Óvakodj a bűvésztől: Hieronymus Bosch boszorkányos víziói

Nagyméretű asztal, közepén egy csíkos kehellyel, egy pálcával, két üveggolyóval, valamint két gyűszűszerű pohárkával és egy békával. Az asztal egyik oldalán néhány alakból álló csoport, míg a másikon egyetlen figura látható. Ez utóbbi bal kezében kosarat fog, amelyből egy állati szempár kukucskál ki, másik kezében egy üveggolyót emel magasra. A vele szembenálló csoportosulásból első látásra egy, az asztal fölé hajló, meghatározhatatlan nemű figura tűnik ki – a körülötte állók egy része az asztalt nézi, mások az asztal túloldalán magányosan állót, némelyek a távolba révednek, és van, aki az égre emeli a tekintetét.

A cinkos boszorkányüldöző

A jobb oldalon álló, fekete kalapos figura és az asztal túloldalán előre hajló alak közötti kapcsolat kétségtelen. Hogy pontosan mi történik, az az első pillantásra nem egyértelmű. Ahhoz, hogy meglássuk a részleteket, közelebbről kell szemügyre vennünk a festményt: a hajlott hátú alak szájából egy béka feje lóg ki, ebből arra következtethetünk, hogy az asztalon látható másik varangy is az ő szájából ugrott elő, ő köpte ki. Tekintetét egyértelműen a vele szemben álló férfi kezében lévő golyóra szegezi, mintha megbabonázták, hipnotizálták volna. Mindeközben a golyót tartó kalapos figura, kissé hátralépve az asztaltól, leeresztett szemhéjai alól, lebiggyesztett szájjal, sztoikus nyugalommal figyeli az eseményeket. Ő a bűvész, a mágus, a történések irányítója – a szemek és az elmék megtévesztője, a hiszékenyek megvezetője, akinek a kezét kell figyelni, mert csal.

Az asztalon az antikvitás korában is ismert, ma leginkább talán az „itt a piros, hol a piros” játékhoz hasonlítható mutatvány eszközei. Ezekkel éppen elkápráztatja a vele szemben álló, talán férfi-, talán nőalakot. A megbabonázott figura mögött egy férfi áll, aki a fejét magasra, a tekintetét pedig az égre emeli, miközben jobb kezében a hipnotizált alak oldalán lógó pénzes zacskót fogja – minden bizonnyal azért, hogy annak tartalmát eltulajdonítsa. A körülöttük állók mindebből semmit sem vesznek észre, gyanítható azonban, hogy a bűvész pontosan tudja, mi is történik.

Szaporodó bűncselekmények

Hieronymus Bosch a Németalföld egyik legfontosabb kereskedővárosának számító Hertogenbosch városában született, felmenői között több festőt is találunk. Az eredetileg Aachenből származó festőcsalád a XV. század második felében már ebben az igen gyorsan fejlődő, gazdagodó, népesedő településen élt, és nem véletlenül választotta magának családnévként a városka nevének második tagját. Az 1470-es évek közepén készült Bűvész című festménye egy olyan korban született, amikor – ahogyan az a gyorsan növekvő települések esetében törvényszerű – megszaporodtak az olyan nagyvárosi bűncselekmények, mint a lopás, a rablás, a szélhámosság.

A helybeliek ismerték egymást, ezért a veszélyt mindig az idegenek jelentették: az utazók, a vándorművészek, a magukat orvosnak mondó kuruzslók, a zenészek, a bohócok és a bűvészek, valamint a közöttük megbújó tolvajok, zsebesek. Más veszély is leselkedett azonban a kor gyermekeire, és ez ugyanúgy része volt a hétköznapjaiknak, mint például a zsebtolvajlás. És ez az inkvizíció volt.

A boszorkányüldözés harmadik hulláma VIII. Ince 1484-es bullája után vált igazán véressé. Az inkvizíciót a domonkos rend irányította és tartotta kézben – úgy is fogalmazhatunk, hogy a dominikánusok voltak a pápa különleges boszorkányelhárítói. És bár Németalföld gyorsan gazdagodott, a népesség iskolázottsága – Európa délebbi országaihoz képest – elmaradott volt. Azt hihetnénk, hogy könnyen és gyorsan el lehetett velük hitetni mindent, amit az inkvizíció a boszorkányokról és az eretnekekről terjesztett. A képlet azonban nem volt ennyire egyszerű.

