Görög közösségek segítették a Római Birodalmat a barbár betörésekkor

Az ókori görög közösségek és a római adminisztráció szoros együttműködése jelentős szerepet játszott a Római Birodalom túlélésében a 3. századi barbár inváziók idején - véli Edward Watts történész. Elemzése rávilágít arra a folyamatra, amelynek során a reguláris hadsereg hiányában a helyi erők mozgósítása mentette meg a provinciákat a teljes összeomlástól.

Edward Watts történész kutatása a Kr. u. 260-as évek kritikus időszakára fókuszál. A tanulmány bemutatja, hogy a római helyőrségek hiányát az őslakos lakosság és az imperiális vezetők hatékony kooperációja pótolta. A folyamat egyik legfontosabb forrása Dexipposz athéni történetíró fennmaradt munkája, aki maga is átélte a válságos éveket. A szövegtöredékek rögzítik, hogy Kr. u. 262 körül a Thesszaloniké ostromával kudarcot valló gótok dél felé fordultak a görög szentélyek irányába. A fenyegetésre válaszul a helyiek lándzsákkal, fejszékkel és rögtönzött fegyverekkel gyűltek össze a Thermopülai-szorosban.

A görög védők az ellenállás megszervezésére három parancsnokot választottak. A vezetők között volt Marianus, a térség római kormányzója, az athéni Philosztratosz, valamint a Boiótiában szolgáló Dexipposz. Watts kiemeli, hogy a parancsnoki struktúra legalább olyan fontos volt, mint a mozgósított embertömeg; a görög közösségek adták a harcosokat és a regionális helyismeretet, de a védelmet egy császári tisztviselő irányította.

Dexipposz egy másik, Kr. u. 267-ben lezajlott eseményt is feljegyzett, amikor a herulok támadása után mintegy kétezer athéni fogott fegyvert a város védelmében. A krónikás által megőrzött beszédek megerősítik, hogy a helyiek bíztak a császári flotta érkezésében, ami a római katonai hatalomra való folyamatos támaszkodást jelzi.

Ez az együttműködési modell nem korlátozódott a görög területekre a kontinensen. Egy Augsburgban feltárt felirat megörökíti, hogy Kr. u. 260 tavaszán a provinciális katonák és a helyi lakosok egy római tisztviselő vezetésével legyőzték a betörő juthungokat, majd több ezer itáliai foglyot szabadítottak ki. A birodalom keleti felében, Palmürában Odaenathus helyi harcosokat egyesített a római csapatokkal, így visszaverve a perzsa erőket.

A nyugati provinciákban Postumus ugyan önállóan uralkodott Galliában és a szomszédos területeken, de érméin a provinciális érdekek védelmezőjeként tűnt fel, miközben megtartotta a római hatalmi formákat. Bár Dexipposz beszédei részben irodalmi rekonstrukciók, a kutató szerint az erős helyi lojalitás nem feltétlenül gyengítette a központi birodalmat.

A 3. század közepe a Római Birodalom történetének egyik legmélyebb válságidőszaka volt a klasszikus kor során. A katonai anarchia időszakában a határokon átnyúló germán és perzsa betörések, a sorozatos polgárháborúk és a pusztító járványok alapjaiban rengették meg az államapparátust.

A mélypontot Valerianus császár Kr. u. 260-as perzsa fogságba esése jelentette, amely precedens nélküli megaláztatás volt a római történelemben. A trónon egyedül maradó fia, Gallienus egy szétesőben lévő birodalmat örökölt, ahol a reguláris hadsereg már nem volt képes egyidejűleg megvédeni a kiterjedt limesrendszer minden pontját. Ebben a hatalmi vákuumban a provinciális közösségek rákényszerültek a saját védelmük önálló megszervezésére.

A helyi és császári erők kényszerű, de logikus együttműködése biztosította az állam túlélését a legnehezebb évtizedekben. Ez a lokális rugalmasság időt nyert a központi vezetés számára, amíg Aurelianus császár a Kr. u. 270-es évek elején sikeres hadjárataival ismét egyesítette az elszakadt területeket. Kr. u. 274-re a birodalom területi integritása helyreállt, az ezt követő évtizedekben pedig Diocletianus és utódai mélyreható közigazgatási reformokat hajtottak végre.

Az új, dominatusnak nevezett rendszer megerősítette a központi hatalmat és átszervezte a hadsereget, amivel párhuzamosan felszámolták a válság idején megerősödött helyi közösségek katonai önállóságát. A görög és más provinciális városok önvédelmi kísérletei egy átmeneti, de létfontosságú fejezetet jelentettek a római hadtörténetben.