Valóban 24 dollárnyi kacatért vették meg a hollandok Manhattan szigetét az őslakosoktól?

Az amerikai világváros, New York eredettörténetének egyik legemlékezetesebb epizódja körül rengeteg a kérdőjel, a történelmi mítosz azonban nem feltétlenül alaptalan.

Egy gyarmat létrejötte

1609-ben Henry Hudson felhajózott azon a folyón, amely a mai New York városban éri el az Atlanti-óceánt, és immár az ő nevét viseli. Az angol felfedező a Holland Nyugat-Indiai Társaság megbízásából kereste az ismeretlen kontinensen át vezető átjárót Ázsiához, ahol a társaság terjeszkedni kívánt. Bár Hudson végül nem talált átjárót a Csendes-óceánra, itteni útja alapozta meg a későbbi holland jelenlétet a térségben.

„Gyönyörű lehetett akkoriban” – mondta el Eric Sanderson, a New York-i Vadvilág-megőrzési Társaság tájökológusa. „A víz felől nézve Manhattan egy hosszú, keskeny, sűrű erdővel borított szigetnek látszott volna, homokos parttal, amely fokozatosan magasabb dombokba és szirtekbe megy át a West Side-on. Az ember valószínűleg látott volna némi füstöt Alsó-Manhattanben a lenape nép településeiből felszállni.”

A tájökológus szerint ősszel sólymokat is lehetett volna látni, amint a folyó mentén vándorolnak, a Hudson vizében pedig delfinféléket és bálnákat. Sanderson egyik fő szakterülete a várostérképek összeegyeztetése a történelmi leírásokkal, amelyek segítségével újra élővé varázsolja képein a térség egykori érintetlen tájait és gazdag élővilágát.

A 17. századi New York térségében nagy számban éltek hódok is, e tényről Hudson is minden bizonnyal beszámolt holland főnökeinek. Rövidesen ugyanis több ezer németalföldi telepes érkezett, akik Nieuw Amsterdam néven várost alapítottak új otthonukban, és hatalmas léptékű prémkereskedelmet hoztak létre az anyaországgal, ahol ekkoriban főként fejfedőket készítettek a hódok bársonyos bundájából.

A rendkívül jövedelmező üzlet vált a holland telepesek és az őslakosok – főként a lenapék és a mohikánok – kapcsolatának alapjává. Az indiánok bundák százezreit szállították le a telepeseknek, cserébe pedig fém eszközöket, illetve textíliákat kaptak, amelyek számukra hatalmas értékkel bírtak.

Az elkövetkező évtizedek során azonban egy másfajta, a hódbundákon jóval túlmenő, New York történetét meghatározó cserekereskedelemről is megjelentek beszámolók. A történet szerint 1626-ban az őslakosok egész Manhattan szigetét átadták a hollandoknak, mindössze 24 dollárnyi gyöngyért és más „csecsebecséért” cserébe. E rövid történetfoszlány aztán a város legendáriumának egyik alappillérévé vált. Paul Otto történészprofesszor, a téma szakértője szerint ez lett „New York születési anyakönyve”.

A titokzatos csere részletei azonban nem ismertek, és komolyan felmerül a kérdés: igaz lehet-e egyáltalán?

Hol van a bizonyíték?

A történelmi üzlet első említése 1626-ból, egy Pieter Schagen nevű holland kereskedő által írt levélből származik, amelyben leírja, hogy a szintén holland Peter Minuit 60 guldenért (a korabeli holland pénznem) megvásárolta Manhattant.

Ekkoriban az őslakosoktól vásárolt prémek exportjából meggazdagodó telepesek már a rivális európai hatalmakkal szemben igyekeztek helyzetüket biztosítani az Újvilágban, így minél több fontos területet – Manhattant, Brooklynt, Staten Islandet és Governors Islandet – is a birtokukban akarták tudni.