A Burgundiához tartozó Hertogenbosch 1477-ben Habsburg-uralom alá került – azoknak a Habsburgoknak az uralma alá, akik követték és folytatták VIII. Ince tevékenységét. Miksa főherceg, aki Burgundia első Habsburg ura volt, kifejezetten szoros együttműködést ápolt a domonkosokkal. A németalföldiek hamar szembekerültek tehát a rajtuk uralkodó katolikus Habsburgok által támogatott inkvizícióval és az ezt tűzzel-vassal terjesztő domonkosokkal, akiket határtalanul gyűlöltek, és határozott ellenszenvvel tekintettek arra a hisztérikusságra, amellyel az egyház ellenségeit üldözték. Amikor például 1481-ben egy domonkos szerzetes eretnekséggel vádolta Gent számos polgárát, a városi tanács azonnal letartóztatta a szerzetest.

A fehér ruhás szerzetesek öltözékéhez egészen hasonló ruhát visel az a férfialak, aki a bűvész asztala fölé hajló figura pénzeszsákját igyekszik elemelni – a hasonlatosság egészen biztosan festői tudatosság. Az öt különböző változatban létező kép egyikén a történet folytatása is megjelenik: a háttérben – a magas téglafal helyett – a városka házai látszanak, egyikben a fehér ruhás figura bebörtönözve, míg a még távolabbi háttérben egy akasztófa tűnik fel, amely egyértelműen arra utal, hogy a szerzetes „lógni fog”. Az ugyanezt a témát feldolgozó művek közé tartozik egy metszet is, amelyen egy rímekbe szedett intelem is figyelmeztet: a világ tele van csalókkal, akik mindenféle trükkökkel igyekeznek figyelmünket elterelni, de ne higgyünk nekik, hiszen „aki elveszti a pénzeszsákját, az megfizet érte”.

A festménnyel kapcsolatos egyik kérdés, hogy Bosch vajon a szemfényvesztést vagy inkább a lopást kívánta-e ábrázolni. Ha tisztában vagyunk azonban a korábban tárgyalt történelmi és gazdasági háttérrel, rájövünk: együtt a kettőt, hiszen a szemfényvesztés és a lopás kéz a kézben jár. Ha figyelmünket elvonják a talmi trükkök, csodák, közben számunkra értékes dolgoktól foszthatnak meg bennünket. Az ellenreformáció, a humanizmus, Rotterdami Erasmus tanításai állnak Hieronymus Bosch festményének a mondanivalója mögött: a bűvész és a feltehetően vallásos szerzetes együtt dolgoznak, a világi és az egyházi hatalom összefonódik, az inkvizíció boszorkányüldözése valójában a hatalom megerősítése, az elnyomás fokozása.

A bűvész, az állatok és a tarot kártya

A vörös ruhás, fekete kalapos férfi a kép címadója: ő a bűvész, a mágus. Magas fekete kalpagja a burgundi udvarra jellemző XV. század eleji divatot mutatja – hasonlóakkal találkozunk Jan van Eyck festményein is. Bosch idejében ez a fejfedő az udvari élet szimbóluma volt, viselője előkelő ember volt. Ilyet viseltek egyébként az utazók és a vándorok is, éppen azért, hogy hasonló méltóságot kölcsönözzenek maguknak.

Ha azonban a tolvaj ruházata a domonkosok jelenlétére utal, akkor a bűvész kalapja sokkal inkább jelent célzást a Habsburgokra és a Burgundokra, mint az utazó a szemfényvesztőkre, a művészekre. Sok németalföldi küzdött a Burgund hercegek ellen, amiért azok lelkiismeretlenül kiaknázták hazájukat, de ezzel párhuzamosan zsarnoknak tekintették a Habsburgokat is.

A bűvész bal kezében kosarat fog, a kosárból egy állat feje bukkan elő – kérdés, hogy majom-e vagy bagoly? A majom a ravaszság, az irigység és a nemi vágy szimbóluma, a bagoly – Bosch kedvenc állata – bár az ókorban inkább a bölcsességet jelentette, a középkor végén már a sötétség madaraként tartották számon. A festő képein olyan szereplőkkel áll kapcsolatban, akik valamilyen alattomosságot eltitkolnak, vagy titokban a hét főbűn egyikének a rabjai. Annyi bizonyos: a szereplők körül megjelenő állatok – legyenek azok bármilyenek – az alak karakterére reflektálnak.

Az asztal alatt ülő, ruhába öltöztetett kutya jelenlétére egy tarot-kártya adhat magyarázatot – Bosch ezeknek a kártyáknak a képeit ismerte, és forrásként használta. Az egyik tarot-lapon egy forgókerék látható, alatta jelmezbe öltöztetett kutyával – az asztal lábához támasztott karika erre a forgókerékre utalhat. A bűvész teljes ábrázolása is azonban egy másik, a Mágus nevű tarot-kártyára utal: ezen a kártyán a vörös ruhás bűvész előtt asztal látható, rajta golyók és gyűszűszerű csészék, kezében varázspálca – a kártya a kreativitást, a képzelőerőt, az intelligenciát ugyanúgy szimbolizálja, mint a szemfényvesztést és megtévesztést. A Mágus kártya a francia kártya jokerének hasonmása.

