Vérszomj miatt bírálták a francia himnuszt

1792. április 25-én készült el Franciaország nemzeti himnusza, a Marseillaise, amelynek címe bár a dél-franciaországi kikötővárosra utal, mégis Strasbourgban született.

Harci dal az Alkotmányban

1792 tavaszán a francia Nemzetgyűlés hadat üzent Ausztriának és Poroszországnak, s mindenki tudta, hogy a következő háború első ütközeteit Elzászban vívják majd meg. Április 24-én a város polgármestere, Dietrich báró parancsba adta a garnizon egyik mérnökkari századosának, a költői vénájáról és amatőr hegedűsként elhíresült Claude-Joseph Rouget de Lisle-nek (aki egyébként sem igazi nemes, sem republikánus nem volt), hogy írjon indulót a harcba induló sereg számára.



Rouget a bankett utáni felfokozott hangulatban még azon az éjszakán papírra vetette a zenét és a szöveget. Alkotása, amelynek a kevéssé frappáns "Harci himnusz Luckner marsall tiszteletére" címet adta, a polgármester szalonjában csendült fel először. (A bajor születésű Lückner ekkor a rajnai hadsereg parancsnoka, így Rouget felettese volt.) A város jegyzője sírva fakadt a lelkesedéstől, a fiatalok kalapjukat lengetve kiáltozták: Éljen Franciaország!

A mű nyomtatásban is megjelent, immár "A rajnai hadsereg harci dala" címmel, de az egymást követő hazafias dalok áradatában kis híján a feledés homályába merült. Nyár elején azonban a Marseille-ben toborzó Francois Mireur tábornok újfent kinyomtatta "A határmenti hadseregek harci dala" címmel. Egy bankett végén elénekelték, s a helyi önkénteseknek annyira megtetszett, indulójuknak tették meg.

Akkor is ezt harsogták hatalmas lelkesedéssel, amikor július 30-án bevonultak Párizsba; a futótűzként terjedő dalt a nép a róluk nevezte el La Marseillaise-nek. A szerző neve ismeretlen maradt: Rouget a köztársaságra nem esküdött fel, így letartóztatták és kis híján kivégezték, további művei meg sem jelentek, csak utolsó éveiben kapott csekélyke állami nyugdíjat. 1836-ban halt meg, hamvai 1915 óta pihennek az Invalidusok dómjában, a francia nemzet legnagyobbjai között.

Alkotása önálló életre kelt, a Köztársaság III. évében messidor 26-án (1795. július 14-én) nemzeti dallá nyilvánították, de már a konzulátus idején betiltották, s e hagyomány folytatódott mindkét Napóleon császársága és a Bourbonok idején is. A nép körében azonban megőrizte népszerűségét, így hiába születtek a Marseillaise-t feledtetni akaró "hivatalos" himnuszok. Énekelték az 1830-as forradalom alatt (ekkor hangszerelte újra Hector Berlioz), 1848-ban és 1870-ben a Párizsi Kommün idején. Hivatalosan csak 1879-ben nyilvánították Franciaország nemzeti himnuszává és 1958 óta szerepel az alkotmányban.

Dallamára írták az Internacionálét

Jellemző, hogy a második világháború alatt a vichy bábállam és a Szabad Franciaország csak abban értet egyet, hogy mindkettő ezt tekintette himnuszának. A Marseillaise szövegét sokat bírálták úgymond kegyetlensége és vérszomja miatt, de a franciák egy vonásnyit sem hajlandóak változtatni rajta. Giscard d'Estaing elnök 1974-ben megpróbálta `a nagyobb méltóság` érdekében lelassítani tempóját, de a módosítás akkora vihart kavart, hogy hamarosan visszatértek a `hagyományos`, Berlioz-féle változathoz. A Marseillaise eredeti szövege hét versszakból áll, de közmegegyezés szerint hivatalos alkalmakkor csak az első versszakot és a refrént éneklik - következményként a franciák többsége is csak eddig ismeri himnuszát.



A Marseillaise több mint kétszáz éve a forradalmi mozgalmak himnusza is. Kevéssé ismert, hogy Eugene Pottier 1870-ben a Marseillaise dallamára írta az Internacionálé szövegét (ezt énekelték a Párizsi Kommün alatt), a ma ismert dallam csak 1888-ban született meg és terjedt el. 1917-ben, a cárizmus bukása után Oroszországban de facto himnuszként használták, de rövid idő alatt kiszorította az Internacionálé.

A Marseillaise vitathatatlanul a legismertebb himnusz, amelyet számtalanszor idéznek: Robert Schumann A két gránátos című dalának végébe fonta a Marseillaise-t, Csajkovszkij 1812 című nyitányában ezzel jellemezte az Oroszországra támadó franciákat. Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjében az első taktusokkal jellemzi a lázongó isteneket, s a Casablanca című filmben a francia ellenállók a Marseillaise hangjaival fojtják bele a szót az éneklő náci katonákba.

A Marseillaise első fordítása Verseghy Ferenc nevéhez fűződik - az 1794-es Marsziliai ének a következő évben vádpontként szerepelt a költő ellen indított perben. Magyarra azóta is számosan ültették át, egyebek között Hajnóczy és Szász Károly is, a legelterjedtebb és a köztudatban meggyökeresedett fordítást (Előre ország népe, harcra) Jankovich Ferenc készítette.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)