Több száz kilométert vándoroltak a neandervölgyiek által elejtett őselefántok
Több mint 300 kilométert is megtettek azok a hatalmas termetű európai erdei őselefántok, amelyekre a neandervölgyi emberek vadásztak mintegy 125 ezer évvel ezelőtt a mai Németország területén – derítette ki az Elena Armaroli vezette nemzetközi kutatócsoport.
A Szász-Anhalt Tartományi Műemlékvédelmi és Régészeti Hivatal, valamint a mainzi Leibniz Régészeti Központ (LEIZA) közreműködésével zajló kutatás során a szakemberek négy, a középső paleolitikumban elejtett egyenesagyargú elefánt (Palaeoloxodon antiquus) fogzománcát elemezték. A fogak szervetlen részeibe beépülő stronciumizotópok – amelyek hűen tükrözik annak a földrajzi régiónak a geológiai adottságait, ahol az állat a táplálékát magához vette – kimutatták, hogy a vizsgált növényevők közül két példány is rendkívül nagy távolságból, feltehetően a környező középhegységekből vándorolt a lelőhelyre. A geokémiai aláírások igazolják, hogy a hím őselefántok a modern elefántokhoz hasonlóan jelentős területeket jártak be, mielőtt a vadászok áldozatául estek.
A Dietrich Mania geológus-régész által a múlt század végén azonosított, majd a 2000-es években tovább kutatott Neumark-Nord lelőhelyegyüttes Európa egyik legjelentősebb jégkorszaki archívuma. Az egykori sekély, mocsaras tóparton több mint hetven erdei elefánt mintegy 1500 csontmaradványát tárták fel az évtizedek során. Sabine Gaudzinski-Windheuser (LEIZA) korábbi oszteológiai elemzései a csontokon lévő specifikus vágásnyomok alapján már bizonyították a zsákmányállatok szisztematikus feldarabolását. A leletek anatómiai sajátossága, hogy a neandervölgyiek célzottan a kifejlett, akár négyméteres marmagasságot is elérő hímeket (bikákat) vadászták. A matriarchális csordákban mozgó nőstényekkel ellentétben a hímek magányosan éltek, így elejtésük kisebb kockázattal járt, miközben egyetlen bika húsa hosszú hetekig biztosította egy embercsoport élelmezését.
A mintegy 125 ezer évvel ezelőtti, úgynevezett Eem-interglaciális (az utolsó eljegesedést megelőző meleg időszak) idején az európai kontinens éghajlata a maihoz hasonló, sőt annál némileg enyhébb volt. Ebben az ökológiai környezetben alakult ki az a gazdag megafauna, amely a neandervölgyiek elsődleges táplálékbázisát jelentette.
Ez is érdekelhet
A most publikált eredmények alapjaiban írják felül a neandervölgyiekről mint kizárólag opportunista, a véletlenre hagyatkozó dögevőkről vagy primitív vadászokról alkotott korábbi tudományos dogmákat. Az adatok egzakt módon bizonyítják, hogy a korszak emberelődjei kiválóan ismerték a vándorló állatok viselkedését, mozgási útvonalait és ökológiai sajátosságait. A hatalmas testű, életveszélyes préda célzott szelekciója, mozgásának kiszámítása és a terep adottságainak (a mocsaras tópartoknak) a taktikai kihasználása rendkívül magas fokú kognitív, tervezési és szociális szervezettségre utal. A kutatás megerősíti, hogy a neandervölgyiek tudatosan és hatékonyan formálták a környezetüket, és fejlett stratégiákkal uralták a kora kőkorszaki tájat.
