Megcáfolták a dinoszauruszokat ábrázoló sziklarajzok elméletét
Alaptalannak bizonyultak azok a sok évtizedes paleontológiai elméletek, amelyek szerint a dél-afrikai őslakosok kihalt őslények fosszíliái alapján készítették el egyes barlangi festményeiket. Ahogy az a Southern African Humanities című folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmányból kiderül, David Witelson, az Oxfordi Egyetem kutatója két konkrét esetet is megvizsgálva jutott erre a következtetésre. Az eredmények igazolják, hogy a szan sziklarajzok vitatott alakjai a helyi hiedelemvilág jól ismert szereplőit ábrázolják, és semmilyen kapcsolatban nincsenek az őslénytannal.
- Egy oxfordi kutató új tanulmánya cáfolja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a dél-afrikai őslakosok kihalt őslények fosszíliáit örökítették meg barlangrajzaikon.
- A vizsgálatok kimutatták, hogy a dinoszauruszoknak hitt ábrázolások valójában a helyi mitológia alakjait, például megszemélyesített bozóttüzet és hagyományos esőállatokat jelenítenek meg.
- A kutatás rámutat arra, hogy a korábbi paleontológiai elméletek a nyugati tudományos világképet vetítették rá az őslakos kultúrára, megfelelő néprajzi bizonyítékok nélkül.
A dél-afrikai térségben évtizedek óta tartja magát az az elképzelés, hogy a szan és a basotho őslakosok már az európai tudósok előtt felfedezték a dinoszauruszok fosszíliáit, amelyeket beépítettek sziklarajzaikba.
David Witelson kutatása azonban rámutatott, hogy ezek az állítások tudományosan megalapozatlanok. Elsőként egy 2005-ben, Paul Ellenberger által közzétett elméletet vizsgált meg. Ellenberger egy szokatlan vörös alakzatot dinoszaurusz-lábnyomként azonosított, és azt állította, hogy az őslakosok a 19. századi xam szan mitológiából ismert alakot, a ǁKhwai-hemm nevű lényt ábrázolták.
A történeti archívumokra támaszkodva a kutató bebizonyította, hogy ǁKhwai-hemm nem egy gigantikus szörnyeteg volt. A xam szan történetek alapján a figura egy megszemélyesített bozóttűz, amely mindent feléget maga körül, miután a sáskaisten rászedte. A vizsgált forrásokban nem szerepelnek megkövesedett csontokból építkező szörnyekről szóló mítoszok. Ellenberger értelmezése valószínűleg 1930-ra vezethető vissza, amikor tizenkét éves gyermekként először látta a festményeket, és akkori benyomásait vetítette ki későbbi munkájára.
A tanulmány egy 2024-ben publikált feltevést is megvizsgált, amelyet Julien Benoit paleontológus tett közzé. Ő egy agyaras esőállat ábrázolását a dicynodonták, egy emlősszerű őslénycsoport fosszíliáival hozta összefüggésbe. Ezt az elméletet George Stow 19. századi, több helyen is pontatlan másolataira és egy 'Kou'ke nevű szan asszony elbeszéléseire alapozta.
Witelson felkereste az eredeti festményt, és a digitális képjavítás során kiderült, hogy a feltételezett agyarak valójában fekete festékfoltok. A világosszürke szín, amelyet Benoit a dicynodonták agyarához hasonlított, pusztán az időjárás okozta kopás eredménye. Az alakzat egy hagyományos esőállat, amely a szan rituálék központi figurája.
Ez is érdekelhet
A szanok Dél-Afrika legősibb lakói, akiknek több ezer éves barlangrajzi hagyománya szorosan összefonódik a sámánisztikus hiedelmekkel. A festményeken szereplő esőállatok olyan mitikus lények, amelyeket a sámánok a szellemvilágban ejtettek el, hogy esőt hozzanak a száraz területekre.
Witelson hangsúlyozta, hogy a nyugati kutatók megfelelő néprajzi bizonyítékok nélkül erőltették rá saját paleontológiai világképüket egy másik kultúrára. Az ilyen megközelítések figyelmen kívül hagyják az eredeti hiedelmek jelentését, és a nyugati tudományos ismeretekkel töltik ki az antropológiai hiányosságokat.
