Szent Anna kultusza a késő középkorban
A középkorban az egyik leggazdagabb szentkultusz Mária édesanyja, azaz Jézus nagyanyja körül alakult ki. E kultusz leginkább a termékenységhez kapcsolódott, és pogány elemeket is tartalmazott. A néphagyomány Kedd asszonyaként is emlegette Szent Annát, életének fő eseményeire, a születésére és a halálára, illetve Szűz Mária világrajövetelére emlékeztetve.
Szent Anna a késő középkor folyamán a család és a nemzetség oltalmazójává vált: mint matriarchában, benne látták ugyanis Jézus tágabb értelemben vett családjának magvát. Mivel későn részesült gyermekáldásban, ezért a vajúdó nők, a terhes asszonyok patrónájaként is tisztelték, de pestis idején is imádkoztak hozzá. A barokk korban a jó halál védőszentjeként is számontartották, valószínűleg azért, mert a kis Jézus jelen volt a halálos ágyánál.
Máriák és „testvérek”
Mária szüleinek, Annának és Joachimnak a nevét első ízben Jakab protoevangéliuma említette a II. században. A hivatalosan elfogadott evangéliumok hiányosságait „kipótló” apokrifet jól ismerték a keleti kereszténységben. A mű hatékonyan népszerűsítette a Mária gyerekkoráról szóló történeteket, és megteremtette a Szűzhöz kapcsolódó liturgikus ünnepeket.
A történet szerint Anna és Joachim idős házaspárként siratta meddőségét. A férj áldozatot akart bemutatni a jeruzsálemi templomban, de terméketlensége miatt a főpap visszautasította őt, ezért szégyenében nyája és pásztorai körében keresett menedéket. Mindeközben az asszony imádkozott, és Isten meghallgatva a fohászt gyermekáldásban részesítette őket, amit angyal adott hírül: Annának a kertjében, Joachimnak a pusztában, nyája őrzése közben. Az idős házaspár ezt követően a jeruzsálemi Aranykapunál találkozott.
A XII. században kezdődő heves vitákban, amelyek a Szeplőtelen Fogantatás körül dúltak, szerepet kapott Anna, a Szűz anyja is. A teológusok azon vitatkoztak, hogy Mária mikor mentesült az eredeti bűntől: az angyali üdvözlet pillanatában, Anna méhében vagy még előtte, a megfoganásakor.
Ugyancsak nézeteltérések övezték Anna három házasságának történetét (az úgynevezett trinubium legenda). Az említett ősapokrif ugyanis nem foglalta magában ezt a történetet: a legendát először a IX. században jegyezte le egy Auxerre-i Haymo nevű bibliakommentátor. A szerző a Jézus testvéreire vonatkozó újtestamentumi utalást magyarázva arra a következtetésre jutott, hogy Annának valójában három Mária nevű lánya volt, akik különböző házasságokból születtek, és az ő fiaikat neveznék az evangéliumok Jézus testvéreinek.
Az ősi héber törvények előírták, hogy a férj elhalálozása esetén fivérének kell feleségül vennie az özvegyet. A kései kommentátor szerint Anna Joachim halála után annak öccséhez, Kleofáshoz ment férjhez, majd az ő halála után a harmadik testvérhez, Saloméhoz. A második házasságból született Mária Kleofás Alpheusszal házasodott össze, és ő adott életet az ifjabb Jakabnak, Igaz Józsefnek, Simonnak és Júdásnak. A harmadik Mária Zebedeushoz ment férjhez, és megszülte az idősebb Jakabot és János evangélistát. A jövendőbeli apostolok tehát e legenda szerint tulajdonképpen Jézus unokatestvérei voltak.
A késő középkorban számos értekezés cáfolta Anna három házasságát. Ugyanebben az időszakban alakult ki a két fő irányzat Mária megfoganása ügyében: a magukat makulistának nevezők azt vallották, hogy jóllehet Mária az emberiség törvényeinek megfelelően bűnben fogant, ám megszabadult a tisztátalanságtól, amikor megszentelt lelke kapcsolódott a testéhez Anna méhében. Ezzel szemben az imakulisták azt tanították, hogy Mária az eredeti bűn, azaz szexuális vágy nélkül fogant, vagyis Isten kivételt tett esetében.
