Perui sír rejtette a küklopiában szenvedő csecsemő maradványait

A történelem eddig ismert első, régészetileg is dokumentált küklopiás esetét azonosították bioarcheológusok és paleogenetikusok egy 1600 éves perui csecsemősír feltárása és elemzése során. A PNAS (Proceedings of the National Academy of Sciences) tudományos folyóiratban publikált lelet különlegessége nemcsak a ritka anatómiai elváltozásban, hanem a kora középkori andoki társadalom betegségekhez és deformitásokhoz való, a vártnál elfogadóbb viszonyulásában rejlik.

A feltárások a dél-perui Palpa-völgyben, a hatalmas mértani alakzatairól és állatfiguráiról híres Nazca-vonalak közelében fekvő Jauranga nevű helyszínen zajlottak. A régészek mintegy harminc, a középső Nazca-korszakra (Kr. u. 325-440) datálható temetkezést tisztítottak meg az ásatások során. Az egyik nagyméretű, hagyományos temetkezési urnában két csecsemő maradványait fedezték fel.

A nemzetközi kutatócsoport, amelyet Lars Fehren-Schmitz, a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem professzora irányított, sikeresen szekvenálta a leletek DNS-ét. Az elemzés megerősítette, hogy mindkét csecsemő lány volt, különböző anyáktól születtek, és a születésük után mindössze néhány héttől pár hónapig terjedő ideig maradtak életben.

A szakemberek figyelmét az egyik csecsemő koponyájának extrém mértékű deformációja keltette fel. A koponya rendkívül kicsi volt, az arc központjában csupán egyetlen, összeolvadt szemgödör helyezkedett el, és a homlokcsont is súlyos fejlődési rendellenességeket mutatott. Az orr teljesen hiányzott; a nyomok alapján a helyén egy kisméretű, ormányszerű izomcső alakulhatott ki. Az anatómiai vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy az elváltozások a küklopia klinikai leírásának felelnek meg. Ez az agy és az arc fejlődését érintő, gyógyíthatatlan és végzetes rendellenesség rendkívül ritka, a modern statisztikák szerint átlagosan százezer újszülöttből mindössze egyet érint.

A küklopia fizikai tünetei az embrionális fejlődés negyedik-ötödik hetében alakulnak ki a méhben, amikor az előagy nem osztódik ketté jobb és bal agyféltekére, ami az arc középső részének drasztikus deformálódásához vezet. Hogy megállapítsák a betegség pontos biológiai okát, a genetikusok a csecsemő genomszekvenálása során a kromoszómákat is megvizsgálták. A sejtekben azonosították a 13-as kromoszóma egy szám feletti, harmadik másolatát. Ezt a genetikai rendellenességet a modern orvostudomány Patau-szindrómaként ismeri, amely köztudottan a küklopia kialakulásának egyik elsődleges kiváltó oka.

A Nazca-kultúra (Kr. e. 100 - Kr. u. 800) a dél-perui sivatagos partvidék egyik legjelentősebb civilizációja volt, amely a zord természeti körülmények ellenére rendkívül fejlett, kiterjedt csatornarendszerekre és földalatti vízvezetékekre (puquios) épülő mezőgazdaságot tartott fenn. A társadalom szorosan kötődött a természeti erőkhöz és a termékenységi rítusokhoz, amit a sivatag talajába vésett gigantikus geoglifáik, a Nazca-vonalak is bizonyítanak. 

Kézművességük, különösen a többszínű kerámiaművességük és textíliáik a prekolumbiánus Amerika legkifinomultabb alkotásai közé tartoznak. A halottkultuszuk központi szerepet játszott a mindennapokban: a testeket gyakran mumifikálták, textíliákba burkolták, és kerámiaedények, rituális tárgyak kíséretében, gondosan kialakított aknasírokban helyezték örök nyugalomra.

A jaurangai lelet rávilágít a Nazca-társadalom egy eddig kevésbé ismert, szociális dimenziójára. Az ókor és a kora középkor számos kultúrájában a súlyos testi fogyatékkal, vagy az ehhez hasonló extrém, „szörnyetegnek” bélyegzett deformitással született csecsemőket gyakran kiközösítették, meggyilkolták vagy jeltelenül, a közösségtől távol temették el.

A perui lelőhelyen azonban a küklopiás kislányt egy hagyományos urnába helyezték a temető területén, a testére pedig egy egészséges, veleszületett patológia nélküli, vele egy időben elhunyt gyermeket fektettek. A sírban nem találtak semmilyen rendhagyó, elrettentő vagy félelemre utaló rituális tárgyat. Bár a kutatók szerint ebből az egyetlen esetből nem lehet az egész kultúrára vonatkozó általános szabályt alkotni, a feltárás bizonyítja, hogy abban a konkrét közösségben a beteg gyermeket az ijesztő külső ellenére is a társadalom teljes jogú tagjaként fogadták el, és a törzs többi tagjához hasonlóan, a hagyományoknak megfelelő tisztelettel temették el.