Vagyonukkal a modern sajtó alapjait is megteremtették a legendák által övezett Fuggerek

Császárcsinálók, pápák pénzelői, az európai politika alakítói, a mohácsi vész okozói: néhány példa a Fuggerekhez tapadó címkékből. A család korának egyik legbefolyásosabb gazdasági és politikai szereplője volt, ezért sokan áldották és legalább ennyien átkozták őket. Az augsburgi bankárdinasztiát Jakob Fugger alapította, az ő vagyonát és kapcsolatrendszerét örökölte Anton Fugger, aki 461 éve, 1560. szeptember 14-én hunyt el.

Kölcsön választófejedelmek megvásárlására

A kortársak elbeszéléseiben a bankár családdal kapcsolatban számos legenda szárnyra kapott, ezek közül többet már megcáfolt a történeti irodalom. Ha kicsit mélyebbre ásunk az „akié a pénz, azé a hatalom” leegyszerűsítő érvelésnél, láthatjuk, hogy mennyire bonyolult hálózatban működött a kora újkor gazdasági és politikai elitje és milyen összetett hatásmechanizmusok húzódtak a szereplők döntései mögött. Tózsa-Rigó Attila 2013-as, késő középkori és kora újkori kapitalista vállalkozói társaságokat vizsgáló tanulmányában ezt járja körül.

A késő középkori és kora újkori kereskedelmi és hitelszféra a 15. század második fele és a 17. század első évtizedei között jelentős átalakuláson ment keresztül. A globális keretek közé lépő gazdasági rendszerben egyes családok kezében hatalmas tőke koncentrálódott. A kereskedelmi- és pénzforgalom a kedvező földrajzi fekvésű régiókban és városokban összpontosult, ezek egyike volt a Fugger család bázisa, Augsburg is. A korszakban a családi társaságok vállalkozói társaságokká nőtték ki magukat, a névadó famíliák biztosították a tőkealapot, a generációkon át üzleti tevékenységben szocializálódó családtagok rokoni hálózata révén pedig kialakult egy erős vállalati szisztéma. 

A délnémet kereskedők megerősítették vezető szerepüket az itáliai vetélytársaikkal és a Hanza-városokkal szemben, sikerükben három tényező játszott fontos szerepet: az új technikák kifejlesztése a pénz- és a hitelügyletekben, a politikai tőke hitelügyleteken keresztüli megvásárlása, végül a megfelelő szervezeti struktúra kialakítása. Emellett a délnémet befektetők jó pozíciókat szereztek a fontossá vált gazdasági szférákban, így a bányászatban és a fémfeldolgozásban. A kereskedelmi és hitelszféra gyors konjunktúrája 1470 és 1560 között, a Fugger-korszaknak is nevezett időszakban csúcsosodott ki.

A Fuggerek a bankszektorban, Európa bányászatában és érckereskedelmében vállaltak vezető szerepet. A nyugati államháztartási kríziseknek köszönhetően a gazdasági vagyonhoz egyre nagyobb politikai befolyás társult. Fugger-hitelekkel kezdődött a Habsburgok magyarországi uralkodása is, mivel a békekötéssel és kettős eljegyzéssel zárult 1515-ös Habsburg-Jagelló találkozó sikere érdekében I. Miksa jelentős támogatásban részesült. A Fuggerek vagyonából emelkedett a Német-római Birodalom császári trónjára V. Károly, aki a kölcsönt a választófejedelmek szavazatainak megvásárlására használta fel.

Albert mainzi érsek az augsburgi kölcsön törlesztésére rendelte el pápai jóváhagyással a búcsúcédulák árusítását, intézkedése ellen Luther 1517. október 31-én, híressé vált 95 tézisével tiltakozott. A vallásreformer beszédeiben gyakran lépett fel a Fuggerek hatalmával szemben, gyors meggazdagodásukat Istennek nem tetsző dolognak vélte. A kalmárkodásról és uzsoráról írt pamfletjében a kamatra kölcsönadott pénzt az „ördög ötletének” nevezte és kora gazdasági problémáinak legfőbb okozóinak a kereskedői társulásokot tartotta.

A Fugger-vagyon nagyságát szemlélteti Majtényi Zoltán 2011-es, a Kapu folyóiratban megjelent tanulmánya, amelyben a család évi nyereségét veti össze a korabeli munkabérekkel. 1527-ben, Jakob Fugger halála után a család összvagyona több mint kétmillió rajnai forint volt, ez 1546-ra már az ötmillió rajnai forintot is meghaladta, miközben ekkor egy napszámos éves bére 15 rajnai forintot tett ki. A Fuggerek évi 80.000 rajnai forint bevétele pontosan 5333 napszámos évi keresetének felelt meg, amely óriási vagyoni különbséget eredményezett. 

