Perverz pornográf vagy a 20. századi irodalom forradalmára: ki volt Maurice Girodias?

Kevesen gondolnák Maurice Girodias-ról, hogy a 20. század egyik legnagyobb hatású könyvkiadóját tisztelhetik benne. Pornográf kiadványokkal foglalkozott, minden pénzét elverte luxusklubokban és éttermekben, és ráadásul ismert szélhámos volt – az amerikai feminista író Valerie Solanas valójában inkább őt akarta megölni, amikor meglőtte Andy Warholt 1968. június 3-án.

Örökölt vállalkozás

1953-ban azonban ő alapította meg az Olympia Press nevű kiadót, amely William S. Burroughs „Meztelen ebédjét”, Vladimir Nabokov „Lolitáját”, Solanas „SCUM-kiáltványát” és más ellenkulturális klasszikusokat az 1950-es és 1960-as évek folyamán. Girodias karrierje a könyvkiadásban 15 éves korában kezdődött, amikor ő tervezte meg Henry Miller „Ráktérítő” című műve első kiadásának borítóját. Ezt még amerikai apja, Jack Kahane (Maurice Franciaország német megszállása után kezdte édesanyja nemesi családnevét használni, hogy elkendőzze zsidó származását) kiadója, az Obelisk adta ki – e kiadó arra szakosodott, hogy angol nyelvű erotikus műveket adott ki, amelyeket megvehettek a turisták, akik otthon ezekhez nem fértek hozzá. A korabeli francia törvények is tiltották az ilyen irodalmat, azonban amíg nem francia nyelven voltak, nem kerültek elkobzásra a példányok.

Kahane 1939-es halála után a 20 éves fiú átvette a nem éppen rózsás helyzetű üzletet – a legértékesebb dolog, amit örökölt, egy raktárnyi jó minőségű papír volt – arra jutott, megpróbálja újra kiadni az apja által kiadott műveket, a francia erotika klasszikusai mellett. Írt Millernek – aki édesapja barátja volt –, hátha van új megjelentethető műve. Miller a „Plexus” című könyv kéziratával válaszolt, amely egy botrányos, félig önéletrajzi trilógia első kötete volt. Girodias 1953-ban két kötetben kiadta a regényt, ez volt az Olympia első kiadványa.

Girodias valódi opportunista volt: meg kívánt gazdagodni a nyugatabbra lévő, angolszász országok drákói obszcenitástörvényeiből. Elárasztotta a párizsi könyvpiacot angol nyelvű, semmitmondó zöld borítóval ellátott könyvekkel, „Az Utazó Társa Sorozat” cím alatt. Feltételezte – helyesen –, hogy a francia rendőrség nem fog foglalkozni az ilyen unalmas kinézetű művekkel, annak ellenére, hogy olyan címeik voltak, mint a „Nyitott szájjal”, „A pokol és a szajha” vagy „A hús szekere”. Azon példányok, amelyek túlélték a könyvégetéseket és a brit vagy amerikai vámhatóságokat, ma gyűjtői ritkaságoknak számítanak.

Amikor szűkében volt a pénznek, Girodias a rue Jacob 13. szám alatti irodájában ülve a legmocskosabb regények címein és tartalmán gondolkodott, amelyeket csak el tudott képzelni, majd ezeket az új címeket is bevette egyre növekvő, külföldi vásárlóknak szóló katalógusába. Miután az elképzelt művekért elküldték a pénzt a mit sem sejtő vásárlók, kiadta a regények megírását íróknak, akik álnéven így kerestek némi pénzt, majd sebtében nyomtatásra vitte a kéziratokat. Ezzel a módszerrel született a sorozat egyik valódi klasszikusa, a Humphrey Richardson név alatt jegyzett „Robinson Crusoe szexuális élete” is, amely Daniel Defoe regényét gondolja újra azzal a kiegészítéssel, hogy a főszereplő kiolthatatlan nemi vágyat érez a lakatlan sziget vadállatai iránt.