Egyes beszámolók szerint a Manhattan eladását nyélbe ütő őslakosok a lenapék egyik törzséhez, a munszikhoz tartoztak, ennek megerősítésére azonban nincs mód. Ez csupán az egyike a Schagen által leírt történet számos bizonytalan részletének. A legnagyobb gond természetesen az, hogy a levél nem primer forrás: említi ugyan a sziget eladását, de nincs olyan ismert dokumentum, amely ennek tényét hivatalosan megerősítené. Schagen maga sohasem járt Niewu Amsterdamban, azonban a levél „az egyetlen bizonyíték, amellyel rendelkezünk – az is kérdéses, hogy bizonyítéknak nevezhető-e egyáltalán” – mondta el Johanna Gorelick, a washingtoni Amerikai Indiánok Smithsonian Nemzeti Múzeumának oktatási igazgatója.

A levél nem tartalmaz sem neveket, sem dátumot az állítólagos eladással kapcsolatban. „Nem igazán tudjuk, mi történt” – mondta Gorelick. Még az egyetlen viszonylag konkrét részlet – a „csecsebecsék” 60 guldenes értéke  – is idővel 24 amerikai dollárrá alakult át a köztudatban. Ennek az „átváltásnak” az első dokumentált példája egy 1846-ból származó amerikai történelemkönyv, amelyből vélhetően a későbbi források is változtatás nélkül átvették a közérthetőbb összeget. Az igazság azonban az, hogy 1626-ban 60 holland gulden nagyjából 1000 mai amerikai dollárnak, azaz körülbelül 300 000 forintnak felelne meg.

Emellett arról sem esik szó a levélben, hogy a gyöngyökön kívül milyen „csecsebecséket” takart az összeg. A leírás ráadásul kísértetiesen emlékeztet számos más bizonytalan hitelességű leírásra az Újvilágból, melyek szerint az őslakosok értéktelen kacatokért cserébe adtak túl földjeiken.

A bizonyíték hiánya azonban nem zárja ki teljességgel azt, hogy az őslakosok számára előnytelen üzletkötésre valóban sor került. A földkereskedelem valójában igen gyakori volt ekkoriban, és több, hiteles dokumentumokkal alátámasztott példa is akad arra, hogy a hollandok földet vettek az indiánoktól – Staten Islandet 1630-ban, Long Island egyes részeit 1639-ben, illetve Manhattant – ismét – 1649-ben.

Napjaink városi legendáriumában elfoglalt kiemelt helyét tekintve azonban ironikusnak tűnik, hogy éppen e sziget „első”, 1626-os eladása a legkevésbé alátámasztott. De még ha valóban így is történt, több tényező is arra enged következtetni, hogy a tranzakció korántsem lehetett ennyire egyszerű.

Mi számít egyáltalán „eladásnak”?

A történészek mára igen sokat vizsgálták a 17. századi Nieuw Amsterdam környéki földeladásokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a tulajdonjog és a birtoklás értelmezésében felmerülő nagy kulturális különbségek igencsak homályossá tehették, mit is jelentett a korban a két fél számára a föld „eladása”.

Egyes szakértők rámutattak, hogy a földdel való kereskedelem, illetve a magántulajdonban lévő föld gondolata nem voltak teljesen idegen fogalmak az amerikai őslakosok gazdasági életében, azonban az esetek többségében a földhasználat megosztásos alapon, illetve kölcsönbérleti formában valósult meg, több csoport részvételével. Ennél jóval ritkább volt annak gondolata, hogy a földet egy csereüzlet révén maradandóan átadják valaki másnak – azonban a magántulajdon és a birtoklás az európai fogalomrendszerben éppen ezt jelentették.

„A hollandoknak volt egyfajta fogalma a magántulajdonról, ez pedig nem volt azonos az őslakosokéval” – mondta Sanderson. „Ennek ellenére azok a megegyezések, amelyeket azokban a korai években, a 17. században kötöttek, a mai napig minden New York városi birtokviszony alapját.”

A szerződéseket aláíró indiánok számára tehát valószínű, hogy azok azt jelentették, a hollandok osztozhatnak velük a föld használatán, avagy egy időre bérbe veszik azt – talán ezért is volt olyan aránytalanul alacsony a telepesek által fizetett ár. A csere emellett biztonságos átjárást is jelenthetett a területen a hollandok számára. A legvalószínűtlenebb eset pedig az, hogy Manhattan őslakosai tudatosan adták el az idegeneknek ősi otthonukat.