A hipnotizált

Az alakot, aki az asztal fölé hajol és egy békát tart a szájában, többnyire férfinek látják, de a profilja alapján mindkét nemhez tartozhat. Az oldalán lógó kulcs azonban a háziasszonyok attribútuma, ez inkább azt erősíti, hogy nőről van szó. Ezen felül a kor boszorkányüldözői úgy tartották, az ördögi lények számára a nők könnyebben hozzáférhetőek, mint a férfiak, az asszonyokat inkább hatalmukba tudják keríteni.

Az először 1487-ben kiadott Boszorkánypöröly – Malleus maleficarum, azaz Boszorkányok pörölye, mellyel minden boszorkány és az ő eretnekségük igen hatásosan eltiporható – két dominikánus szerzője, Heinrich Kramer és Jakob Sprenger azt írják, hogy mivel a nők jóval léhább lények a férfiaknál, a démonok könnyebben megbabonázzák és könnyebben változtatják őket boszorkánnyá. Hozzáteszik azt is, hogy a gonosz a pillantáson, a szemkontaktuson keresztül férkőzik hozzá áldozataihoz. A képen a bűvész anélkül képes elbűvölni a nőt, hogy hozzáérne, vagy akárcsak egyetlen szót is szólna – ez egyértelmű összezárt ajakai alapján. Az egyetlen kapcsolat közöttük a szemkontaktus.

A szájából előkandikáló és az asztalon ülő béka – Bosch által gyakran ábrázolt állat – egyaránt lehet pozitív és negatív jelentésű. Egyiptomban a béka fejű alak az újjászületés istensége volt – ezt a korai kereszténység is átvette és az utolsó ítélet utáni újjászületés szimbólumaként használta. Ugyanakkor Bosch idejében a béka az alkímiára tett utalás is egyben.

A tolvaj

A megbabonázott figura mögött álló férfialak ruhája szerzetesi öltözetre emlékeztet: fehér köpönyeg, fekete mellény – Szent Domonkost, a nevét viselő rend XIII. századi alapítóját rendszerint fekete-fehér ruhában, könyvvel a kezében ábrázolták. Születése előtt édesanyja azt álmodta, hogy egy kiskutyát fog a világra hozni fáklyával a szájában, aminek fénye beragyogja majd az egész világot, ezért gyakran jelenik meg kutya Domonkos alakja mellett.

A kutya az ember hűséges kísérője, általában pozitív jelentéseket hordoz, a Domonkos-rendi szerzeteseket azonban sokszor ábrázolták kutyafejű alakként, mert az „egyház kutyáinak” nevezték őket, rendkívüli ellenszenv vette őket körül a boszorkányüldözésben játszott szerepük miatt. A festményen megjelenő, asztal alatt meghúzódó, jelmezbe öltöztetett kutya nem a szerzeteshez tartozik, hanem egyértelműen a bűvészhez.

A szerzetesként ábrázolt alak jobb kezével az asztal fölé hajoló hipnotizált figura oldalán lógó pénzeszsákért nyúl. Tekintetét az égre emeli, ajkai enyhén nyitva, a körülöttük állók közül senkinek sem tűnik fel, hogy a szerzetes valójában tolvaj, aki minden bizonnyal összejátszik a bűvésszel.

Holdas háttér

A képteret egy tömör téglafal zárja le – és zárja el a jelenetet minden mástól. Izolál és egyben különleges erőt ad a történéseknek. A téglafal bal felső sarkában egy kör alakú ablak jelenik meg, látszólag teljesen értelmetlenül – zárt falon ablak, a szereplők fejmagassága felett.

Az ablak – a békához hasonlóan – az alkímiára utal. Az alkímiát, amely ellentétek egyesítésével igyekezett átalakítani az anyagokat, rendszerint olyan ellentétpárokkal ábrázolták a művészetben, mint például a nap korongja és a hold sarlója. Bosch későbbi munkáin is elrejtett több alkímiára utaló szimbólumot, ezen a képen is ez ad értelmet a látszólag értelmetlen ablaknak: ebben jelenik meg a hold, mely a középkorban, az egyszerűsítés következtében, egyszerre foglalja magában a sarlót és a korongot, vagyis egyetlen jelben sűrűsödik össze a szimbólumpár.

Ugyanakkor a hold egy alkímiához közel álló tudományág, az asztrológia jelképe is. A mai horoszkópok vásárokban és piacokon árusított őseiben a holdat bolygóként tartották számon és a „hold gyermekei” közé sorolták a művészeket, színészeket, énekeseket, bűvészeket és kufárokat.