaz hogy mi kerül elő; az általam vizsgált területen például egy késő antik kori kolostor található, míg a két kollégám esetében a hellenisztikus kor emlékei a gazdagabbak.

A TT 66 Projekt környezete/helyszíne, amely a fotó jobb alsó negyedének a bal felső részén található (fotó: Nicholas Dixon)

Ha jól értem, akkor önök osztják fel a területet.

Itt koncessziós területekről beszélünk. 1995-ben, amikor Kákosy lezárta a Dzsehutimesz-ásatást, elkezdett gondolkodni a folytatásról. Többen mellette, vagy attól távolabbi területekre mentek, mentünk dolgozni. Két kollégám közvetlenül a Dzsehutimesz-koncesszió mellett kezdett ásni, míg én egy másik dombra kerültem. Ennek menete egyébként a következő: a koncessziós területet igényelni kell az egyiptomi hatóságoktól, az engedélykérésre pedig minden évben sor kerül, s egészen addig a kutató neve alatt tartják nyilván, amíg be nem jelenti, hogy befejezte a munkát. Leírjuk, hogy mit akarunk csinálni, illetve le kell adni a szakemberek névsorát. Az egyiptomi hatóság ezt átvizsgálja, hiszen mégiscsak műemlékvédelmi területről van szó. Ráadásul minden külföldi expedíció mellett részt vesz egy egyiptomi régész, akit az egyiptomi régészeti hivatal jelöl ki. Hozzá kell tenni, hogy ez egy nagyon régi rendszer, a Tutanhamon-feltárás előtti korra megy vissza; ott is úgy nézett ki, hogy a Lord Carnarvon volt az, aki ásni akart, és Howard Cartert jelölte ki a régészeti hivatal inspektornak. Ez a rendszer tehát ma is él. De hogy a kérdésére visszatérjek: mindnyájunknak megvan a maga kutatási területe, az érdeklődése és ennek megfelelően választottuk ki a területeket. Minden szezon más egy kicsit, van, amikor az ember valami nagyon érdekeset talál, és van, amikor igazi szenzáció nem kerül elő, mégis előrébb lépünk: anyagfeldolgozásban, dokumentációban. A mostani kevésbé volt izgalmas, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez egy rövidebb szezon volt – egy olyan területen dolgoztunk, ahol a jövőben várható komolyabb eredmény. Ezek egyébiránt korábbi ásatások hányói: 1901-ben, 1905-ben és 1914-ben elődeink komoly munkát végeztek, hatalmas törmelékhegyeket hagytak hátra, amelyeket nem lehet csak úgy elhordani, mert komoly leletanyag van benne.

Dr. Bács Tamás (fotó: Gebauer Szabolcs)

Száz évvel korábban ugyanis olyan leleteket dobtak ki, amelyek ma múzeumi darabok. Fáraonikus keveredik benne a késő antikkal, de előfordulnak 19. századi tárgyak is. Idén leginkább a késő antik korhoz köthető leletanyag került elő, például kerámia és osztrakonok: olyan feliratos kő- és cserépdarabok, amelyeken az itt élő szerzetesek leveleztek, főleg a mindennapi ügyeiket jegyezték le, illetve olyan temetkezések roncsai, amelyeket sírrablók vagy korábbi régészek kidobtak, így múmia- és koporsótöredékek. Munkaterületem központi sírjánál, a TT 65-ös sírnál elsősorban a fotózás zajlott, illetve a helyszínen a szövegekkel és falképekkel foglalkoztam. A sír eredeti tulajdonosa Nebamun volt, ezt később a papi elithez tartozó Imiszeba alakította át saját temetkezési emlékművévé. Ez a fajta temetkezés végig elterjedt volt, főleg ekkor, az Újbirodalom végén, amikor már alig akadt szabad hely. Merthogy két eset állt előttük: egy új, még szűz területen, messze a temető központjától építkeztek, vagy megnézték, van-e olyan sír, amit fel lehet használni. Ezeket megpróbálták átformálni a maguk képére, kifestették, renoválták. A későbbi időkben azonban megtartották a sír jellegét, s egy aknát vágtak bele – ez olyan, mintha a barokk korban valaki egy középkori templomban temetkezik és nem nyúl hozzá. Van, amikor pragmatikus okai vannak, hogy miért használnak fel egy sírt, és olyan is, amikor szellemi komponense van a dolognak.