Miközben Girodias találékony módszerét tökéletesítette, egy csoport párizsi avantgárd művész, amely egy „Merlin” című folyóiratot működtetett, felfedezte Samuel Beckett műveit. Beckett ekkoriban ismeretlen volt az angolul beszélő világban, mivel művei kizárólag franciául jelentek meg. A „Merlin”-csoport Girodias figyelmébe ajánlotta Beckettet, kiadója pedig megjelentette előbb a „Watt” című regényét, majd később a „Molloy”, „Malone meghal”, és „A megnevezhetetlen” című művekből álló trilógiájának angol fordítását is.

A nagyobb nevek

Akár szánt szándékkal, akár nem, az a tény, hogy Girodias merész irodalmi műveket adott ki tényleges pornográfia mellett, felkeltette már neves írók figyelmét is, mint például Burroughsét és Nabokovét, akik éppen kiadót kerestek. Girodias-t nem az irodalmi hitelesség vágya hajtotta, hanem az, hogy az esetlegesen kiadott regények mennyire számíthatnának nemzetközi olvasóközönsége figyelmére. A „Lolita” és a „Meztelen ebéd” számára olyan műveknek tűntek, amelyek addigi vásárlói fantáziáját is izgathatják. A „Lolita” azonban olyan negatív nemzetközi visszhangot keltett, hogy a francia állam tilalmat rendelt el Girodias kiadói tevékenységére, és perbe fogta.

Girodias arra a merész lépésre vállalkozott, hogy ő is pert indít az állam ellen, minek nyomán a nemzetközi írói közösség mellé állt – érdekes módon a híresen katolikus szemszögből író Graham Greene vezetésével. Végül minden vádat ejtettek vele szemben. A „Lolitából” származó bevételeket Girodias egy étterembe és két párizsi klubba fektette, valamint egy színházba, amelynek saját állandó dzsesszzenekara is volt, és ahol Billie Holiday és Chet Baker is fellépett. E fellendülés nem tartott sokáig – öt éven belül csődöt volt kénytelen jelenteni. Fő klubját éppen de Sade márki „Filozófia a budoárban” című darabjának egy előadását követően zárták be. Girodias később így nyilatkozott erről az időszakról: „A végén szörnyű volt, de ugyanakkor annyira szórakoztató is!”

Az 1960-as években megkísérelte újraindítani az Olympia Presst New Yorkban, ennek keretében adta ki Valerie Solanas radikális feminista kiáltványát a „Férfiak Felvágásáért Társaság” (Society for Cutting Up Men, azaz SCUM – a betűszó maga „söpredéket” jelent) nevében. Solanas meg volt győződve róla, hogy Girodias el akarja lopni művét, és elhatározta, hogy megöli. Miután felfegyverkezve megérkezett az irodájához, kiderült, hogy a férfi Kanadába utazott szabadságra, ezért Solanas úgy döntött, megöli Warholt, akiről azt gondolta, együtt ármánykodik ellene Girodias-val. Amikor megkérdezték, miért lőtte meg Warholt, azt válaszolta: „Olvassák el a kiáltványomat!”

Az új Olympia Press is hamarosan elbukott, miután Girodias az amerikai adóhatóság, az IRS célkeresztjébe került adóelkerülés miatt, valamint miután magára haragította a Szcientológia Egyházat azzal, hogy kiadta Robert Kaufman „A szcientológia belülről: Hogyan léptem be a szcientológiába és váltam emberfelettivé” című igen kritikus művét, amely a szervezet titkos írásai közül többet is nyilvánosságra hozott. Girodias 1990-ben halt meg, miután egyenlő mértékben halmozták el dicsérettel és átokkal élete során.

Annak ellenére, hogy szélhámos és az átverés igazi művésze hírében állt, az általa megjelentetett híres írók közül többen is igen hálásak voltak együttműködéséért – még Burroughs is, aki ritkán látott tőle pénzt. A legtöbb ember különös szerzetnek tartotta, aki elbűvölően is tudott viselkedni, és aki nagy kockázatokat vállalt az írókért, akiket képviselt – annak ellenére hogy nagyrészt ellenérzéseket váltott ki irányukba a nagyközönség részéről. Az utókorból Girodias tekinthető akár egyfajta forradalmárnak is, aki feláldozta saját jó hírét az írott szó korlátainak feszegetéséhez – és fantasztikusan szórakozott mindeközben.