Német szakemberek alapozták meg a szovjet rakétaprogram sikerét
A szovjet atom- és rakétaprogram hidegháborús felzárkózása nehezen lett volna kivitelezhető az Oszoviahim hadművelet során a kelet-német területekről kényszermunkára hurcolt szakemberek nélkül. A Die Welt évfordulós, 1946-ot idéző történelmi rovatában megjelent cikk Christoph Mick történész kutatásai alapján mutatta be a sztálini titkosszolgálatok ipari és tudományos emberrablási akcióját. Az Egyesült Államok által lefolytatott önkéntes toborzásokkal ellentétben a szovjetek elsősorban az alkalmazott kutatás és a gyártástechnológia terén jártas technikusokra fókuszáltak.
- A szovjet hatóságok 1946-ban mintegy 2500 német mérnököt deportáltak családjukkal együtt a Szovjetunióba.
- Az akció során a gyakorlati mérnököket célozták meg a hiányzó gyártástechnológiai tapasztalatok megszerzéséért.
- A német gyártási ismeretek nélkül a Szovjetunió nem tudta volna 1949-re megépíteni első atombombáját.
A Szovjetunió nukleáris fegyverkezési programja már az 1940-es évek elején elkezdődött, a kutatások azonban érdemben csak a sztálingrádi győzelmet követően kaptak új lendületet. A nyugati Manhattan-terv elméleti és fizikai alapelveit a szovjet hírszerzés olyan kommunista szimpatizáns kémek révén szerezte meg, mint az emigráns Klaus Fuchs, a brit Melita Norwood, valamint az amerikai Ted Alvin Hall és David Greenglass.
Az elméleti tudás birtoklása ellenére a moszkvai vezetés súlyos technológiai hátránnyal küzdött a gyakorlati megvalósítás terén. A szovjet anyag- és gyártástudomány meg sem közelítette azt a szintet, amely egy működőképes nukleáris fegyver, valamint az ehhez szükséges hordozórakéták és bombázógépek előállításához kellett. Ennek a technológiai szakadéknak a gyors áthidalására Igor Kurcsatov, a szovjet atomprogram vezetője német szakemberek bevonását sürgette.
Mivel a német rakétatudósok krémje Wernher von Braun vezetésével már 1945-ben az Egyesült Államokba távozott, a szovjet megszállási zónában maradt mérnökök pedig nem akartak keletre költözni, a hatóságok az erőszakos deportálás mellett döntöttek. Sztálin és Berija utasítására Ivan Szerov irányításával 1946. október 22-én hajnalban elindult az Oszoviahim hadművelet.
A fegyveres katonai osztagok mintegy 2500 család otthonában jelentek meg, azonnali csomagolásra és indulásra kényszerítve a kiválasztott személyeket. Az akció során nagyjából 1400 repülőgépgyártási, 500 rakétatechnológiai és 300 rádiós vagy radaros szakembert hurcoltak el, akiket mintegy négyezer családtagjuk is követett a Szovjetunióba. Christoph Mick kutatásai szerint a deportáltak jelentős része ekkor már a szovjet katonai adminisztráció megbízásából dolgozott a megszállt Németországban.
A Szovjetunióba szállított németek közvetlenül az atomprogramban, a repülőgépgyártásban, az optikai iparban és az elektrotechnikában kaptak feladatokat. Szinte minden ismert szovjet repülőgép-tervező iroda, köztük a Mikojan-Gurevics, a Szuhoj és a Tupoljev is kényszermunkára fogott német mérnököket alkalmazott a fejlesztéseknél.
A ballisztikus rakétafejlesztés első lépéseként létrehozott R–1 típus a német V–2 rakéta pontos másolata volt, majd ennek szerkezeti alapjain fejlesztették tovább a későbbi, egyre nagyobb hatótávolságú R–2, R–5, R–12 és R–14 modelleket. A hírszerzés által megszerzett tervek és a német mérnökök gyakorlati gyártástechnológiai tudása együttesen tették lehetővé, hogy a Szovjetunió 1949-re sikeresen tesztelje első atombombáját, amely az amerikai nagaszaki bomba pontos másolata volt.
Az amerikai toborzási gyakorlattal ellentétben a szovjet titkosszolgálat kifejezetten a fegyvergyártásban hasznosítható, gyakorlati tapasztalattal rendelkező technikusokat kereste. Néhány kiemelkedő elméleti szakember, mint a Nobel-díjas Gustav Hertz vagy az elektrofizikus Manfred von Ardenne, már 1945-ben a Szovjetunióba került, ahol az urándúsításhoz szükséges izotópleválasztáson dolgoztak.
A túlnyomó többség azonban a második világháború alatti német hadiipar alkalmazott kutatásaiból és gyártósorairól érkezett a szovjet kutatóintézetekbe. Ezek az emberek teremtették meg a sztálini tervgazdaság számára azt a gyártási minőséget és teherbíró anyagfelhasználást, amely nélkül a kémektől megszerzett puszta tervrajzok használhatatlanok lettek volna.
A második világháborút követő hidegháborús fegyverkezési verseny korai szakaszában az Egyesült Államok ideiglenes nukleáris monopóliummal rendelkezett. Sztálin számára a globális erőegyensúly megváltoztatása és a kommunista blokk nagyhatalmi státuszának biztosítása érdekében létfontosságú volt az amerikai technológiai fölény minél gyorsabb felszámolása.
Ez is érdekelhet
A legyőzött Harmadik Birodalom szellemi tőkéjének és ipari tudásának megszerzése mindkét szuperhatalom számára stratégiai prioritást jelentett a háború utáni években. Míg a nyugati szövetségesek a Gemkapocs hadművelet (Operation Paperclip) keretében jórészt önkéntes alapon integrálták a német tudósokat, a sztálini diktatúra az állambiztonsági erőszak és a tömeges kitelepítések módszerét alkalmazta.
A német mérnökök nélkül a szovjet haditechnikai felzárkózás évtizedeket vett volna igénybe, ami alapvetően megváltoztatta volna a hidegháború diplomáciai és katonai viszonyait. Az Oszoviahim hadművelet áldozatai éveken át elszigetelten dolgoztak a szovjet ipari központokban, állandó titkosszolgálati megfigyelés alatt. A kényszermunkára fogott szakemberek hazatérése csak a nukleáris fegyverkezés első hazai sikerei után, meglehetősen lassan kezdődhetett meg. Az első csoportok 1951-ben térhettek vissza a frissen megalakult Német Demokratikus Köztársaságba, az utolsó internált mérnökök azonban csupán az 1955 és 1956 közötti időszakban hagyhatták el a Szovjetuniót.
