Gyógyító királyok a középkorban
2012. november 23. 19:29
Korábban
A rituálé mint politikai eszköz
A francia és angol szertartás kezdetben megegyezett, mivel a szigetország uralkodója egy az egyben átvette a Capeting-rituálét, amely azonban az idő előrehaladtával változáson ment keresztül. A rituálé során a beteget a király megérintette a fertőzött területen, majd keresztet vetett rá, a szertartást követően pedig kezet mosott (Franciaországban ennek a víznek is gyógyító erőt tulajdonítottak). A francia király a szertartás alatt valószínűleg szakrális szavakat, az angol pedig imákat mormolhatott.
Míg a francia rituálé viszonylag egyszerű volt, az angol körül valóságos liturgia jött létre, amelynek fontos része volt a királyi áldás is. Franciaországban egy héten egy kijelölt napon gyógyíthatott a király, Angliában nem volt ilyen szabályozás. Fontos volt az is, hogy az uralkodóknak a gyógyítás alkalmával nagylelkűen kellett viselkedniük, rendszerint alamizsnát osztottak.
A királyi gyógyító erőt Szent Marcoul francia apát közbenjárásának is tulajdonították
A kézrátétel rendkívül nagy népszerűségnek örvendett; egy számadáskönyvből például megtudhatjuk, hogy I. Edward angol király (1272-1307) az egyik évben 1736 embert gyógyított meg. A lakosok (legyenek bár jobbágyok vagy nemesek) görvélykórtól való királyi megszabadítása főként a békés időszakokban működött. Ám tendenciaként figyelhető meg az is, hogy a gyógyítás képességével együtt járó szakrális királyságot akkor dicsőítették buzgón Angliában és Franciaországban, amikor az uralkodói dinasztia egy komoly válság után népszerűsége visszaszerzésére törekedett.
I. Mária angol királynő is gyógyított
Fontos megjegyezni, hogy az egymással évszázadokon át vetélkedő Anglia és Franciaország királyai elismerték egymás gyógyító képességét. S bár főként ebben a két országban volt ennyire erősen jelen a „gyógyító királyi intézmény”, más uralkodok is rendelkeztek eme képességekkel. A magyar királyoknak (főként a Habsburgoknak) a sárgaság (morbus regius) gyógyítását tulajdonították, a kasztíliai uralkodó pedig ördögűző volt. A 17. század során a spanyol királyok is gyógyították a görvélykórt, ám ez nem volt akkora jelentőségű és olyan volumenű, mint északi szomszédjuknál. A német-római császárnak pedig nem volt szüksége a gyógyítás képességére és az ebből fakadó előnyökre, hiszen a középkorban elegendő tekintéllyel rendelkezett országaiban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap