Az aradi vértanúk utolsó órái
2013. október 6. 10:08 Csernus Szilveszter
Korábban
„Nem félek a haláltól, hisz ezerszer néztem én szemeibe”
A 13 aradi halálra ítélt utolsó óráit az aradi várba melléjük rendelt lelkészek beszámolóiból ismerjük. Howiger osztrák tábornok éjjel 2 órára rendelte be a várba a lelkipásztorokat a foglyokhoz. Az addig virrasztó 13 elítélt búcsúlevelet írt szeretteinek, de Damjanichné, Láhnerné és Vécseyné még urukkal is találkozhatott.
A törött lábbal fekvő ortodox vallású Damjanich gorombán elküldte a hozzá küldött szerb pópát, szemére hányva, hogy „nemzete mennyit vétkezett a magyarság ellen”, így Sujánszky György minorita szerzetesnek gyónt meg, mindjárt azt követően, hogy áttért a római katolikus vallásra. „Most már nyugodtan halok meg, mert magyar pap által áldattam meg” – mondta Sujánszkynak.
Az utolsó éjszakán amíg Aulich Horatiust olvasott, Török Vauban francia hadmérnök várerődítési könyvét bújta, Láhner fuvoláján játszott: Donizetti Lammermoori Luciájából, a haldokló Edgár búcsúáriáját fújta. Az előbb említett Sujánszky – Poeltenberg és Aulich gyóntatója, Damjanich „megtérítője” – szerint a foglyok leginkább Kossuthról tudakozódtak, a komáromi vár feladása még nem jutott el Aradra. A megalázó akasztásal kapcsolatban egyedül Damjanich aggódott: „nem félek a haláltól, mert ezerszer néztem én szemeibe; ámde mégis fáj, hogy (...) azon kegyelmet sem nyerhetők, miszerint katonához illőleg, golyó által végeztetnénk ki”. A verhetetlen tábornok még megvizsgáltatta a nyakát az általa külön Brünnből (ma: Brno, Csehország) rendelt hóhér, bizonyos Franz Bott által, a gördülékenyebb kivégzés érdekében.
Reggelre az osztrákok készenlétbe helyezték a katonaságot. A tüzérek égő kanóccal álltak az ágyúk mögött a várfalon. Tartottak Arad polgáraitól – Damjanich például különösen népszerű volt a városban –, ezért a kivégzéseket a Maros déli oldalán hajtották végre, a folyón való átkelést pedig megtiltották.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/350fb328bb3b0a93b2d6f363355f1bc9.jpg)
Elsőként a négy golyó általi halálra ítélt kivégzésére került sor. Reggel 7 óra előtt a vár egyik sáncához vezették Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidot, Schweidel Józsefet és Lázár Vilmost. Polgári ruhában rablánc nélkül, beszélgetve mentek kivégzőik elé. A foglár régi szokás szerint háromszor kért minden elítéltre kegyelmet („Ich bitte um Pardon!”), amelyre Tichy cseh őrmester – a kivégzések végrehajtója – válaszolt: Istennél a kegyelem („Bei Gott ist Pardon!”). Ezután bekötötték a négy hős szemeit (a dúsgazdag családból származó Kiss úri eleganciával saját selyemkendőjét használta) Schweidelt kivéve, aki másodszorra sem engedte a foglárnak eltakarni szeme világát.
Tichy suhintott kardjával és a 12 katona sortüze 3-3 golyóval – a korabeli szabályoknak megfelelően - kioltotta október 6. első vértanúinak életét. Kiss Ernőnek csak vállát és altestét érték a lövedékek, így feltápászkodott és az égre emelte a kezét, amikor egy tiszt közvetlen közelről fejbelőtte. Így a negyedik mártír is holtan zuhant arcra.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap