Teknősbéka, víziló, ürülék egy reneszánsz orvosi kézikönyv lapjain

Egy 16. századi reneszánsz orvosi kézikönyv nemcsak szövegével, hanem láthatatlan kémiai nyomaival is mesél a kora újkori gyógyítás mindennapjairól. A könyvlapokon megmaradt fehérjék elemzése új betekintést ad abba, miként próbálták ki és alakították tovább a recepteket a kor orvosai és laikus gyógyítói.

A reneszánsz orvosi kézikönyv, mint használati eszköz

A 16. századi Európában a népi gyógyászatban dolgozó orvosok és gyógyítók nemcsak olvasták kézikönyveiket. A lapokon hagyott összetevők, jegyzetek és ujjlenyomatok arra utalnak, hogy aktívan kísérleteztek a kisebb betegségek gyógymódjaival. A kutatók ma ezeket a kémiai nyomokat vizsgálják, hogy megértsék a reneszánsz kori gyógyítás gyakorlati oldalát.

1531-ben adta ki két német nyelvű orvosi munkáját Bartholomäus Vogtherr szemorvos. A „Hogyan gyógyítsuk és űzzük ki az emberi test minden baját és betegségét”, valamint az „Egy hasznos és alapvető kis orvosi könyv a közember számára” című művek a hétköznapi panaszokra kínáltak recepteket. A hajhullástól a rossz leheletig terjedő problémák miatt a kötetek gyorsan elterjedtek a reneszánsz háziorvosi gyakorlatban.

Mit árul el a proteomikai vizsgálat

Vogtherr egyik fennmaradt példánya az angliai John Rylands Research Institute and Library gyűjteményében található. A könyvet 16–17. századi firkák és jegyzetek borítják. Ezek arra utalnak, hogy az olvasók nemcsak használták, hanem tovább is gondolták a recepteket. A lapokon megmaradt, szabad szemmel nem látható fehérjenyomok elemzésére a kutatók új módszert dolgoztak ki.

A kutatócsoport eredményeit az American Historical Review november 19-én megjelent tanulmánya ismertette. A proteomikai elemzés során sikerült azonosítani azokat az anyagokat, amelyekkel az orvosok és gyógyítók évszázadokkal ezelőtt ténylegesen dolgoztak.

„Az emberek mindig hagynak molekuláris nyomokat a könyvek és más dokumentumok lapjain, amikor papírral érintkeznek” – mondta a tanulmány társszerzője, Gleb Zilberstein biotechnológiai szakértő és feltaláló. Hozzátette: ezek a nyomok izzadságot, nyálat, metabolitokat, szennyeződéseket és környezeti összetevőket is tartalmazhatnak, köztük fehérjéket és peptideket.

Növények, állatok és kísérletek

A fehérjék kimutatásához speciális műanyag lemezekkel vették fel a maradványokat, majd tömegspektrometriával azonosították az aminosavláncokat. Összesen 111 fehérjét sikerült szekvenálni. Többségük emberi eredetű volt, de több növényi és állati összetevő is előkerült.

Az európai bükk, a vízitorma és a rozmaring peptidnyomai olyan receptek mellett jelentek meg, amelyek e növényeket a hajhullás kezelésére ajánlották. A lipokalin jelenléte pedig egy olyan recepthez köthető, amely emberi ürülék használatát javasolta a kopasz fejbőr mosására. A kutatók szerint ez arra utal, hogy az olvasók ténylegesen kipróbálták az utasításokat.

Ritka alapanyagok és gyógyító hiedelmek

Egyes kollagénpeptidek azonosítása bizonytalanabb volt. Egy fehérje akár teknősbéka páncélhoz, akár gyíkhoz is köthető lehetett. A 16. századi orvosi irodalom szerint a teknőspáncélt ödéma kezelésére, a porított gyíkfejet pedig hajhullás ellen használták. A fehérje Vogtherr hajnövesztő receptjei mellett került elő, ami kísérletezésre utal.

Más oldalaknál vízilóra emlékeztető kollagénpeptideket találtak. A vízilovak a kora újkori Európában ritka kuriózumnak számítottak, és fogaikhoz gyógyító hatásokat társítottak. A fehérjenyomok jelenléte arra utalhat, hogy a könyv használói száj- és fogászati problémákkal küzdöttek, amit a megjelölt receptek és jegyzetek is alátámasztanak.

„A proteomika segít kontextusba helyezni a tüneteket, amelyekkel az emberek a receptekhez fordultak, és a kezelések testi hatásait is” – írták a kutatók. A módszer révén nemcsak a szöveg, hanem a használat nyomai is értelmezhetővé válnak.

A tudósok abban bíznak, hogy az évszázados könyveken fennmaradt fehérjék elemzése új fejezetet nyit a kora újkori háztartástudomány és gyógyítás kutatásában. „A jövőben más történeti könyveket is megvizsgálunk, és akár az egyes olvasók azonosítását is megkíséreljük a proteomikai adatok alapján” – mondta Zilberstein.