Egy irreális terv 1951-ből
„Magyarország és Csehszlovákia között területcserét hajtsanak végre. Magyarország a Vág, Garam, vagy Ipoly vízi energia termelésre alkalmas területéből egy részt kapna, lehetőség szerint a Vág alsó szakaszából, amellyel alumíniumtermelésünk – olcsó villanyenergiát előállítva – rentábilisan lenne végezhető. […] Csehszlovákia cserébe vagy a jó mezőgazdasági termelésre alkalmas dunántúli északi területrészből kapna ellenértéket képező darabot, vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött rendszeres szállítmányt.”
Levél a területcseréről
A második világháború utáni Magyarország talán egyik legvitatottabb és leginkább érdeklődésre számot tartó gazdasági kérdésének az 1950. január 1-jével induló I. ötéves népgazdasági tervet tekinthetjük. Az I. ötéves tervvel kapcsolatos előterjesztést a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Politikai Bizottsága 1949. január 20-án tárgyalta első ízben, majd 1949. február 17-én részletesebb irányelveket is elfogadott. Az Országgyűlés végezetül 1949. december 10-ei ülésén fogadta el a Magyar Népköztársaság első ötéves állami népgazdasági tervéről szóló 1949. évi XXV. törvényt.
Forrásközlésünk szerzője az I. ötéves terv teljesítése érdekében fogalmazta meg javaslatát. Gondolkodására nyilvánvalóan hatott az 1949. április 16-án aláírt magyar-csehszlovák barátsági együttműködési, kölcsönös segítségnyújtási egyezmény, amely után a Magyar Dolgozók Pártja vezetői a két ország közötti kapcsolatokat úgy állították be, mintha az összes kérdést rendezték volna. Elképzelésének lényege az volt, hogy Csehszlovákia és Magyarország között tárgyalások kezdődjenek a két ország „érdekét szolgáló" területcseréket illetően. A Vas Zoltánnak, az Országos Tervhivatal elnökének címzett irreális tartalmú elképzeléssel természetesen nem foglalkoztak komolyan, de mivel a rendszert segítő szándékkal készült, ezért a tervhivatal egyik munkatársa rövid levélben válaszolt neki.
Az Országos Tervhivatal és így Vas Zoltán iratai között számos olyan javaslat található, amelyek a különféle elgondolásokat tartalmaznak tervek, újítások kivitelezésével összefüggésben. A levél szerzője a Csehszlovákia és Magyarország közötti területcserét a magyar-csehszlovák lakosságcseréhez hasonlóan képzelte el, amelynek során „sok kérdést rendeztek". Ismeretes, a német és a magyar kisebbségtől megszabadulni kívánó nacionalista csehszlovák kormány között a tárgyalások a felvidéki magyarság sorsát illetően már 1945 végén elkezdődtek, és a javaslat megalkotójával ellentétben korántsem nevezhetjük azt a kérdés rendezésének. Már csak azért sem, mivel a csehszlovák fél 1945 után sem volt hajlandó hallani semminemű területcseréről. A két ország kapcsolatait pedig a későbbiekben is meghatározták a felszín alatt húzódó és kezeletlen problémák, mint például a felvidéki magyar nemzetiség helyzete.
A javaslat szerzője történelmi érvrendszerrel kívánta alátámasztani elképzelését, amelynek végén úgy vélte: „Mindkét ország most már dolgos építőmunkát végez, fogvicsorgatás helyett baráti megértéssel keresi a közös problémák megoldását." Ezért „elérkezett az idő olyan tárgyalások megindítására is, ami egyrészt mindkét országban gazdasági előnyöket hozhatna, teljesebbé tenné gazdasági önellátásunkat, egyben további kiépítője lenne a baráti közeledésnek." A Tervhivatal válaszlevele éppen ezt a részt ragadta ki, a központi elemre, a területcserére azonban nem reagált: „Hosszabb idő óta folynak Csehszlovákia és Magyarország közt gazdasági és kulturális téren minden ágát felölelő tárgyalások. Ezek közt szerepelnek a Cím javaslatban említettek is."
A "végrehajtás"
Tanulságos, hogy a Magyarország és Csehszlovákia közötti területcserét miképpen kívánta az egyébként építészmérnök végzettségű javaslattevő végrehajtani. Eszerint Magyarország Csehszlovákia vízienergia-termelésre alkalmas területeiből kapott volna - lehetőség szerint a Vág folyó alsó szakaszából -, amellyel az olcsó villamos energia miatt ország alumíniumtermelése kifizetődő lenne. Ebből a villamos energiából még a dunántúli mezőgazdasági területek villamosítása is megoldható.
Csehszlovákia mindezekért cserébe a területéhez közelálló mezőgazdasági termelésre alkalmas észak-dunántúli magyar területekből kapna egy „darabot", vagy bauxit, timföld, esetleg alumínium formájában lekötött szállítmányt, sőt a magyarországi bauxit lelőhelyek résztulajdonosa lehetne a folyószakaszokért cserébe. A javaslatban azonban nem csak a Vág folyó egy része szerepelt átadandó folyóként, hanem a Garam, vagy az Ipoly folyó vízienergia termelésre alkalmas részei is. A szerző alig lépett túl az ötlet szintjén, s a gyakorlati megvalósítás - még ha tartalmazott végrehajtási javaslatot - nélkülözött minden realitást.
