Újkőkori mozaikcsaládokat temettek a németországi megalitikus sírokba

A biológiai rokonság helyett gyakran a szociális kötelékek határozták meg a közösségi hovatartozást az újkőkori Közép-Európában, derül ki a Science folyóirat legfrissebb számából. A Kieli Egyetem kutatói több mint ötezer éves megalitikus sírok genetikai elemzésével bizonyították a mai mozaikcsaládokhoz hasonló közösségek létezését.

A Kieli Egyetem Klinikai Molekuláris Biológiai Intézete (IKMB) és a ROOTS kiválósági klaszter munkatársai összesen 203 neolitikus egyén ősi DNS-ét vizsgálták meg. A csontmaradványok túlnyomórészt a mai Németország területén, Alsó-Szászországban, Hessenben és Észak-Rajna-Vesztfáliában feltárt, a Krisztus előtt 3600 és 2800 közötti időszakra datált Wartberg-kultúra megalitikus sírjaiból származnak.

Ben Krause-Kyora professzor, a kutatás koordinátora szerint a vizsgált közösségekben a társadalmi kapcsolatok meglepően rugalmasak voltak. Almut Nebel társszerző hozzátette, míg a korábbi írországi vagy svédországi kutatások a megalitikus temetkezéseknél biológiai nukleáris családokat mutattak ki, addig a németországi leletek arra utalnak, hogy egy sírhelyre nem feltétlenül vér szerinti rokonokat temettek.

Az archeogenetikai eredmények a vártnál lényegesen nagyobb társadalmi mobilitásra is rávilágítottak. A kutatók példaként említik, hogy a legészakabbra fekvő sorsumi sírban egy olyan fiatalembert azonosítottak, akinek a biológiai apját 250 kilométerrel délnyugatabbra, Niedertiefenbachban temették el. Ez az adat azt bizonyítja, hogy az emberek már a háziasított lovak közép-európai megjelenése előtt is több száz kilométeres távolságokat tettek meg egyetlen generáción belül.

A vizsgálatok továbbá bebizonyították, hogy a nők és a lányok különösen mobilisak voltak, a közeli rokonok pedig gyakran egymástól távol éltek és haltak meg, ellentétben a korábbi elméletekkel, amelyek szűkebb életteret feltételeztek.

Az újkőkor a humán történelem egyik legfontosabb fordulópontja volt, amikor a vadászó-gyűjtögető életmódról a populációk áttértek a letelepedett, földművelő és állattartó társadalomra. Ebben a korszakban jelentek meg Európa-szerte a monumentális kőépítmények, amelyek terjedésének pontos mechanizmusa évtizedek óta foglalkoztatja a régészeket.

Nicolas da Silva, a tanulmány vezető szerzője szerint a Wartberg-kultúra DNS-profiljának és a nyugat-európai megalitépítő csoportok genetikai adatainak összevetése igazolta, hogy a németországi közösségek nem álltak rokonságban a nyugatiakkal. Ez a felfedezés megerősíti Johannes Müller őskoros régész megállapítását, miszerint a hatalmas kőemlékek építésének szokása nem egyetlen migrációs hullámmal, hanem kulturális transzfer útján terjedt el az európai kontinensen.