A korszakban a vállalkozói társaságok számára az ekkora sikerekhez széleskörű tevékenységi terület és jól szervezett vállalati struktúra szükségeltetett. A délnémet társaságok az itáliaiakkal szemben – amelyek a fontosabb városokban filiálékat alapítottak – a faktori rendszert alkalmazták. Az önállósággal rendelkező faktorok, illetve az alattuk elhelyezkedő ágenshálózat a cég érdekeit hatékonyabban tudta képviselni, mint a merevebb személyzeti kerettel működő filiáék.

Alulnézeti perspektívából megállapítható, hogy nem volt veszélytelen pozíció a Fugger-bankház szolgálatában állni. Előfordult, hogy a faktorokat bebörtönözték vagy a lakosság atrocitásait kellett elszenvedniük. Ugyanakkor, ha valaki megbízható alkalmazottá vált, azt a Fugger cég megbecsülte és gondoskodott róla. Egyikük, a Besztercebányán dolgozó Hans Metzler munkaszerződésében szerepelt, hogy munkahelye lakhatást és ellátást biztosított neki és családja számára, „extra szolgáltatásként” személyzetettel is rendelkezhettek: a pék, a sörfőző, a kocsis, a szobalány és a szakácsnő bérét és ruházkodását szintén a Fuggerek állták.

E hálózat nemcsak az üzleti tevékenység lebonyolításában játszott főszerepet, hanem az információáramlásban is. A Fuggerek ennek fontosságát hamar felismerték és áldoztak is rá. Jakob Fugger magánhírszolgálatot hozott létre, amelyben fizetett ügynököket alkalmazott, akik a híreket a faktorokon át juttatták el az augsburgi központba. A nyomtatás megjelenésével publikálták is a közleményeket, így a modernkori sajtó letéteményeseiként is tekinthetünk rájuk. 

Magyarországon sem voltak ismeretlenek

A Fuggerek a magyar történelemben is fontos szereplőkké váltak. Jakob Fugger Thurzó János bányavállalkozóval együttműködve szerezte meg a felvidéki bányákat. Magyarországi kapcsolatainak alapjául az szolgált, hogy bátyja Thurzó Katalint vette feleségül. A Fuggerek és a magyarok közti viszony akkor romlott meg, amikor II. Lajos a bányákat saját kezelésbe vette.

Az eset igazolja, hogy még a kiapadhatatlan anyagi tőke sem elegendő minden esetben egy cél elérésére. Fugger Jakab válaszképpen politikai és gazdasági blokád alá vonta az országot, de a bizonytalan politikai viszonyok miatt a család 1547-ben végleg kivonult az országból.

A Fugger családhoz a magyar történelemben rengeteg címke és rosszalló vélemény tapad. Ahogyan a téma egyik kutatója, Orsós Julianna egy 2019-ben megjelent tanulmányában írja, „kevés ilyen mértékben prekoncepcióktól terhelt szereplője van a késő középkori és kora újkori magyar történelemnek”.

A Fuggerekkel kapcsolatos toposzok közül az elsőszámú a megvesztegetett főúri elitről szóló elképzelés. A hitelekkel Marionett-bábuként mozgatott politikai vezetők emlékezete egyetlen forrásra, Szerencsés Imre, Thurzó Elek alkincstartójának vádjaira vezethető vissza. Szerencsésnek üzleti érdeke volt az augsburgiak visszaszorítása, más meggyőző bizonyíték azonban nem áll rendelkezésre a Fuggerek ilyen mértékű hazai beágyazottságáról.

Szintén kiemelendő a császárcsináló Fuggerek toposza, amelyre egy történeti munka címe is találóan utal: Kauf dir einen Kaiser – Vegyél magadnak egy császárt. Ennek egyik példája a már említett Habsburg-Jagelló találkozó. A támogatás megszerzése azonban korántsem volt olyan egyszerű, I. Miksa császárnak csak többszöri próbálkozás után sikerült hitelhez jutnia. 

A kapcsolat megromlása után a Habsburgok sem törekedtek a kölcsönök visszafizetésére. Ennek következményeképpen – a Fugger-leszármazottak számításai szerint – a család egykori hitelezettjei mai áron számítva kb. 120 milliárd euró körüli összeggel tartoznak.

A kifizetetlen hitelek mellett a 16. század közepére a délnémet kereskedőcsaládok gazdasági prosperálása megtorpant, ekkorra már nem tudtak a helyi és főként a holland és angol vetélytársaikkal megbirkózni. A 17. század első felére az augsburgi és a nürnbergi kereskedőcsaládok a már korábban felhalmozott vagyonból próbáltak megélni.