Ókori görög felirat tárja fel egy apa végrendeletét
Egy Kis-Ázsiában talált, az első század első feléből származó ókori görög kőfelirat részletesen bemutatja, miként próbálta meg egy apa örökre biztosítani fiatalon elhunyt fia sírjának gondozását. A History Studies című folyóiratban közzétett tanulmány - amelyet Murat Tozan, az Ege Egyetem történésze készített - a Törökország nyugati részén felfedezett, 116 soros Epikratész-végrendeletet elemezte.
- Egy Törökországban talált kőfelirat egy ókori görög apa végrendeletét őrizte meg.
- A szöveg mezőgazdasági birtokokat rendelt egy fiatalon elhunyt fiú sírjának fenntartására.
- Az irat a helyi földrajzi és társadalmi viszonyokról is fontos információkat közöl.
A szöveg központjában a fiatalon elhunyt Diofantosz áll, akinek sírját egy fás ligetben építették fel. Apja, Epikratész ahelyett, hogy a jövőbeli, esetlegesen elszegényedő vagy feledékeny rokonokra bízta volna a költségeket, egy állandó alapítványt hozott létre a sírhely fenntartására. Ennek finanszírozását olajfaligetekből, szőlőkből és szántóföldekből származó bevételekből biztosította.
A birtokok felügyeletével és a sír karbantartásával két felszabadított rabszolgát, Teleszphoroszt és Eunomoszt bízta meg, egyúttal kötelezve utódaikat is a feladatok folytatására. Epikratész kifejezetten azt szerette volna, ha az utasításait kőbe vésik, hogy a járókelők is megértsék azokat.
A rögzített kötelezettségek között szerepelt a sír rózsákkal történő díszítése a Rosalia (vagy Rosaria) ünnepe alkalmával, amely egy római eredetű, a halottak tiszteletére rendezett virágünnep volt. Az apa kikötötte, hogy legalább 25 denariust kell a virágokra költeni. A végrendelet szigorúan megtiltotta a fáknak a sírt körülvevő ligetből való kivágását. A temetkezési jogokat Epikratészre, feleségére, lányára és unokájára is kiterjesztették, sőt a gondnoki teendőket ellátó felszabadítottak és utódaik is engedélyt kaptak arra, hogy halottaikat a ligeten belüli föld alatti sírtérben helyezzék el. A felirat egy átokkal zárul, amely azokra vonatkozik, akik megszegik a szabályokat, a végén pedig Epikratész aláírása erősíti meg az okmány érvényességét.
A 116 soros feliratot egy körülbelül 2,6 méter (8,5 láb) magas márványtáblán találták meg, amelynek előlapján 82, a hátlapján pedig 34 sor olvasható. A szöveg a mondat közepén kezdődik, ami egyértelműen egy olyan, korábbi kőtáblára utal, amelyet eddig nem találtak meg.
A lelet 1965-ben került elő a törökországi Manisa tartományban lévő Kırkağaç közelében, majd 1966-ban a Manisa Múzeumba szállították, s az első tudományos publikációja 1969-ben jelent meg. Murat Tozan kutatása a szöveget nemcsak temetkezési dokumentumként, hanem a térség ókori közösségeinek és birtokviszonyainak térképeként is alkalmazza; Nakraszon települést a mai Bakır közelében, a Tibbai nevű falut pedig az attól keletre fekvő Maltepe környékén lokalizálja.
Ez is érdekelhet
A végrendelet a gazdaságtörténeti kutatások számára is értékes forrás. Az említett birtokok egyértelműen olajbogyó-, szőlő- és gabonatermesztésre, valamint egy cserépkészítésre használt területre utalnak. Kis-Ázsia, a római Asia provincia a korszak egyik leggazdagabb és leginkább urbanizált területe volt, ahol a hellenisztikus görög kultúra és a római jogszokások szervesen összefonódtak.
Epikratész rendelkezése jól példázza a klasszikus ókor egy jellegzetes gyakorlatát: a tehetősebb polgárok (euergetészek) a vagyonuk egy részét gyakran forgatták vissza alapítványokba, hogy ezzel biztosítsák a közösség vallási életét, egyúttal saját családjuk emlékezetének (memoria) halál utáni fennmaradását. A Rosalia ünnepének megjelenése egy görög feliraton pedig tökéletesen illusztrálja a provinciális, római és görög kulturális gyakorlatok keveredését a Kr. u. 1. században.