Keleti kezdetek – hazai nyomok
Szent Annának Jusztiniánusz császár építtetett elsőként templomot Konstantinápolyban 550 körül. A keleti egyházban alakultak ki a hozzá kapcsolódó első liturgikus ünnepek is. Mária anyja tiszteletének emlékeivel a XII. század előtt csak elszórtan találkozunk a nyugati kereszténységben. A szent kultuszát valószínűleg a muzulmán hódítók elől menekülők hozták magukkal. A keresztes háborúkból hazatérők pedig vele kapcsolatos ereklyékkel tértek meg a Szentföldről, s ez számos Anna-templom, -kolostor és -kápolna alapításához vezetett. A népszerű szent ünnepe azonban viszonylag sokára, csak 1481-ben került be a katolikus Európa ünnepi kalendáriumába, amikor IV. Sixtus pápa hivatalossá tette azt. Július 26-ra a naptárreformer XIII. Gergely pápa rögzítette az Anna-napot 1584-ben.
A középkori Magyarországon ugyanúgy jelen volt Szent Anna tisztelete, mint Európa északi és nyugati részein, azonban a források szegényes volta miatt nehezen lehet teljes képet kapni a hazai kultuszról. Ugyanakkor személye, illetve a Mária fogantatása körüli teológiai vitáknak a magyarországi prédikációkban és legendákban is fennmaradtak a nyomai. Így például a XV. század végén élő ferences prédikátor, Laskai Osvát feltűnően közönyösen viszonyult az ellentmondó hagyományokhoz: „Ha Anna még tíz lányt szült volna, mindegyiket Máriának nevezte volna el, csupán az első kedvessége miatt” – írta. Két ferences rendi kódexben: a Teleki- és a Kazinczy-kódexben is megtaláljuk a szent történetét, valamint a tágabb közönségnek szánt Érdy-kódex is tartalmaz Anna-legendát.
Az anyaság presztízse
A kultusz, illetve legenda az évszázadok során folyamatosan alakult, miközben újabb elemekkel gazdagodott. Ezt a folyamatot hűen tükrözik a fennmaradt képi ábrázolások is. Anna kezdetben egyértelműen az anyaságot szimbolizálta. Ahogy terjedt kultusza, úgy nőtt képi megjelenítésének formai változatossága is. A szent három házasságához kapcsolódó Nagy Szent Család-ábrázolások a XIV–XVI. században voltak igen népszerűek. Ez a képtípus, amelynek középpontjába Anna, Mária és Jézus alakját helyezték, nem csupán Anna anyaságának állított emléket, hanem a köré csoportosuló családtagokkal Jézus tágabb rokonságát is bemutatta a nézőnek. A kor családközpontú mentalitásának megfelelő ábrázolásmód segítette a hívőt abban, hogy közelebb érezhesse magát a megváltóhoz.
A keresztes hadjáratok Szentföld-élménye felkeltette az érdeklődést Jézus gyermekkora iránt is. Ez nem csupán Mária szüleinek a tiszteletéhez vezetett nyugaton, hanem változást jelentett a vallásos életben is: egy emberközelibb szentkultuszt eredményezett. Anna és a rajta keresztül végigkövetett leszármazás Jézus emberi mivoltát emelte ki. A Nagy Szent Család-ábrázolások női ágon mutatták be Jézus származását, de kialakult ennek férfiági megfelelője is. Jessze fájának ábrázolása Ézsaiás jövendölésén alapszik: „És származik egy vesszőág Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik.” (Ézsaiás könyve 11,1) Máté evangélista Jézus családfáját Józseftől Dávidon és Ézsaiáson keresztül Ábrahámig vezeti vissza (Mt 1,1–17), Lukács pedig Ádámig.
A kolduló rendek (ferencesek, domonkosok) megjelenése úgyszintén erősítette az emberközelibb kultuszt. Nekik köszönhetően megnőtt az anyaság presztízse, illetve a női szentek száma a késő középkorban. A család szerepének növekedésével a nők szerepe is nagyobb hangsúlyt kapott a társadalomban. E folyamatokkal is összefüggésbe hozható Szent Anna feltűnő népszerűsége.
A földi szentháromság
A keresztény ikonográfiában a Mária gyermekkorát elmesélő képciklusokban tűnnek fel szülei, Anna és Joachim életeseményei. A keleten kialakult „ikonográfiai programot” átvette a nyugati egyház is. Kézenfekvő volt, hogy Krisztust és a szűkebben vett szent család alakjait (Anna, Joachim, Mária, József és Jézus) egy nagy, többnemzedékes család tagjaként is bemutassák. Ezeken az Újtestamentum és az apokrif iratok alakjai egyaránt szerepeltek: Anna a három Mária nevű lányával és azok férjeivel, valamint az unokák. Egyes ábrázolásokon Keresztelő Szent János is megjelent Jézus rokonaként mint Hismeriának, Anna lánytestvérének unokája.
A legkorábbi ismert Szent Anna-ábrázolások a középkori Magyarország területén a XIV. századi marosszentannai, a kiszombori és a veleméri freskók. A marosszentannai például a templom szentélyében található, ami a kép fontosságát hangsúlyozza. Anna itt a kép központi figurája: mintegy oltalmazóként tárja ki karjait a nagy család többi tagjai felé.
A XV. század végétől megváltoztak az ábrázolások. Mária és Jézus egyre inkább természetes nagyságban, Annával arányos alakban volt látható. Ezzel egyidejűleg megjelent a német és a flamand festészet hatása is: Anna és Mária padon ülő alakja közé ékelődik a kis Jézus. Mária megmutatja a kis Jézust anyjának, aki kezét nyújtja felé. E képeken Mária már Annától függetlenül, önálló személyként van jelen családja körében. Anna különálló alakja – a nagymama szerepében – kultuszának a Szűz Mária tiszteletétől való önállósodását is jelzi. Ugyanettől kezdődően terjedtek el az Anna harmadmagával típusú képek (Anna, Mária, Jézus). A művészek gyakran párhuzamba állították e földi szentháromság alakjait az égi Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) figuráival. A középkori gondolkodók nyomán kialakult az a nézet, hogy a női vonalú szentháromság Krisztus testének a leszármazását hangsúlyozza, míg a hagyományos lelkének isteni eredetét emeli ki.
Kiveszett házasságok
A levéltári adatokból csak ritkán derül fény a megrendelők kilétére. Így tudjuk például, hogy Bártfán a Könyörületes Madonna testvériség, Pozsonyban a Szent Anna testvériség viselte a költségeket, Kassán pedig laikus közegből került ki a Szent Anna-oltár anyagi támogatója. Az említett, jobbára a Felvidéken fennmaradt oltárok esetében megfigyelhető, hogy míg kezdetben Anna és a három Mária férjei csupán a háttérben húzódnak meg, később egyre inkább elvegyülve, családi portrét alkotva vannak jelen e csoportképeken.
A reformáció teológiai vitái során a népszerű legenda elvesztette mondanivalójának aktualitását. Maga Luther Márton is sokszor támadta beszédeiben az Anna-kultuszt a szent három házasságáról szóló legendája miatt. A Nagy Szent Család-ábrázolások lassan önálló zsánerképpé és portréábrázolásokká váltak (mintegy mintaként szolgálva az újkori családi csoportképekhez), az ellenreformáció korában pedig végleg eltűntek a katolikus ikonográfiából. A tridenti zsinat megvonta az egyházi jóváhagyást az apokrif iratok legendáitól: ezzel kiveszett az Anna három házasságában való hit, és megszűnt ennek képi megjelenítése. Szent Anna kultuszának tartalma átalakult: míg a középkorban a legfontosabb termékenységszent, anya, nagyanya, avagy a matriarcha szerepét töltötte be, a barokktól kezdődően már csak egyszerűen Szűz Mária édesanyjaként tartották számon, illetve a jó halál patrónájaként tisztelték.
Ez is érdekelhet
A cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél (Legendás anyósok) számában olvasható.