Érdekes megállapításokat tartalmaz a javaslat azon része is, amely Magyarország „tagadhatatlan" előnyeit vázolja. A terv alapján a magyar igény tehát nem lett volna más, mint a felvidéki vízienergia termelésre alkalmas folyóinak a megszerzése a magyar alumíniumgyártás és energiatermelés ötéves tervének teljesítéséhez. Ezzel összefüggésben a terv második pilléreként az első ötéves terv keretében Magyarországon fejlesztendő bauxitbányászat és az abból készült timföld gyártása szerepelt, amelynek végterméke az ekkor már mind szélesebb körben alkalmazott alumínium volt. Az alumíniumgyártáshoz, de egyáltalán a magyar ipar és a mindennapi élet működéséhez tehát elengedhetetlenül szükségesnek mutatkozott Magyarország energiatermelésének jelentős megemelése.
Az első ötéves terv fő irányszámainak tervezésekor - az éves ipartelepítési tervnek megfelelően - mindezek ismeretében határoztak a magyarországi bauxitbányászat fejlesztéséről, köztük a tatabányai alumíniumkohó kibővítéséről (felújításáról), az almásfüzitői timföldgyár és az inotai alumíniumkohó felépítéséről. A javaslat röviden értekezik a csehszlovákok számára is fontossá váló ügylet indokairól, amiben azt emeli ki, hogy Csehszlovákiának a vízi energia teljes kihasználására nincsen meg a megfelelő adottsága, a két világháború között megtermelt villamosenergiából pedig „bérbeadásszerűen" juttatott Magyarországnak.
A magyar-csehszlovák területcserére vonatkozó javaslat végrehajtási tervezetére vonatkozóan a készítő a szoros, folyamatos egyeztetést jelölte meg, amit Magyarország, Csehszlovákia és a többi közép-kelet-európai szocialista országok között, valamint a Szovjetunióval képzelt el. Mindez arra is utal, hogy a szerzőnek nem ismerte a korabeli kapcsolatrendszereket, hatalmi viszonyokat, viszont olyannak akart látszani, aki politikailag érett, hozzáértő szakember: „A területcsere ötletének megindítása óvatosságot igényel, nehogy ellenséges magatartás alakuljon ki bármelyik oldalon is. [...] Más államok megértő hozzászólásait is kérni kellene, hogyan látják ezt a kérdést, mint kívülálló érdektelenek. Az ő megvilágításaik, különösen, ha a szovjet megbízott is hozzászólna és a mindenkor tapasztalt, összehangoló, mindenki érdekét egyformán szem előtt tartó magatartását mindkét fél elfogadná."
A csehszlovák-magyar területcsere tervének készítője az ötletet - annak esetleges létrejötte esetén - tovább gondolandónak ítélte meg, s a következőképpen fogalmazott: „Ha ez a csere beválna, alkalmas például szolgálhatna más, hasonló kérdések rendezésére az összes népidemokráciák területein. Ilyen kérdések lennének még az ugyancsak Csehszlovákiával határos ércbányáink esete, vagy a csehszlovák és román területek fatermelő vidékeiből területcserék. Úgy érezzük, hogy az ilyen gazdasági kérdések megfelelő lélektani alapon történő rendezése, nemcsak a gazdasági feszültséget vezetné le, de elősegítené az országhatárok elmosódását és a népek összehangolását, mert a komplettebben ellátott területeken megelégedettebb, barátibb érzésű lenne mindenki." A fenti idézet is jól mutatja a javaslat abszurditását, hiszen a Szovjetunió árnyékában ekkor nem volt lehetőség semmilyen politikai mozgásra, nemhogy ilyen feszültséggócok gerjesztésére.
Magyar-csehszlovák tervhivatali tárgyalások
Az első ötéves terv előirányzatainak nagyarányú felemelése hozzájárulhatott ilyen, a fentiekhez hasonló irracionális javaslatok kidolgozásához és napirendre kerüléséhez. Ismeretes, a tervszámok teljesíthetetlen mértékű felemelését Sztálin utasítására nem csupán Magyarországon hajtották végre, s középpontjában kimondatlanul is a hadiipari fejlesztés, a háborús felkészülés állt. Más kérdés, hogy a rendszer propagandája ezt másként kommunikálta. Gerő Ernő az első ötéves terv irányszámainak felemelése kapcsán a következőket mondta az MDP II. kongresszusán, 1951. február végén: „Ötéves népgazdasági tervünket oly módon kell átdolgozni, hogy meggyorsítsuk országunk iparosítását, vagy mindenekelőtt a nehézipar, az ipari alapanyagok, a villamos energia és a gépgyártás, s általában a termelőeszközöket előállító iparágak fejlődését."
