Holland ingatlancégé lett a legendás német híd
2010. április 16. 12:13 Spiegel Online
Egy holland ingatlanfejlesztő cég tulajdonába került a dömitzi vasúti híd, amely korábban a hidegháborús német megosztottság egyik szimbóluma volt.
Korábban
A nagyjából egy kilométer hosszú vashidat 1870 és 1873 között építették, és annak idején ez volt a leghosszabb ember építette mérnöki szerkezet Németországban. 1945-ben a szövetségesek egyik légitámadása pusztította el az átkelőt, amelyet a második világháború utáni megosztottságban már nem lehetett helyreállítani. A keletnémetek 1987-ben lerombolták a műtárgy saját oldalukon álló maradékát, ám a nyugati oldalon a mai napig áll az 550 méteres szakasz, amely örökségi védelmet is kapott.
A híd egész mostanáig a Deutsche Bahné volt, és a múlt hétvégén 305 ezer euróért egy berlini aukción talált új tulajdonosra. Az építmény egy további 70 ezer négyzetméteres földterülettel, a kikiáltási ár 15-szöröséért kelt el. Az aukció előtt a Dömitzi Vasúti Híd Barátai nevű civil szerveződés tagjai nyilvánvalóvá tették, hogy az építményt továbbra is kulturális és ipari örökségként kell kezelni: attól féltek ugyanis, hogy azt az új tulajdonos lebontja és eladja.
A helyi hatóságok most abban reménykednek, hogy a beruházó turisztikai szenzációt varázsol az építményből - ezt a holland vásárló is megerősítette, aki a projektben a többi licitálót is szívesen látná majd.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Római Birodalom
- 3D-ben rekonstruáltak egy ókori római víztározót Spanyolországban
- Újra eredeti funkciójukat töltötték be az ókori gyalogátkelők Pompejiben
- Római kori arcok elevenednek meg az Aquincumi Múzeum új kiállításán
- Mesterséges intelligenciával olvastak el egy elszenesedett herculaneumi papiruszt
- Római kori Minerva-szentélyt találtak egy ókori kőfejtőben
- Érintetlen késő ókori szarkofágot nyitottak fel Horvátországban
- Érintetlen római vagy Árpád-kori lócsontvázat tártak fel Mocsánál
- Kereskedelmi kertekké alakították Pompeji romjait a földrengés után
- Különleges római kori átoktáblát fejtettek meg német kutatók
- 10:17
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont tegnap
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ tegnap
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa tegnap
- Érintetlen ókori maja várost tártak fel Mexikóban tegnap
- Nem voltak ritkák a drasztikus aszályok az újkori Magyarországon tegnap
- Kiterjesztett valósággal mutatják be a francia kulturális örökséget tegnap
- Új kötet elemzi V. Károly birodalmának ellentmondásait tegnap













