Újra látogatható Habsburg Miksa egykori trieszti kocsiútja
2026. június 27. 06:35 Múlt-kor
Három évig tartó munkálatok után újra megnyitották a nagyközönség előtt Habsburg Miksa főherceg mintegy százötven éves történelmi kocsiútját a trieszti Miramare-kastély parkjában. A látogatók több évtizedes lezárás után végre ismét eredeti hosszában bejárhatják az egyedülálló tájépítészeti emléket, amely a tengerszinttől egészen a korabeli trieszt-bécsi vasútvonal egykori megállójáig vezet.

Korábban
A több mint kétmillió eurós, az Európai Unió helyreállítási alapjának (PNRR) finanszírozásával megvalósult rekonstrukció során a szakemberek a legjobb Habsburg-kori építészeti hagyományokat követték. Giorgia Ottaviani, a projektet vezető építész tájékoztatása szerint az útvonal leglátványosabb elemei az úgynevezett rusztikus alagutak, amelyeket eredetileg a természeti környezetbe harmonikusan illeszkedő parki látványosságként alakítottak ki.
A felújítás keretében a klímaváltozás miatt elpusztult növényzet pótlására is kiemelt gondot fordítottak, így több mint háromszáz új tűlevelű fát ültettek el a korábban elzárt területen. A munkálatok hivatalosan június végén zárulnak, a nyári hónapokban már csak kisebb tereprendezési feladatokat végeznek el.
Guido Comis, a történelmi múzeum igazgatója a Miramare-kastély tróntermében tartott hivatalos bemutatón hangsúlyozta, hogy az egykori kocsiút átadása egy szélesebb körű modernizációs program része. Ennek keretében energiakorszerűsítési beruházások zajlanak, megújítják a park közműhálózatát, valamint egy speciális, beszélő ösvények elnevezésű projektet is indítanak, amelynek révén a látássérültek számára is élvezhetővé válik a történelmi helyszín.
Az európai uniós alapokból finanszírozott, régiós szintű program más kulturális intézményeket is érint, többek között a cividalei régészeti múzeum külső tereinek revitalizációját és egy új oktatási terem kialakítását.
Habsburg Miksa főherceg, Ferenc József osztrák császár és magyar király öccse, a későbbi tragikus sorsú mexikói császár az 1850-es évek közepén kezdte el építtetni a Trieszti-öböl partján álló rezidenciáját. A kastély és a körülötte elterülő huszonkét hektáros botanikus kert Miksa személyes iránymutatásai alapján készült el.
A most helyreállított kocsiút eredetileg azt a célt szolgálta, hogy közvetlen és kényelmes összeköttetést biztosítson a tengerparti kastély és az 1857-ben átadott, a birodalom fővárosát a legfontosabb kereskedelmi és hadikikötővel összekötő Déli Vasút trieszti állomása között.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt - nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról tegnap
- Megtalálták a Sirály I. hordszárnyas hajó roncsát tegnap
- Az ókori elit temetőjét tárták fel egy olasz tésztagyár területén tegnap
- Giotto építtette a most talált középkori védműveket Firenzében tegnap
- Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje tegnap
- Középkori falszakaszt fedeztek fel a chesteri vár alatt tegnap
- Britannia legnyugatibb színes mozaikját tárták fel Devonban tegnap
- Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók tegnap