A 2013-as szezon helyszíne (fotó: Gebauer Szabolcs)

Forradalom a régészetben és Egyiptomban

Az év elején tért haza. Hol tart jelenleg a munkafolyamat?

Amiben eltér az egyiptomi feltárás egy itthoni ásatástól, hogy mindent ott helyben kell dokumentálni. A feldolgozás persze itthon történik: az ott készített rajzok, térképek véglegesítése, a fényképek kiválasztása Magyarországon zajlik. Rengeteg képet kell készíteni, mert nem tudjuk, miből lesz eredmény. Ez az egyik szép, ugyanakkor komoly kihívása a munkának: az ideálistól igen eltérő körülmények között kell első osztályú munkát végezni. Az előkerülő tárgyak egy részét - azt, amit az egyiptomiak jelentősnek tartanak - előbb leltározzuk, majd beládázzuk, és egy lezárt raktárba szállítják őket; ezeket nagyon komolyan őrzik.

A magyar misszió leletes ládáját készítik beszállításra (fotó: Gebauer Szabolcs)

A régészetben - szokás mondani - igazi forradalom zajlik -, egyre-másra hallani olyan kutatásokról a világ minden tájáról, amelyeket a legmodernebb eszközökkel - földradarral, drónokkal vagy éppen magnetométerrel - végeznek. Milyen modern technika áll az Önök rendelkezésére?

Magnetométer - a sziklás terepen - a mi esetünkben nem igazán működik. Ezt a sík területen, a deltában használják. Persze más modern eszközök is vannak, például a háromdimenziós szkenner, egy-két expedíció próbálkozott vele a síroknál, illetve a karnaki templomban, de ezek nagyon kezdetleges stádiumban járnak és nem mellesleg méregdrága technikáról van szó: 30 milliós összegről beszélünk, ami nekünk az ásatás többéves költségvetésének felel meg. A jövő viszont egyértelműen ez. Igaz, a fotótechnikában bekövetkező hatalmas fejlődés ellenére a kézzel végzett munkát a mai napig nem lehet kiváltani.

A Közel-Keleten végigsöprő forradalmi hullám Egyiptomot is elérte, ahol már a sokadik rezsimváltás zajlik. A kioltott emberéletek mellett az arab tavasz a kulturális örökségben is pótolhatatlan károkat okozott. Mennyiben érezték ezt a saját bőrükön?

A sír falfestményeinek egyik részlete

A mi munkánkat a forradalom nem akadályozta. Bár itthonról hallgatva a híreket eléggé elbizonytalanító volt a helyzet, a helyszínen dolgozó kollégák igyekeztek megnyugtatni, mondván, nincs probléma, s igazából biztattak minket. A helyszínen azt tapasztaltam, hogy a hivatal működik, s persze biztosan vannak feszültségek, de az egyiptomiak próbálják ezt nem érzékeltetni felénk. Az ügyintézés sem volt nehézkes, Luxorban nyugodtabb volt a légkör, mint egy-két éve. Egyben viszont nagyon is kézzelfogható a probléma: ez pedig a turizmus. Szomorúan tapasztaltuk, hogy míg korábban százezrek, milliók fordultak meg évente Thébában, addig most jó, ha láttunk 30-40 turistát. Ez természetesen kihat a helyi lakosság életére, mivel sokan a turizmusból élnek, s ők egyre nehezebbnek érzik az életet, ezt a velünk dolgozó fizikai munkások is mondták. A biztonsággal sem volt különösebb gond, sőt újabb sírokat tesz látogathatóvá a turisták számára a régészeti hivatal, de például már olyan terv is van, hogy a nyugati parton a thébai nekropoliszt a Királyok völgyétől a Királynék völgyéig este is megnyitják, így a sírok világítás mellett is megcsodálhatók lesznek. Jók az elképzelések, de meg kell győzni a világot, hogy biztonságos odajönni.

Kissé paradox helyzet, de Szíriából is ezt hallani: az országban polgárháború dúl, miközben a régészek viszonylag zavartalanul dolgoznak...

