Pogány praktikától a szekérrel csaló görögig: mit tudunk az 1896-os athéni olimpiáról?

Az olimpiát nem lehet elfelejteni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az 1500 éves kimaradás utáni feltámasztása, majd egészen napjainkig tartó sikertörténete. Pierre de Coubertin, Hajós Alfréd, Athén, 1896. Sokaknak csak ennyit jelent, valójában ennél sokkal több volt az első újkori olimpia, amely lehetett volna akár Budapesten is. Távcsövezéssel, levelekkel a Pesti Naplónak, de mindenképpen kabalafigura és olimpiai láng nélkül.

Olimpia: múltból a jövőbe

Történelmi léptékkel nézve szinte elenyésző az a 125 év, amelyet az első újkori olimpia óta magunk mögött hagytunk. Az ókori olimpiák több mint ezer éves történetét I. Theodosius császár 393-as döntése zárta le, az egészen időszámításunk előtt 776-ig visszanyúló ókori hagyományt „pogány praktikának” bélyegezve.

Ezután annak ellenére következett több mint ezer éves kihagyás, hogy a reneszánsz óta különböző politikai színtereken, több alkalommal is kezdeményezték a dicső esemény visszavezetését (így például a 17. századi Angliában vagy a francia forradalom idején). Az 1859-től szervezett pánhellén játékok már a modern kori olimpia közvetlen előzményének tekinthetőek.

Persze mindez nem valósulhatott volna meg a méltán ismert – és a modern kori olimpia megálmodójaként számon tartott – Pierre de Coubertin báró hozzájárulása nélkül. Hathatós közreműködésével 13 ország 49 sportszövetségével megalakult a NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság), amelynek vezetői között Kemény Ferenc is aktívan részt vett az események irányításában.

Az olimpia hivatalos jelszava a „Citius, altius, fortius!”, azaz „Gyorsabban, magasabbra, erősebben!” lett. Ez az elsősorban sportolóknak szánt mottó ugyanakkor a rendezvény szervezőinek is motivációul szolgálhatott, hiszen sokáig kérdéses volt, hogy Görögország képes lesz-e megszervezni az első újkori olimpiát.

Mi történt Athénban?

Az eredeti tervek között az is felmerült, hogy Párizsban legyen az első újkori olimpia az évszázadfordulón, mondván, a világkiállítással együtt PR-szempontból nagyobb lenne a nézőközönség. Amikor eldőlt, hogy a dátum 1896 (a helyszín pedig mégis Athén) lesz, anyagi nehézségek léptek elő a görög főváros rendezésével kapcsolatban, így került előtérbe Budapest. Az ötlet – amelynek egyik fő támogatója a már említett Kemény Ferenc volt – egészen az államvezetésig is eljutott, hiszen a Millenniummal egybekötve a magyar főváros egy világraszóló eseménynek szolgálhatott volna helyszínéül. Végül Athént egy gazdag görög kereskedő, Georgiosz Averoff mentette meg, így megkezdődhetett a modern kor első olimpiája.

A 13-as ugyan nem szerencseszám, mégis ennyi ország nevezett az eseményre (a rendező görögökön kívül Nagy-Britannia, az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország, Olaszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Dánia, Svájc, Bulgária, Svédország, az Egyesült Államok, Ausztrália és Chile). 295 férfi sportoló (nők ekkor még nem vehettek részt), 9 sportág 43 versenyszámában (atlétika, torna, birkózás, vívás, kerékpározás, lövészet, úszás, tenisz, súlyemelés) próbálhatta ki magát.

A kor viszonyaihoz képest a rendezésre összességében nem lehetett panasz. Ugyan akadtak nehézségek – későn postázott meghívók, fagyos tengervíz, nem pontosan mért távok –, az 1896. április 6. és 15. között megrendezett eseményt siker koronázta. Az eddig megszervezett 31 (sajnos egyelőre nem 32) nyári olimpia a bizonyíték arra, hogy az újjáélesztés ötlete működött, az ötkarikás játék az emberiség egyik legjelentősebb eseményévé vált a 20-21. században.

Magyar vonatkozások

Magyar delfin. Ha mást nem, ezt a kifejezést mindenki ismeri, vagy ha nem, Hajós Alfréd neve mindenki számára ismerősen csenghet. A 200 és az 1500 méteres gyorsúszás győztese „beúszta” nevét a magyar történelembe.

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a további magyar sikerekről. Szokoly Lajos – akit elsőként szólítottak rajtkőre az újkori olimpiák történetében – 100 méteres síkfutásban lett harmadik, és valószínűleg a 110 méteres gátfutásban is dobogós helyezést ért volna el, ha nem bukott volna el az utolsó gáton. Dáni Nándor 800 méteres síkfutásban lett második, míg Tapavicza Momcsilló tenisz egyesben ért el holtversenyben harmadik helyezést.

A legérdekesebb történet talán Kellner Gyuláé, aki úgy lett harmadik a legjobban várt, maratoni 36,7 km-es távon, hogy először negyedikként érkezett be a célba, de az egyik görög versenyző szekéren ülve tette meg a táv egy bizonyos részét. A csalásra ugyan nem lehet kifogás, de annyit megjegyezhetünk a görög versenyzők védelmében, hogy az Athén-Marathón távon egyértelmű elvárás volt a hazai győzelem – a kimagasló pénzbeli jutalmakról nem is beszélve.

Ezekről a sikerekről nem visszhangzott túl nagy erővel a sajtó, a kor technológiájának megfelelően ugyanis jelentős késéssel érkeztek meg a hírek a hazai földre. Az igazi élményt a sport rajongóinak ezekben az időkben azok a tudósítások és levelek jelentették, amelyeket többek között Kertész K. Róbert küldött a Pesti Hírlapnak, vagy Wein Dezső a Pesti Naplónak. És ne felejtsük: az események nagy részét ők is csak távcsövön keresztül tudták figyelni, így a tudósítások nem pontos leírásként, hanem egy izgalmas olvasói élményként szolgálhattak.

Mi nem volt az első újkori athéni olimpián?

Tévedés volna az első újkori ötkarikás játékot a jelenlegi olimpiákkal egyenrangúnak tekinteni, hiszen az elmúlt 125 évben a szimbólumrendszer jelentős változáson ment keresztül.

Olimpiai láng az 1928-as amszterdami olimpián lobogott újra, a fáklyás váltófutás pedig az 1936-os (hírhedt) berlini olimpia vívmánya volt, a láng 3187 kilométert tett meg Olümpiától Berlinig 12 napon keresztül.

Nem volt még tervben az 5 kontinens összekapcsolódását szimbolizáló olimpiai ötkarika, amelynek az ötletét szintén Pierre de Coubertin dolgozta ki 1912-ben. Az olimpiai himnusz zenéje is változott azóta, végül Szpiridon Szamarasz megzenésítése (Kosztisz Palamasz verse alapján) 1958-tól vált véglegesen hivatalos himnusszá. Mára már a kabalafigurák is nélkülözhetetlen kellékei az eseménynek, pedig ez csak az elmúlt 50 évben vált hivatalos kellékké, Münchenben, 1972-ben a Waldi nevű tacskó révén.

Aranyérmeket sem osztottak 1896-ban. Az egyes számok győztesei ezüstérmet, oklevelet és olajfalevél-koszorút, a második helyezettek rézérmet és koszorút kaptak, míg a harmadik helyezettek üres kézzel távoztak.

Mai szemmel az 1896-os olimpia több szempontból sem volt „igazi”, mégis valami világraszóló újdonság kezdete és valami régen, méltatlanul elfelejtett folytatása.