Mindezek fényében került sor Magyarország és Csehszlovákia között a tárgyalásokra, amire a Tervhivatal válasza is utal. Az előtárgyalások magyar részről Vas Zoltán, az OT elnöke, csehszlovák részről pedig Jaromir Dolansky, a Csehszlovák Állami Tervhivatal elnöke között zajlottak le Prágában, 1951. január 20-22. között. A megbeszélések folyamán a következő problémákat vitatták meg: 1. Magyar segítség a csehszlovák alumíniumipar felépítésében; 2. Csehszlovákia és Magyarország energia-együttműködésének kérdése; 3. „Néhány aktuális kérdés" megbeszélése. (Az aktuális kérdések közé tartozott többek között a csehszlovák kohókoksz, hengerelt anyag, vasérc szállítási kérdései, valamint az alumínium csehszlovák drótkötélgyárakban való feldolgozása.) A találkozóról készült feljegyzés szerint a felek a fő kérdéseket tovább rész pontokra bontották a kivitelezés módjait illetően.
A csehszlovákiai alumíniumipar kiépítéséhez nyújtandó magyar segítséget többek között úgy képzelték el, hogy Magyarország a csehszlovákok rendelkezésre bocsátja az inotai alumíniumkohó terveinek másolatait, valamint lehetővé tenné a csehszlovák szakemberek számára, hogy a bauxittelepek kutatásában és az alumíniumművek tervezésében tapasztalatokat szerezzenek. Az összes kérdés részletes megtárgyalása céljából egy csehszlovák-magyar bizottságot kívántak létrehozni, amely részletes javaslatokat dolgozna ki a Csehszlovákiában építendő alumíniumkohó („elektrolízis üzem"), valamint a gyorsított magyar bauxitbányászat és timföldgyártás problémáinak kezelésére. A két ország villamosenergia-ellátásával kapcsolatos együttműködéséről az a nézet alakult ki, hogy legalább két helyen összekapcsolhatók legyenek a csehszlovák és a magyar 100 kv-os villamos-távvezetékek.
A prágai tárgyalásokon került előtérbe az a javaslat, hogy Nyugat-Szlovákia energiája a budapesti hálózatot táplálná, a Mátrai és a Borsodi Erőművek pedig Kelet-Szlovákiába adnának energiát. A tárgyalások során ismét megfogalmazódott, hogy „Helyes lenne közösen megvizsgálni a Duna közös cseh, illetőleg magyar szakaszán vízierőművek építésének lehetőségét." A két ország között a határvidék vízgazdálkodásával összefüggő kérdéseket három különböző - eddig nem említett egyezmény rögzítette. Az egyik a párizsi békeszerződés értelmében bekövetkezett területátengedés következtében felmerült hidrotechnikai természetű kérdések rendezésével kapcsolatos, 1948. október 9-én, Pozsonyban, aláírt egyezmény, a Sajó vízével kapcsolatos vízgazdálkodási kérdésekről Prágában, 1950. november 29-én aláírt egyezmény, valamint a határ menti vízfolyások műszaki és gazdasági kérdéseinek szabályozásáról szóló és 1954. április 16-án Prágában kelt egyezmény voltak.
A tárgyalások lezárásaként Magyarország és Csehszlovákia kormányai között 1951. április 27-én Budapesten megkötötték az alumíniumipar kiépítésében való együttműködésről és a kölcsönös elektromos energia szállításáról szóló egyezményt. Az egyezmény 1 §-a kimondta, hogy „célja a magyar alumíniumipar gyorsított ütemű kibővítése és Csehszlovákiában az alumíniumipar kiépítése a magyar nyersanyagbázis felhasználásával." Az egyezményben rögzítették, hogy a két országnak kölcsönösségi alapon mennyi bauxitot, timföldet, valamint energiát kell szállítania.
A két ország gazdasági kapcsolatai azonban korántsem váltak zavartalanná. 1954 elejére Magyarország villamosenergia-ellátásában komoly problémák mutatkoztak. A Minisztertanács elnökének 1954. február 4-én kelt levele jelezte ezeket a gondokat. Ennek alapján Csehszlovákia nem teljesítette azokat a megállapodásokat, amelyek egyrészt az inotai „November 7" Erőmű építésére, illetve felszerelésére, másrészt pedig a Magyarországnak Csehszlovákia által átadandó elektromos-energia szolgáltatásra vonatkoztak.
Ez is érdekelhet
A területcseréről szóló javaslat egy olyan időszak nyomát viseli magán, amely az akkori Magyarországon a nehézipar szerepének megkérdőjelezhetetlen dominanciájáról szólt. Az első ötéves népgazdasági terv megemelt irányszámainak teljesítésébe illeszkedő kétoldalú energia-együttműködés egyben Magyarország jelentősen megnövekedett ipari energiaéhségének a kielégítését szolgálta, mindez azonban a nehézipar egyoldalú fejlesztéséből következően rövid időn belül anomáliákhoz vezetett.
