Ősi település nyomaira bukkantak Észak Mezopotámiában

A délkelet-törökországi Mardin Artuklu Egyetem régészei egy eddig ismeretlen őskori településhálózatot tártak fel a Habúr folyó felső völgyében. A Şika Rika 5 nevű lelőhely az epipaleolitikum végére datálható, és új bizonyítékokat szolgáltat arra, hogyan kezdtek a vadászó-gyűjtögető közösségek tartós településeket létrehozni Észak-Mezopotámiában.

A Şika Rika 5 és az epipaleolitikum nyomai

A délkelet-törökországi Mardin Artuklu Egyetem régészcsoportja egy rendkívüli jelentőségű őskori lelőhelyet tárt fel. A Şika Rika 5 nevű település az epipaleolitikum (átmeneti kőkor) végére datálható, nagyjából Kr. e. 12 000 és 10 000 közé.

Az Ergül Kodaş régész vezette kutatás 2024-ben indult. A lelőhelyet a 2022 és 2023 között végzett felszíni felmérések során azonosították. A felfedezés nemcsak a kora miatt fontos, hanem a földrajzi elhelyezkedése miatt is.

A lelőhely a Tur Abdin-hegység mészkőhegylábánál, a Habúr folyó völgyének északi részén található, közel a mai szíriai határhoz. Az epipaleolitikum anatóliai lelőhelyei eddig szinte kivétel nélkül a Tigris és az Eufrátesz völgyéhez kötődtek, ezért ez a térség korábban régészeti szempontból gyakorlatilag feltáratlan maradt.

Őskori településhálózat a hegyek lábánál

A Şika Rika néven ismert terület nem egyetlen lelőhelyből áll. A kutatók egy nagyobb őskori komplexumot azonosítottak, amely legalább húsz különböző települést foglal magában.

A települések maradványai a felszínen is láthatók a mészkőből épült szerkezetek miatt. A falvak egymástól mindössze 300–500 méterre helyezkednek el, szétszórva a tájban.

A régészek három különböző településtípust különítettek el. Egyes helyeken szögletes alaprajzú építmények jelennek meg, máshol nagy kör alakú terek. A harmadik csoportba tartozó településeket kisebb, kör alakú házak jellemzik. Ide tartozik a Şika Rika 5 is.

Kör alakú házak és ősi lakóterek

A Şika Rika 5 egy sziklás lejtőn fekszik a településcsoport északkeleti részén. A felszínen azonosított kőépítmények több mint 1200 négyzetméteren terülnek el.

A lelőhely központjában három kör alakú épület áll egymás mellett. A régészek A1, A2 és A3 jelöléssel látták el őket. A legnagyobb, az A1 épület átmérője 6,3 méter. Belsejében négy kővel körülvett cölöplyukat találtak, amelyek egy tetőszerkezetre utalnak. A házban egy kör alakú kőből rakott tűzhely is előkerült.

A másik két építmény 5, illetve 3 méter átmérőjű. Mindkettő közepén egyetlen cölöplyuk található. A kutatók egy negyedik, 4,9 méter átmérőjű épületet is feltártak a komplexum keleti részén. Erre azért volt szükség, mert a lelőhelyet illegális ásatások rongálták meg. Ebben az épületben cölöplyukat, tűzhelyet és egy valószínű temetkezési gödröt találtak.

Az epipaleolitikum eszközei és technológiája

A település korát és életmódját a kőeszközök vizsgálata segített meghatározni. A leletanyag túlnyomó része kovakőből készült eszközökből áll, de néhány obszidián darab is előkerült.

Az obszidián vulkáni eredetű üveg, amelyet az ókorban nagyra értékeltek. A nyersanyag távoli forrásokra utal, ami kereskedelmi kapcsolatok vagy cserekapcsolatok jelenlétét jelzi.

A kutatók szerint a kovakő nagy részét helyben szerezték be. A mészkőtömbökbe ágyazott kovakőgöbök alkalmas nyersanyagot biztosítottak az eszközkészítéshez.

A lelőhelyen sok pattintási hulladék, pengék és magkő került elő. Ezek egyértelműen jelzik, hogy a településen kőeszköz-készítés folyt. Kalapácsköveket is találtak, amelyeket az eszközök pattintásához használtak.

A leletanyag legjellegzetesebb elemei a mikrolit eszközök. Ezek apró, gyakran geometrikus formájú darabok. A leggyakoribbak a félhold alakú lunaták és a retusált pengék.

A kutatók Helwan-retusú lunatákat is azonosítottak. Ezek a jellegzetes eszközök kronológiai és kulturális kapcsolatokat mutatnak a Levante epipaleolitikus lelőhelyeivel.

Őrlőkövek és a növényfeldolgozás kezdete

A vadászathoz használt eszközök mellett számos őrlőeszköz is előkerült. A régészek őrlőköveket és mozsártörőket találtak. Ezek az eszközök azt jelzik, hogy a közösség vadon termő gabonaféléket, hüvelyeseket és más növényeket dolgozott fel. Ez a gyakorlat az epipaleolitikum végén egyre fontosabbá vált, és később a mezőgazdaság kialakulásához vezetett.

Különösen figyelemre méltóak a sziklába vájt mozsarak. Az ilyen állandó eszközök gyakran tartósabb letelepedésre utalnak.

Dísztárgyak és társadalmi jelentések

A lelőhelyen több dísztárgy is előkerült. A régészek csontból készült medáltöredékeket, botfejeket és egy csiszolt botdarabot találtak. Ezeknek az eszközöknek nincs közvetlen gyakorlati funkciójuk. Inkább a személyes díszítéshez vagy státuszjelzéshez kapcsolódhattak.

Az ilyen tárgyak egy összetettebb szimbolikus világ jelenlétére utalnak, amelyben a közösségi identitás és a társadalmi státusz is szerepet kapott.

Az élők és a halottak egy fedél alatt

Az állatcsontok vizsgálata azt mutatja, hogy a közösség különböző környezeti zónákat hasznosított. Vizes élőhelyeken, erdőkben, hegyvidéken és sztyeppén is vadásztak.

Ez arra utal, hogy a lakók már részben letelepedett életmódot folytattak, de gazdaságuk továbbra is vadászó-gyűjtögető jellegű maradt.

Az A1 és A3 épületben izolált emberi csontokat és fogakat is találtak. Az ilyen maradványok jelenléte arra utal, hogy a házakban temetkezések történtek.

Ez a gyakorlat más fazekasság előtti neolitikus kultúrákból is ismert. A jelenség az élők és a halottak közötti szoros kapcsolatot tükrözi.

Új kép rajzolódik ki az epipaleolitikum történetéről

Délkelet-Anatólia régészete eddig főként monumentális lelőhelyekről volt ismert. A legismertebb közülük Göbekli Tepe, amelyet a világ egyik legkorábbi templomkomplexumának tartanak.

Az ezt megelőző korszak azonban alig ismert a térségben. A kutatások sokáig a Tigris és az Eufrátesz völgyére koncentráltak.

A Habúr völgyének szíriai részén az 1990-es években végzett felmérések nem találtak felső paleolitikus vagy epipaleolitikus lelőhelyeket. A törökországi szakaszon a régészeti adatok hiánya még feltűnőbb volt.

A Felső-Tigris térségében ugyan ismert néhány lelőhely, például Körtik Tepe, Boncuklu Tarla és Çemka Höyük, de ezek csak korlátozott információkat szolgáltattak.

Helyi fejlődés a civilizáció hajnalán

A Şika Rika 5 új perspektívát nyit. A kutatók a Mardin térségében végzett felmérések során mintegy harminc epipaleolitikus jellegű lelőhelyet azonosítottak.

Sok helyen a Şika Rika 5-höz hasonló építészeti maradványok és kőeszközök kerültek elő. Ez arra utal, hogy a térségben sűrű településhálózat létezett.

A leletek újraértékelik azt az elképzelést, amely szerint a letelepedett életmód a Levantéból terjedt kelet felé. A natúfi kultúrát sokáig a folyamat fő kiindulópontjának tartották.

A Mardin térségében talált lelőhelyek azonban azt sugallják, hogy a változás részben helyi folyamatok eredménye volt.

Más szóval a vadászó-gyűjtögető közösségek nemcsak külső hatásokat fogadtak be. Valószínűleg saját fejlődési útjukon jutottak el a tartós letelepedésig.

A Şika Rika 5 ásatásai még csak most kezdődtek. A kör alakú házak, a tűzhelyek és a házak alatt eltemetett halottak azonban már most egy új történetet rajzolnak ki. Olyan történetet, amely szerint Észak-Mezopotámia a civilizáció hajnalán nem periféria volt, hanem a helyi innováció egyik központja.