Közel száz kőkori marokkövet tártak fel a Kalahári sivatagban
Csaknem száz, az úgynevezett acheuli technológiai hagyományhoz tartozó kőeszközt (marokkövet), valamint azok gyártási maradványait azonosították a régészek a dél-afrikai Kalahári sivatag egyik legelszigeteltebb régiójában. A Wrocławi Egyetem által vezetett, nemzetközi kutatócsoport munkája során előkerült páratlan leletegyüttes eszközei és kőpattintási hulladékai új támpontokat nyújtanak annak megértéséhez, miként alkalmazkodtak a korai emberelődök Afrika déli részének egykor vízben gazdag, mára azonban elsivatagosodott környezetéhez.
- A Kalahári sivatag Okwa-völgyében csaknem száz acheuli típusú kőeszközt találtak.
- A leletek a lengyel, botswanai és koreai kutatók közös expedíciója során kerültek elő.
- A szerszámok és a gyártási hulladékok az ősi emberelődök vízparti életmódjára utalnak.
Az expedíció az Okwa-völgyben, egy száraz és sűrű bozóttal borított, Botswana és Namíbia határvidékéig húzódó területen zajlott. A legutóbbi terepmunka során a régészek egyetlen, kiterjedt lelőhelyről körülbelül negyven, míg a szélesebb régióból összesen közel száz marokkövet gyűjtöttek be. A szerszámok mellett nagy mennyiségű pattintási hulladékot (törmeléket) is feltártak, amelyek a kőtömbök megmunkálása során keletkeztek.
Mirosław Masojć professzor, a Wrocławi Egyetem Régészeti Intézetének igazgatója a sajtónak hangsúlyozta, hogy a gyártási törmelék jelenléte különösen értékes a tudomány számára, mivel nemcsak a kész eszközök dokumentálását, hanem az előállítási folyamat - a technológiai lánc - részletes rekonstruálását is lehetővé teszi.
A kutatás megvalósítása komoly logisztikai kihívást jelentett, mivel az Okwa-völgyet a populáris sivatagi képpel ellentétben áthatolhatatlan cserjés borítja, ami szinte lehetetlenné teszi a szisztematikus felszíni bejárásokat. A régészek munkáját végül a helyi útépítések során nyitott kőfejtők könnyítették meg. A botswanai építőiparban gyakran használt mészpáncél bányászata során ugyanis megnyíltak a Kalahári mélyebb, pleisztocén kori üledékrétegei. A lengyel geológusok ezekben a feltárt rétegekben azonosították egy egykori hatalmas folyórendszer és egy tómeder geológiai nyomait. Az ősi tó partvonala mentén fedezték fel az acheuli kőeszközöket, ami bizonyítja, hogy az emberelődök a víz közelsége miatt választották ezt a területet.
Az egyetem szakemberei a botswanai és a koreai kutatóintézetekkel (KIGAM) együttműködve a krakkói AGH Tudományos és Technológiai Egyetem laboratóriumaiban végzik a leletek részletes technológiai elemzését. A következő kutatási szakaszban a szakértők a kőeszközöket összehasonlítják a Kalaháritól északra és a Dél-afrikai Köztársaság területén talált acheuli leletanyaggal. Az anyagvizsgálatok mellett az üledékek kormeghatározása is zajlik, hogy pontosan megállapítsák, mikor népesítették be az emberelődök az Okwa-völgyet, és miként kényszerültek a vándorlásra az éghajlati viszonyok évszázezredek alatt bekövetkező drasztikus megváltozása, a tavak kiszáradása miatt.
Az acheuli technológiai hagyomány (amely a franciaországi Saint-Acheul lelőhelyről kapta a nevét) az emberiség történetének egyik leghosszabb ideig fennmaradt eszközkészítési ipara. Afrikában mintegy 1,7 millió évvel ezelőtt jelent meg, és egyes régiókban egészen 200 000 évvel ezelőttig használatban maradt. A technika legmeghatározóbb darabjai a szimmetrikus, csepp vagy mandula alakú, mindkét oldalukon megmunkált (bifaciális) marokkövek. Ezeket a többcélú szerszámokat elsősorban a Homo erectus (felegyenesedett ember) és a későbbi Homo heidelbergensis készítette.
Ez is érdekelhet
A marokkövek formai standardizációja arra utal, hogy a készítők már egy előre eltervezett formát akartak létrehozni a kő magjából, ami a kognitív képességek jelentős fejlődését jelzi az azt megelőző, egyszerűbb olduvai kavicsiparhoz képest. A masszív, éles peremű szerszámokat húsdarabolásra, csonttörésre, favágásra és a föld alatti ehető gumók kiásására egyaránt használták.
Az acheuli kultúra Afrikából indulva később a Közel-Keleten, Ázsiában, és mintegy félmillió évvel ezelőtt Európában is elterjedt. A Kalaháriban talált leletek bizonyítják, hogy az emberelődök olyan belső, ma már kietlen területeket is birtokba vettek a pleisztocén során, amelyeket a korábbi kutatások során fehér foltként tartottak számon az afrikai régészet térképén.
