Restaurálták Assisi Szent Ferenc római cellájának ezüst ereklyetartóit

Assisi Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulója alkalmából teljesen megújult a római San Francesco a Ripa kolostor egykori cellájának ötven ezüst ereklyetartója. A leletmentő és diagnosztikai munkálatokról a római műemlékvédelmi felügyelőség által kiadott hivatalos sajtóközlemény szerint a 2026 júliusa és októbere között zajló projekt a fémek konzerválása mellett a fából faragott oltár karbantartására és a középkori ikonok vizsgálatára is kiterjedt.

A Trastevere negyedben található San Francesco a Ripa Grande kolostor cellája a ferences emlékezet egyik legfontosabb római helyszíne. A helyiség hátsó falát egy fából faragott oltár uralja, amelyet Bernardino da Jesi készített Ranuccio Pallavicini bíboros megbízásából. Ebben a struktúrában helyezték el azt az ötven ezüstlemezzel borított ereklyetartót, amelyek a ferences rend szentjeit egy hatalmas, jelképes családfaként jelenítik meg.

Az évszázadok során a műtárgyakon az oxidáció és a korrózió súlyos jelei mutatkoztak, így a restaurálást végző Eleonora Baldo aprólékos konzerváló eljárásokkal állította helyre a felületeket. A fémek megtisztításával párhuzamosan a faoltár teljes portalanítását és állagmegóvását is elvégezték.

A projekt az állagmegóváson túl kiterjedt a cellában őrzött felbecsülhetetlen értékű műtárgyak tudományos elemzésére is. Alessandra Acconci művészettörténész, a felügyelőség tudományos vezetőjének irányításával M. Beatrice De Ruggeri szakember diagnosztikai vizsgálatokat végzett két középkori fatáblán.

Az 1325 körülre datált, Lello da Orvietónak tulajdonított ikonok Páduai Szent Antalt, illetve Toulouse-i Szent Lajost ábrázolják. A kutatók a legkorszerűbb eljárásokkal térképezték fel a festészeti technikákat és a felhasznált anyagok jellemzőit. A szentély gyűjteménye egy még régebbi, 13. századi alkotást is rejt; a Margaritone d'Arezzo által tojástemperával és aranyfüsttel készített portré a rendalapító egyik legkorábbi fennmaradt ábrázolásának számít.

A komplex restaurálási program megvalósítása a különböző állami és civil szervezetek szoros együttműködésének köszönhető. Daniela Porro felügyelő tájékoztatása alapján a munkálatokat az épületegyüttes tulajdonosa, a Vallási Épületek Alapja (FEC) is támogatta, a finanszírozást pedig a Mecenati Roman Heritage egyesület biztosította. Ugo Pierucci, az egyesület elnöke kiemelte a magánmecenatúra és az állami szféra közös felelősségvállalásának fontosságát Róma művészeti örökségének megóvásában. A kezdeményezés felett a Kulturális Minisztérium által felállított nemzeti bizottság is védnökséget vállalt, amely Assisi Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára szervezett eseménysorozatokat koordinálja.

A restaurált műtárgyaknak otthont adó helyszín jelentősége szorosan összefonódik a 13. századi pápai politika és az itáliai vallási megújulás történetével. A katolikus hagyomány szerint Assisi Szent Ferenc római utazásai során, amikor III. Ince pápával találkozott, a Ripa Grande-i bencések által fenntartott San Biagio ispotályban kapott szállást. A ferences rend pápai jóváhagyása fordulópontot jelentett a középkori egyház történetében, mivel az evangéliumi szegénységet hirdető koldulórend sikeresen csatornázta be a társadalmi elégedetlenséget az intézményes egyház keretei közé. A cella, ahol a rendalapító egykor megpihent, már a 16. század elején is tiszteletben álló emlékhelyként, sacrariumként volt ismert a hívek körében.

Az egyszerű ispotályi szobából kialakított kultuszhely architekturális fejlődése a pápai udvar folyamatos támogatását tükrözi. VIII. Kelemen pápa a 16. század végén hivatalosan is szentéllyé emelte a cellát, amelynek jelenlegi barokk arculata a 17. század végi és a 18. század eleji átépítések során alakult ki. A római egyház a ferences emlékhelyek gazdag díszítésével az ellenreformáció korában is igyekezett megerősíteni a szentek tiszteletét és a katolikus identitást.

Az olasz műemlékvédelmi szakemberek a jelenlegi beavatkozással pontosan ezt a többrétegű történelmi örökséget kívánták megőrizni, egységes térként kezelve az évszázadok során felhalmozott relikviákat, ikonokat és a barokk oltárépítményt.