Szíriát össze sem lehet hasonlítani Egyiptommal. Az emberek itt nagyon optimisták, a kétkezi munkás és a kairói elit is ugyanúgy pozitív várakozással tekint a következő választások elé. Ezt próbálják megértetni a világgal. Egyiptom nem Líbia, Szíria vagy Irak. Azt érdemes megfigyelni, hogy Egyiptom  modern történetében ezek a konfliktusok, fellángolások ugyan kegyetlenek voltak, de rövid ideig tartottak, rendszerint hamar konszolidálódott a helyzet. Nem a permanens háború országa, mint amilyen Líbia vagy Irak. Büszkék is rá, és az arab világ intellektuális központjának tartják magukat.

Megőrizni hírünket

A híreket olvasva az illegális ásatások is egyre aggasztóbb méreteket öltenek, ahogy a feketekereskedelem is.

Az eddigi ásatások egyik „sztárlelete”, Penré, núbiai alkirály egyik kanópusz edénye

Erről nehéz beszélni, a kollégák sem szoktak. Az egyiptomi hivatal sziszifuszi munkát folytat, nincs elég pénzük és emberük. Egyiptomnak szinte nincs olyan pontja, ahol ne lenne lelőhely. Ráadásul a régészeti hivatal kiépítette azt a rendszert, hogy a nagyobb központok mellett őrzik a leleteket, s ha felbomlik a társadalmi rend, akkor ezek a raktárak könnyen a támadások célpontjává válnak. Na de hova is kerülnek a leletek? Az általunk fenntartott műkincskereskedelemben kötnek ki. A keresletet tehát nem a raktárt felforgató egyiptomi paraszt teremti. Van a helyzetnek egy másik negatív oldala: a földfoglalások. Mivel a Nílus-völgy már foglalt, csak a sivatag felé lehet terjeszkedni: a földfoglaló birtokba veszi a területet és házat épít rá, jelezve, hogy ettől fogva az már az ő tulajdona.

A magyar egyiptológiának komoly hagyománya van, milyen ma a megítélésünk a külföld szemében?

Kákosyék révén a magyar egyiptológia ismert lett, ezt a pozíciónkat továbbra is tudjuk őrizni. A thébai régészetnél például ugyanolyan beágyazottak vagyunk, mint az amerikaiak, a németek, vagy éppen a franciák, s ez egy olyan vívmány, amit az utóbbi 20-30 évben értünk el. Az egyiptomi hatóságok a Kairói Múzeum centenáriuma kapcsán vetették fel, hogy mindazok a nemzetek, amelyek végeztek Egyiptomban ásatásokat, mutassák be leleteiket – elsősorban maguknak az egyiptomiaknak. 2009-ben a mi leleteinkből is volt kiállítás, amely megmutatta, hogy abszolút szerves és természetes részei vagyunk a nemzetközi egyiptológiának. Nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban a múzeumnak napi akár 100 ezer látogatója is volt.

Korábbi évad különleges lelete a 7 méter hosszú és 1,7 méter széles múmia lepel, ráfestett Halottak Könyve szövegekkel

Sajnos a visszhangról nem sokat lehetett olvasni...

Itthon nem volt. Nagyon nehéz megmondani, hogy mi az, ami elér a média ingerküszöbéig. Elsősorban Tutanhamon óta a fáraók, aranykincsek mozgatják meg az emberek fantáziáját, de egy ilyen szenzáció természetesen nem mindennap adódik egy kutató életében. A régészeti hatóság előző vezetője, a forradalom idején megbukott Záhi Havvász elérte, hogy Egyiptom a világ szeme előtt legyen. Mindentől függetlenül nekünk ez szakmailag pozitív volt, igaz, ehhez az kellett, hogy ő mindent szenzációhajhász módon mutasson be. S hogy a kérdésre visszatérjek: van érdeklődés Egyiptom iránt és van érdeklődés a magyar munkák iránt – de hogy ez együtt miért nem jön le jobban a médiában, azt nem tőlem kell megkérdezni. Erre a kiállításra sajnos egyetlen magyar újságíró vagy tévé sem jött el.