2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Az első gyanúsítások után valóságos tömeghisztériává alakult a salemi „boszorkányok” pere

2021. március 1. 07:40 Múlt-kor

Elizabeth meggörnyedt és elvágódott, majd elvékonyodó hangon sikoltozni kezdett. Samuel Parris tiszteletes falfehér arccal, tehetetlenül szemlélte földöntúli transzba eső lányát. A 9 éves Elizabethen kívül annak 11 éves unokahúga, Abigail Williams és egy másik fiatal lány is hasonló tüneteket produkált 1692 februárjában. A megdöbbent szülők rontásra gyanakodtak és megpróbálták rávenni a lányokat, hogy árulják el a boszorkányok neveit.

boszorkányper
Salem előkelőségei Mary Wolcott felett civakodnak a bíróságon (kép forrása: Wikimedia Commons)

1692. március 1-én három nőt állítottak boszorkányság vádjával a massachusettsi Salem Village bírósága elé. A gyermekkorában elárvult, kissé tébolyult Sarah Good koldusként tengette életét.

A másik megvádolt egy Tituba névre hallgató karibi szolgáló volt, aki sötét bőrével keltett feltűnést a puritán bevándorlók között.

A sort Sarah Osborne zárta, aki korábban egy öröklési ügyből kifolyólag összetűzésbe keveredett a helyiek körében nagy befolyással bíró Putnam családdal, amelynek egyik fiatal hölgy tagja, Ann Putnam is a vádlók között volt.

Titubát hamar megtörték az ítészek, vallomást tett, amelyben elismerte, hogy megkörnyékezte az ördög. A szolgálónő elárulta azt is, hogy több boszorkány is működik a településen azzal a gonosz szándékkal, hogy elpusztítsa a puritánokat.

Egyre több fiatal lány zuhant az ijesztő, látomásokkal teli transzba, amelynek eredményeképpen nemcsak Salem, hanem a környező települések börtönei is megteltek.

Az ámokfutás csak 1692 októberében ért véget, amikor Massachusetts kormányzója, akinek ekkor már a feleségét is boszorkánysággal vádolták, feloszlatta a bírói testületet. A boszorkányőrület mérlege szomorú: 20 embert, köztük egy papot és egy közrendőrt is kivégeztek.

A tömeghisztéria okairól több elmélet látott napvilágot, de a legmeggyőzőbb magyarázattal talán a telepesek környezetének vizsgálata szolgált. A betelepült puritánok számára az Újvilág tele volt veszélyekkel. Az állandósuló indián betörések miatt nem érezték biztonságban magukat, így a folyamatos stressznek kitett lakosokon lassan eluralkodott a paranoia.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár