Gyorsabban fejlődtek a neandervölgyi csecsemők, mint a modern ember gyermekei
A neandervölgyi ember csecsemői már életük első hónapjaiban egyértelmű, a genetikában gyökerező csonttani különbségeket mutattak a modern emberhez képest, és fizikai fejlődésük is jóval gyorsabb ütemben zajlott – mutatta be az El País. Az izraeli Galileai-tenger közelében évtizedekkel ezelőtt feltárt, Amud 7 néven ismert csecsemő maradványainak első átfogó elemzése újraírhatja az emberi evolúciós fejlődésről alkotott eddigi tudományos képet.
A neandervölgyi ember csecsemői már életük első hónapjaiban egyértelmű, a genetikában gyökerező csonttani különbségeket mutattak a modern emberhez képest, és fizikai fejlődésük is jóval gyorsabb ütemben zajlott – mutatta be az El País. Az izraeli Galileai-tenger közelében évtizedekkel ezelőtt feltárt, Amud 7 néven ismert csecsemő maradványainak első átfogó elemzése újraírhatja az emberi evolúciós fejlődésről alkotott eddigi tudományos képet.
Az 51 000 és 56 000 évvel ezelőtt eltemetett Amud 7 a legfiatalabb a barlangban talált húsz neandervölgyi egyed közül. Bár a leletet még az 1960-as években fedezték fel, a 111 fennmaradt csonttöredék – beleértve a koponyát is – teljes körű anatómiai és 3D-s rekonstrukcióját csak most végezte el az Ella Been, az izraeli Ono Academic College professzora által vezetett kutatócsoport. A vizsgálatok megerősítették, hogy a neandervölgyiekre jellemző anatómiai sajátosságok (a robusztus csontozat, a nagyméretű agykoponya, a hiányzó állcsúcs és a kulcscsont erős görbülete) már egy néhány hónapos csecsemőnél is jelen voltak.
A kutatás legjelentősebb újdonsága a csecsemő biológiai életkora és fizikai fejlettsége közötti ellentmondás tisztázása. Míg a fogazat állapota alapján (csak a két alsó metszőfog kezdett kibújni) a gyermek legfeljebb hat hónapos lehetett, a hosszú csöves csontok mérete és csontosodási foka, valamint a 879 köbcentiméteresre becsült koponyatérfogat egy majdnem egyéves modern emberi csecsemő fizikumának felel meg.
Ella Been szerint ez a csont- és fogfejlődés közötti szignifikáns eltérés bizonyítja, hogy a neandervölgyi gyermekek testhossza és agytérfogata a mi fajunkénál jóval intenzívebb növekedési ütemet diktált, ami jelentős többletenergia-felhasználást igényelt.
Alkalmazkodás a jégkorszaki környezethez
A neandervölgyiek gyorsított gyermekkorára vonatkozó megállapítások illeszkednek a szélsőséges éghajlati viszonyokhoz való alkalmazkodás elméletébe. Míg a Homo sapiens fejlődése a jóval enyhébb éghajlatú afrikai kontinensen ment végbe, a Homo neanderthalensis százezer éveken át az eurázsiai jégkorszakok rendkívül zord, forráshiányos környezetében élt és vadászott.
Ez is érdekelhet
A kutatók szerint a gyors fizikai érés evolúciós válasz lehetett a mostoha körülményekre: a neandervölgyi közösségeknek reprodukciós és túlélési okokból hamarabb volt szükségük a gyermekek önállósodására és fizikai megerősödésére. A spanyolországi El Sidrón barlangban talált nyolcéves neandervölgyi gyermek korábbi vizsgálata is hasonló, a kortársainál jóval előrehaladottabb anatómiai fejlődést mutatott.
A legújabb tudományos konszenzus szerint az Amud 7 lelete végérvényesen cáfolja azt a korábbi feltételezést, hogy a neandervölgyiek jellegzetes csontozata csupán a felnőttkori erős fizikai igénybevétel (például a közelharcban történő vadászat) következménye; a biológiai különbségek mélyen a faj genetikai szabályozásába kódolva, már születéstől fogva meghatározták fejlődésüket.
