2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Országegyesítéstől nemzetegyesítésig – a Trianon-emlékművek szimbólumváltozásai

2021. június 4. 14:38 Molnár Zsolt

Országzászlók

Az 1925-ben kibontakozó, irredenta célzatú országzászló-mozgalom létrehozója a trianoni fájdalom volt. A díszes talapzaton álló, félárbócra eresztett magyar zászlók erősítették a magyarság összetartozását, illetve reményt kívántak adni a szétszakított haza egyesítésére.

Az országzászlók „állandó kelléke” a Trianon előtti, 1915-ös hivatalos középcímer volt, lobogóját gyakran angyalokkal ékesítették. Jelmondata az „Így volt, így lesz!” felirat, amelynek vagy a lobogón, vagy a talapzaton szerepelnie kellett. Több mint ezer településen állítottak országzászlós emlékműveket, amelyek nagyobb részét 1945 után lebontották, esetenként átalakították más jellegű emlékművé.

2000-ben a nemzeti jelképek használatáról szóló kormánypárti törvényjavaslat kísérletet tett az országzászló-mozgalom felélesztésére is: a millenniumi emlékévben a magyarországi településeket országzászló állítására kötelezték volna. A végleges törvénymódosításból a javaslat kimaradt, ennek ellenére számos településen születtek új országzászlók, illetve sok helyen megtörtént a korábban lerombolt vagy átalakított országzászlók helytörténeti, értékőrző motivációjú felújítása.

A felújítás több esetben funkcióbővítéssel, illetve módosulással járt, így például a helyreállított emlékművekre a világháborúkban elesett hősök neve is felkerült. Második világháborús emléktáblával látták el a megújult balatonboglári országzászlót, amelynek érdekessége, hogy az emlékmű eredeti szerepkörét nem hangsúlyozták ki, hanem a következő semleges tartalmú felirattal látták el: „Múltért, jövőért.”

Az országzászlókultusz átalakulásának jelét tapasztalhatjuk Balatonalmádiban is, ahol az egykori országzászlót 1997-ben úgy újították fel, hogy a talapzatra két további zászlórudat építettek be, hogy a nemzeti zászló mellett a város és a határon túli testvérváros lobogóját is felvonhassák. A zászlórudak talapzata előtti vöröskő emlékmű viszont egyértelműen őrzi a történelmi Magyarország körvonalait.

Organikus szimbólumok

Az organikus szimbólumok már a két világháború között is megjelentek a Trianon-ábrázolásokon. A megcsonkított, majd újra kizöldülő fa például számos korabeli plakáton és képeslapon is előfordult. A 21. század küszöbére érve, azt átlépve, egyre gyakrabban születtek olyan emlékművek, ahol a Trianon-tematika nem direkt politikai célzattal, hanem csupán burkoltan és áttételesen, a motívumok használatán keresztül van jelen. Ezek közé sorolhatók a Kárpát-medencei gyökerekre utaló életfa-ábrázolások, amelyek kőbe vésve vagy fába faragva jelenítik meg a Trianon előtti Magyarország határaira emlékeztető gyökereket, amelyekből a fa táplálkozik. Ilyen ábrázolást találunk többek között a bábolnai (Komárom-Esztergom megye) és az egerági (Baranya megye) összetartozás-emlékműveken. Érdekes megoldást alkalmaz a tatabányai emlékmű, ahol a krómacél életfa a Kárpát-medence vízrajzi térképét jeleníti meg: a fa törzse a Duna, vastagabb ágai pedig a nagyobb folyók, a térképszerű lombkorona levelei a magyarlakta területeket jelzik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
2. kép. Irredenta virágágyás a Szabadság téren (A színes kép a Beautiful Budapest c. 1938-ban készült amerikai turisztikai film egyik képkockája. https://www.youtube.com/watch?v=e-QFTBVU-dA )3. kép. A kosdi milleniumi emlékmű a két világháború közötti irredenta szimbolikával (Forrás: a szerző felvétele)4. kép. A nemzetgyilkosságot szimbolizáló sarkadi emlékmű (Forrás: a szerző felvétele)5. kép. A soproni Hűségkaput díszítő szoborcsoport (Forrás: a szerző felvétele)6. kép. A Magyar Igazság Kútja Budapesten (Forrás: a szerző felvétele)7. kép. A Magyar Fájdalom Szobra Sopronban8. kép. A „kőbe zárt fájdalom” a kaposvári Berzsenyi-parkban  (Forrás: Köztérkép. https://www.kozterkep.hu/17953/trianon-emlekmu)9. kép. Kiterjesztett szárnyú turul az etyeki Trianon-emlékművön (Forrás: A szerző felvétele)10. kép. Leszíjazott turul a várpalotai Trianon-emlékművön (Forrás: A szerző felvétele)11. kép. A Szent Korona és megdőlt hármas-halom a dunakeszi emlékművön (Forrás: Köztérkép. https://www.kozterkep.hu/6773/trianoni-emlekmu#)12. kép. A T betűt formázó Trianon-emlékkereszt Ecseren (Forrás: a szerző felvétele)13. kép. A Magyar Kálvária bejárata Sátoraljaújhelyen (Forrás: a szerző felvétele)14. kép. A megújított tartalmú balatonboglári országzászló (Forrás: a szerző felvétele)15. kép. A tatabányai Magyar Életfa  (Forrás: Köztérkép. https://www.kozterkep.hu/5327/eletfa)16. kép. A hatvani emlékmű a Trianon-kislexikon címoldalán  (Forrás: Molnár Zsolt: Trianon-kislexikon)17. kép. A sashalmi emlékmű  (Forrás: Molnár Zsolt: Trianon-kislexikon)18. kép. A Nemzeti Összetartozás című emlékmű Táton (Forrás: Trianon 100 Kutatócsoport honlapja)19. kép. A kárpátaljai Nagydobrony 2020-ban avatott emlékműve (Forrás: a szerző felvétele)20. kép. A Nemzeti Összetartozás Emlékhelye felülnézetből (Forrás: parlament.hu. https://www.parlament.hu)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár