Rejtélyes lyukakat vizsgáltak az ókori anatóliai temetkezési edényeken

Az ókori Anatólia területén feltárt, rejtélyes lyukakkal ellátott temetkezési edények funkcióit és hiedelmi hátterét vette górcső alá egy új kutatás. Ayşegül Erden Güney török kutatónak az Arkeoloji Dergisi (Régészeti Folyóirat) nevű tudományos kiadványban megjelent elemzése a különböző temetkezési rítusok (hamvasztás és csontvázas temetkezés) összehasonlításával és a korabeli szöveges források bevonásával igyekezett tisztázni, miért lyukasztották ki szándékosan az egykor a halottak mellé helyezett kerámiákat.

A szándékosan átlyukasztott temetkezési kerámiák Anatólia számos korszakában és régiójában megtalálhatók. A legkorábbi példák a kora bronzkori Délkelet-Törökországból, Gedikli-Karahöyük térségéből származnak, ahol a hamvasztásos temetkezésekhez már sérült, hétköznapi használatból kivont edényeket alkalmaztak. A Kr. e. 2. évezredben a nyugat-anatóliai Ilıca és a hettita főváros közelében fekvő Boğazköy-Osmankayası lelőhelyein is azonosították a jelenséget.

A lyukakat a csontvázas temetkezésekhez társított edényeken is megfigyelték Trója, Alaca Höyük és Kültepe területén, ami azt mutatja, hogy a fizikai módosítás nem kötődött kizárólagosan egyetlen kerámiatípushoz vagy temetkezési formához. A kutatócsoport közleménye szerint a régészek a 19. század vége óta vitatkoznak az áttörések szerepén: a magyarázatok között a „léleklyukaktól” kezdve az áldozati folyadékok csatornáin át az edények rituális megrongálásáig számos elmélet felmerült.

Erden Güney tanulmányának központi érvelése szerint a lyukak jelentése szorosan összefüggött az alkalmazott temetkezési gyakorlattal. A csontvázas temetkezések esetében az áttörések valószínűleg a túlvilági gondoskodást, az italáldozatok célba juttatását szolgálták. A mezopotámiai és sumer szövegek az alvilágot sötét, poros helyként írták le, ahol a halottak szelleme (az akkád eṭemmu) a hozzátartozók folyamatos gondoskodására, étel- és italáldozataira utalt.

A Gilgames-eposzhoz köthető hagyományok, valamint az Ur és Tell Agrab ásatásain feltárt, a föld felszínéről a sírkamrákba vezető agyagcsövek megerősítik, hogy a hátrahagyottak fizikai kapcsolatot akartak fenntartani az elhunytakkal. Egy átfúrt kerámia tehát praktikus csatornaként működhetett a víz vagy sör sírba öntéséhez.

A hamvasztásos temetkezéseknél, ahol a testet a tűz emésztette fel, a lyukak értelmezése drasztikusan megváltozik. Az első évezredben Kelet-Anatóliában virágzó Urartu királyságának lelőhelyein, például Ayanisban és Van-Altıntepében a régészek egy vagy több szándékos lyukkal ellátott kerámia és fém edényeket is feltártak.

Mivel a hamvasztás a hettita és más közel-keleti kultúrákban gyakran a megtisztulással és egy eltérő túlvilági sorssal forrt össze, a kutató úgy véli, ezeken az edényeken a lyukak szimbolikus kijáratként, úgynevezett „léleklyukként” (német régészeti szakkifejezéssel: Seelenloch) funkcionáltak. A nyílás biztosította, hogy az elhunyt lelke elhagyhassa a vedret, és megkezdhesse túlvilági útját. Bár ezt a feltevést az urartui írásos források közvetlenül nem erősítik meg, az eltérő temetkezési logika egyértelműen indokolja a funkcióváltást.

A temetkezési kerámiák szándékos rongálása a Közel-Kelet és Európa történelmében kiterjedt jelenség volt, és többféle kulturális hiedelemrendszerben is felbukkant. Az ókori Egyiptomban, például az abüdoszi királyi temetőben a vörös edények rituális összetörése (vagy kilyukasztása) a tárgyak mindennapi használatból való kivonását, esetleg a gonosz erők szimbolikus elpusztítását jelképezte.

A bronzkori Közép-Európában a lausitzi kultúrához köthető moravičany-i temetőben szintén találtak perforált edényeket, néha még emberi maradványok nélküli, szimbolikus sírokban is. A jelenség azt mutatja, hogy az ókori közösségek a halál és a túlvilág kihívásaira gyakran hasonló tárgyi megoldásokkal, mégis eltérő vallási értelmezésekkel reagáltak.