Ebből a szemszögből tehát a fontos kérdés talán nem is az, hogy az 1626-os eladás megtörtént-e vagy sem, hanem az, hogy mit jelentett a felek számára – és e kérdés vonatkozik természetesen minden földügyletre a mai New York környékén a 17. században. „Nem gondolom, hogy maga a csere ténye kérdéses lenne. Azt gondolom, a csere jelentése az, ami kérdéses” – mondta Gorelick. Ez felveti annak kérdését is, hogy egy ilyen „eladás” napjaink fogalomrendszerében egyáltalán törvényesnek számítana-e.

A korabeli beszámolókból azonban az is kiderül, hogy az ilyen „eladások” nem jelentették az őslakosok azonnali kiebrudalását az adott területről – a legtöbb esetben az indiánok és a hollandok egymás mellett éltek az elkövetkező évtizedekben a megvásárolt földterületeken. A megkötött szerződések azonban hozhattak némi ideológiai váltást a hollandok tudatában azzal kapcsolatban, hogy kié valójában az irányító szerep.

A helyzet mindenesetre tökéletesen megfelelt nekik mintegy négy évtizeden keresztül, egészen 1664-ig, amikor kiszorították őket Nieuw Amsterdamból az angolok, akik New Yorkká keresztelték át a gyarapodó várost. A környékbeli földek tulajdonviszonyaival kapcsolatos konfliktusok ezután egyre gyakoribbá váltak, és az őslakosok fokozatosan kiszorultak a térségből.

A mítosz hatásai

A Manhattan „alapító eladásáról” szóló népszerű történet tehát inkább tartozik a tévhit, mint a történelem kategóriájába. Miért bizonyult ennek ellenére ilyen időtállónak a köztudatban? Mint minden valamirevaló legenda, a színes részletek – a 24 dollárnyi „csecsebecse” – az évszázadok során megragadták az emberek fantáziáját. Azonban éppen ez a részlet az, amely miatt problémás is a világváros eme „eredettörténete”.

A félrevezető, ma már nevetségesen alacsonynak ható 24 dolláros érték ugyanis negatív képzeteket erősít meg a köztudatban az őslakosokkal kapcsolatban. A téma különböző feldolgozásaiban – legyenek azok gyermekkönyvek vagy historizáló festmények – nagy hangsúlyt kap, hogy a szűk látókörű, a világ dolgaiban tanulatlan indiánok – nem ismerve földjük felbecsülhetetlen értékét – néhány kacatért hajlandóak voltak megválni tőle.

Amellett, hogy az őslakosok ma élő leszármazottaira nézve mennyire sértő ez a feltételezés, Gorelick szerint nem is állhatna távolabb a hiteles, korabeli források által alátámasztott valóságtól. „Az őslakosok rendkívül, rendkívül óvatos kereskedők voltak” – mondta el Gorelick. „Nem egyeztek rögtön bele abba, amit felajánlottak nekik. Nagyszerű leírások vannak a korabeli európaiaktól, amelyek leírják, hogy »Az ilyen színű textilt nem kívánják a bennszülöttek. Ezt a másik színűt részesítik előnyben.« Az őslakosok nagyon is összehangolták, hogyan és mit is cseréltek el azokban a korai években.”

Azzal, hogy tovább élteti azt a tévhitet, hogy az indiánok ilyen könnyen, önként és dalolva megváltak Manhattantól, a népszerű elbeszélés egy másik célt is szolgálhatott: igazolhatta azt, hogy miért is vannak úgy a dolgok, ahogy ma vannak, azaz miért éppen egyesek, és nem mások vannak a hatalom birtokában – vélekedett Sanderson.

„Szerintem Manhattan megvásárlásának mítosza nagyon sokáig jól szolgálta az éppen aktuális hatalmat, és ezért maradt fenn, és ezért mesélték el újra és újra az emberek” – mondta. A nem is olyan távoli 2024-es év azonban a 400. évfordulója lesz az itteni holland kolónia hivatalos létrejöttének, és Sanderson szerint ez előidézheti a Manhattan „eladása” körüli valós tényekkel való számvetést.

„Ez egyike azoknak az alapvető mítoszoknak, amelyeket az emberek nagyon komolyan vettek a 19. században, a 20. században pedig elkezdtek nevetni rajta” – mondta az ökológus. „Úgy gondolom, a 21. században látni fogjuk a történet teljes elutasítását.”